Connect with us

Ez a nap

Legalább százmilliárdos büntetés várható a közbeszerzési visszásságok miatt

uniós támogatások
Megosztás

Az Európai Bizottság vizsgálata után az uniós támogatások egy részének megvonását, 10 százalék átalánykorrekciót javasol: 100-150 milliárd forint lehet a büntetés.

Novemberben jártak Budapesten az Európai Bizottság auditorai és 1200 milliárd forint összértékű közbeszerzést vizsgáltak meg nagyítóval a 2015 és 2017 közötti termésből. Nem vaktában választották a vizsgálni valót, akadt benne messziről bűzlő tanácsadói megbízás, a 34 kiválasztott projekt fele pedig olyan építési beruházás volt, amelynek a szerződéses ára rendre 20-70 százalékkal meghaladta a közbeszerzési felhívásban becsült értéket.

A napokban megérkezett az eredmény, és nem jobb az előzmények alapján vártnál az Európai Bizottság levele. A 24.hu brüsszeli forrása szerint: a teljes intézményrendszer közbeszerzési ellenőrzési rendszere hármas osztályzatot kapott a négyfokozatú skálán. Ez azt jelenti, hogy nagy hibákkal, éppen csak működik a rendszer.

Az Európai Bizottság az uniós támogatások 10 százalékának a megvonását javasolja.

A Miniszterelnökséghez megérkezett Brüsszelből a levél, ők azonban egyáltalán nem reagáltak a 24.hu kérdéseire. Így nem válaszoltak arra a konkrét kérdésre sem: hány milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja az Európai Bizottság?

Olyan sok a hiba a rendszerben, hogy átalányt, 10 százalékos korrekciót javasoltak a bizottság szerint megbízhatatlan ellenőrzési rendszeren átfutott projektek mindegyikére. Szakértők úgy becsülik, hogy legalább 100-150 milliárd forint közötti támogatásról van szó.

(Forrás: 24.hu)

Kapcsolódó:

Közbeszerzések: a pénz kétharmada kormányközeli cégeké

120 millió seggére vertek a dinók – vagy a disznók?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük