Connect with us

Kerítésen innen

Legfőbb Ügyészség: Völner 83 millió forint kenőpénzt vett át

Megosztás

Részleteket közölt a Legfőbb Ügyészség az Országgyűlés Mentelmi bizottságával arról, hogy pontosan miért kezdeményezi a vesztegetés elfogadásával gyanúsított Völner Pál immár lemondott államtitkár mentelmi jogát.

munkanélküliség
Megosztás

Részleteket közölt a Legfőbb Ügyészség az Országgyűlés Mentelmi bizottságával arról, hogy pontosan miért kezdeményezi a vesztegetés elfogadásával gyanúsított Völner Pál immár lemondott államtitkár mentelmi jogát.

A Polt Péter vezette vádhatóság azt írta,

a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke – a letartóztatásban lévő Schadl György – 2017. augusztusát megelőzően, pontosabban meg nem határozható időponttól kezdődően korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pál államtitkárral.

Az ügyészség szerint

a Kar elnöke a korrupciós kapcsolat keretében jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt, alkalmanként 2-5 millió forintot, összesen 83 millió forintot adott az államtitkárnak annak érdekében, hogy Völner Pál a végrehajtásról szóló törvényben meghatározott törvényes jogait a Kar elnöke érdekeinek megfelelően gyakorolja, így

  • államtitkárként és miniszterhelyettesként, ebből fakadó hivatali pozícióját és tekintélyét az Igazságügyi Minisztériumban dolgozó hivatalos személyeknél felhasználva elérje, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket informálisan a Kar elnöke támogatott,
  • támogassa a Kar elnökét abban, hogy a Karral kapcsolatos működési-, gazdasági-, szervezeti elképzelései érvényre jussanak,
  • hivatali kapcsolatai felhasználásával támogassa a Kar elnökét abban, hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Kar elnöke által megjelölt személy vagy cég, illetve
  • Völner Pál hivatali ismeretségeit, hivatali pozícióját és abból fakadó befolyását felhasználva, hivatalos személyeknél eljárva közreműködjön olyan ügyek intézésében, amelyek nem tartoztak hivatali hatáskörébe.

A Legfőbb Ügyészség szerint a Kar elnöke

a rendszeres jogtalan előnyt nem kizárólag konkrét ügyekben nyújtott segítségéért, hanem folyamatos rendelkezésre állása érdekében, lényegében fizetésként adta Völner Pálnak.

Völner szerintük vállalta,

a jogtalan előnyért cserébe a hivatali működése során, a hivatali helyzetéből adódó lehetőségeivel visszaélve, az önálló bírósági végrehajtók feletti felügyeleti-, hatósági-, igazgatási jogkörét a Kar elnöke egyedi ügyekben hozzá intézett konkrét kéréseinek megfelelően számára előnyösen fogja gyakorolni.

A tájékoztatás alapján Völner vállalta továbbá azt is, hogy

a hivatali pozícióját arra fogja felhasználni, hogy adott esetben kiírás előtt álló, vagy folyamatban lévő pályázatokat, vagy más hatósági eljárásokat szintén a Kar elnöke kéréseinek megfelelően számára kedvezően befolyásolja.

Az ügyészségi dokumentum szerint a Kar elnöke és Völner a fentieknek megfelelően olyan kapcsolatot alakítottak ki egymással, amelynek során

hivatali időben, vagy hivatali időn kívül találkozókat bonyolítottak egymással, jellemzően éttermekben, valamint többször találkoztak az utcán Völner Pál gépjárműve mellett.

Ezeken a találkozókon

adta át a Kar elnöke Völner Pálnak a végrehajtói osztalékokból befolyt jogtalan előnyt, mely pénzátadásokra jellemzően konspirált módon került sor.

Mint írták, Schadl és Völner megállapodásának megfelelően nevezettek vezető pozíciójukat, a Végrehajtói Karra, minisztériumi működésre való érdemi befolyásukat tartósan jogtalan előnyszerzésre használták fel.

Olyan hierarchikus rendszert alakítottak ki és működtettek hosszabb időn keresztül, melynek keretében Völner Pállal kizárólag a Kar elnöke állt kapcsolatban.

A Legfőbb Ügyészség kiemelte, hogy

Völner Pál összesen 83 millió forint jogtalan előnyt kapott Schadl Györgytől, 2018 májusa és 2021 júliusa közt, azonban a dokumentumban közölt felsorolás csupán 67 millió forintot tesz ki.

Forrás

Kapcsolódó

 

Legfőbb Ügyészség: Völner 83 millió forint kenőpénzt vett át

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. csipetke

    2021.12.13 14:46 at 14:46

    Ekkora az az összeg,amire gondolom bizonyíték van. Vajon mekkora a valós összeg? Nagyon remélem,hogy völNER csak az a dominó,ami borítja a többit. A fidesz egésze így épül fel. Többek közt ezért (is) változtatnunk kell jövő áprilisban…

  2. Pingback: Egy visszautasított parlamenti interpelláció Varga Judithoz: .... mit tudhat Ön, és mit tudhat Önről Orbán Viktor, ha Ön még a történtek után is a helyén marad? - Városi Kurír

  3. PáLoS TReND

    2021.12.14 18:16 at 18:16

    INNI, HA NEM is ISZOM ELŐRE SCHADL (N)AGYONBARNÍTOTT BŐRÉRE…- ENNI AZÉRT ESZEK 1 LEKVÁROS BUKTÁT!!!
    Az ORBÁN…OK és holmi (K)ÁDEREK SZAVATOSSÁGI IDEJE HAMAROSAN LEJÁR!!!
    ÁDER JÁNOS KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK, SCHADL GYÖRGY ADÓCSALÓ (TÖBBES ÁLLAMPOLGÁR!!!) LAKÁSMAFFIÓZÓ, SPEKULÁNS MBVK ELNÖK KINEVEZŐJEKÉNT 100%-os FELELŐSSÉGGEL BÍR A MAGYAR EMBEREK KIFOSZTÁSÁÉRT ÉS A LAKÁS és KÖZJEGYZŐMAFFIA EZERMILLIÁRDOS KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁSAIÉRT‼️‼️‼️
    AZ MBVK OLDALA 1 FIKTÍV LICITHÁLÓ!!!
    KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜLI BELTERJES CSALÓK ALKOTJÁK MÉG az ún. KÓDNEVEK és/vagy KÓDSZÁMOK ALATT LICITÁLÓKAT IS, AKIK „SZEMÜNK LÁTTÁRA” VÍZIONÁLJÁK az ún. „ÉRDEKLŐDÉST”!!!! – időről-időre, MINTHA LEGITIM ÉRDEKLŐDŐK LENNÉNEK EBBEN a SZÍNLELT az MBVK-nak évente százmilliárdokat fialó VIRTUÁLIS ARANYBÁNYÁBAN!!!
    VÉRLÁZÍTÓ, HOGY ENNEK az EGÉSZ LICITÁLÓSDINAK és ÁRVERŐSDINEK a KIÖTLÓJE és FENNTARTÓJA az a MEGÁTALKODOTT BŰNÖZŐI CSOPORT SCHADL GYÖRGY KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐVEL és LAKÁS-MAFFIÓZÓVAL az ÉLEN aki/akik KORRUPT TAGJAINAK KINEVEZŐJE maga az ún. ÁLLAMFŐ (ÁDER JÁNOS!!!)!!!
    MAGYARORSZÁG ÁLLAMFŐJE TEHÁT DIREKTBEN és INDIREKTBEN is 1 ÓCSKA, MEGFELELÉSI KÉNYSZERES, HAZAÁRULÓ!!!
    AKINEK MINDEZEN BŰNÖKÉRT MÁR ÉVEK ÓTA 1 SOK EZER ÉVES ÜSTBEN (a SAJÁT LEVÉBEN!) KÉNE FŐNIE a KARMELITA KOLOSTOR ELÖTTI TÉREN!!!
    MAGYARORSZÁG SZÉGYENE, HOGY az ún. (K)ÁDER JÁNOS ÁLTAL KINEVEZETT ZSIDÓ- SPEKULÁNS, INGATLAN ELBITORLÓ SCHADL GYÖRGY, akit az ún. szakma is csupán „PATKÁNYNAK” hív és nevez…- többszörösen ELÍTÉLT, SCHMIDT MÁRIA KEGYENC ADÓCSALÓ lehetett az MBVK ELNÖKE!!!
    Mivel a Földhivatal felé a Végrehajtó és Közjegyző-maffia tagjainak csak csupán 10.000.-Ft és 6.000.-Ft illeték befizetésével kell igazolni a VÉGREHAJTÓMAFFIÓZÓ által hitelesnek titulált ún. „ÁRVERÉSI LICIT” keretein belül, hogy a bennfentes és belterjes licitáló ezt megtette a NAV felé…- minden fiktív százmilliós és milliárdos pénzmosás (a be nem fizetések ellenére!!!) legitimációt nyer!!!…- mintha ki és vagy befizették volna a licitált ingó és vagy ingatlanok ellenértékét…- ezzel tulajdonjogot szerezve felette!!!
    MIKÖZBEN MINDEZ CSAK EGY ORBITÁLIS CSALÁS, ÁTUTALÁS NÉLKÜLI SZEMFÉNYVESZTÉS ÉS A KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁSOK MAGASISKOLÁJA!!! – MIKÖZBEN A NAV FELÉ SEMMILYEN TÉNYLEGES INGATLANT és/vagy INGÓ KIFIZETÉS BIZONYLATOLT IGAZOLÁSÁRA NEM KERÜL SOR!!! – SOHA!!! – a már említett 16.000.-Ft illetéken és az ún. B400 NAV adatlap kitöltésén kívül!!!
    ÜGYES?!
    KORÁNTSEM!!!
    VÉRT KÍVÁN!!! – és AZONNAL, MERT A KÖZJEGYZŐK ÉS A VÉGREHAJTÓK 520 FŐS TÁRSULATA 29 ÉVES ILLEGÁLIS MŰKÖDÉSÜK SORÁN IDESTOVA 13.000, azaz TIZENHÁROMEZER MILLIÁRD FORINTOT LOPTAK EL A MAGYAR ADÓFIZETŐKTŐL illetve MAGYARORSZÁG ÁLLAMKASSZÁJÁBÓL!!!
    EZÉRT IS TARTOZIK MINDEN KÖZJEGYZŐMAFFIÓZÓ ÉS VÉGREHAJTÓMAFFIÓZÓ TELJES VAGYONÁVAL AZ EDDIG ÁLTALUK KIFOSZTOTT ÖSSZES MAGYAR KÁROSULTNAK, ÖNGYILKOSSÁGBA KERGETETT ÁRTATLAN ÁLDOZATNAK!!!
    TEHET ITT AZ IDŐ!!! – BEFOGNI EZT A KB. 520 GÁTLÁSTALAN (közjegyző-maffiózót és ún. végrehajtó-gyilkost!!!), KORMÁNY KEGYELT, KORRUPT ADÓCSALÓ SZARZSÁKOT!!!

    Szerrel és tettel ❤??: PáLoS TReND

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük