Connect with us

Kiemelt hírek

Legfrissebb kék-hírek

szeged
Megosztás

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 38 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 7 súlyos és 31 könnyű sérüléssel végződött. A balesetek egy részében közrejátszottak a rendkívüli útviszonyok is.

Elfogások

A szolgálatot ellátó állomány összesen 164 személyt fogott el, közülük 54 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 79 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 235 személyt állítottak elő, köztük 103 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 10 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 114 esetben foganatosítottak.

Csalót keresnek

A szegedi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy nő azonosításában, aki más bankkártyájával készpénzt vett fel egy ATM-ből.

szeged

ORFK

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható nőt felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22.). A névtelenség megőrzése mellett telefonon bejelentés tehető a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62-562-400-as hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

(Forrás: ORFK)

RENDKÍVÜLI FELHÍVÁS

Bréking! A Városi Kurír felhívása: legyél életmentő!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük