Connect with us

Kerítésen innen

Legújabb lazítások, újranyitások!

Megosztás

Péntek reggelre elértük a 3,5 millió oltottat, jövő héten szerda-csütörtök magasságában pedig a 4 millió is meglehet Orbán Viktor szerint. Ez azt jelenti, hogy a nyitás, lazítások újabb szakasza következik, ezek lépéseit ismertette a rádióinterjújában.

Orbán: ha majd a nyugat is odaér, “ahol mi tartunk”, akkor lehet utazni a keleti vakcinával
Megosztás

Péntek reggelre elértük a 3,5 millió oltottat, jövő héten szerda-csütörtök magasságában pedig a 4 millió is meglehet Orbán Viktor szerint. Ez azt jelenti, hogy a nyitás, lazítások újabb szakasza következik, ezek lépéseit ismertette a rádióinterjújában.

Védettségi igazolvánnyal szinte  mindent szabad

4 millió oltottnál azok számára számos szolgáltatás megnyílik majd, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal:

Látogathatók lesznek:

a színházak,
a tánc és zeneművészeti események,
a cirkuszok,
mozik,
edző- és fitnesstermek,
uszodák,
közfürdők,
jégpályák,
állatkertek, vadasparkok, kalandparkok,
múzeumok,
játszóházak,
kinyithatnak a szállodák és az éttermek belső helyiségei is azoknak, akik rendelkeznek védetsségi igazolvánnyal.

Védettségi igazolvány mellett tehát szinte mindent szabad lesz.

lazítások

Orbán oda rúgott az ellenzéknek is

Lakosságarányosan nálunk halnak meg a legtöbben – mondja az ellenzék Orbán szerint. Szavai szerint „rossz érzés van az emberben, mikor a halottak számával vívnak politikai csatát. Több tiszteletet az embereknek! Orbán Viktor szerint egy ember halála is fájó. Több méltósággal lehetne beszélni erről! Nem szívesen veszek részt az adok-kapokban. Én azt nézem, hogy az EU adatai szerint az utolsó békeévhez képest mennyien halnak meg– fogalmazott a miniszterelnök. Ha ezt nézzük, akkor Magyarország „tartható pozícióban van”.

A magyar adatszolgáltatás más logikát követ, azt is beleszámolják, aki más betegségben halt meg, COVID-fertőzéssel, tette hozzá.

„Rám is vár egy korsó sör a teraszomon”

Ez az egy év nehezen kibírható volt – mondta. Újabb szabályokat is hoztak a teraszok nyitása miatt, így a kijárási tilalom szombaton már 23 órakor fog kezdődni.(Blikk)

Kapcsolódó

lazítások

 

Szerző

5 hozzászólás

5 Comments

  1. Gabó

    2021.04.23 09:37 at 09:37

    Ma ezt is mondta:
    Továbbra is az oltás pártján kell lenni. Az oltásellenesek hangja erős, a teljes baloldal ide tartozik – mondta a kormányfő. Az oltásellenesség mostani formája, hogy a vakcinák hatékonyságát vonják kétségbe.

    Na, persze, ezért állíttatott fel több száz hirdetőtáblát még februárban Karácsony, amelyeken oltásra buzdít, ezért mondják az ellenzékiek a facebook oldalukon, az ellenzéki fórumokon, Klubrádió, ATV, stb., hogy mindenki oltakozzon, ugye? Hogy hazudhat így az emberek szemébe?
    A vakcinák hatékonyságáról pedig egyelőre nem sokat tudunk, a friss kutatások szerint a Pfizer és Moderna legalább 6 hónapig véd, a többiről nincs még adat, Karácsony ezért teszteli most, és majd egy-két hónap múlva a beoltott időseket, és megnézhetné O. a szerbiai kutatások eredményét is a hatékonyságról. Az embereknek tudniuk kell, hogy valóban védettek, ne ringassa magát senki hamis biztonságba, ez nem oltásellenesség, épp ellenkezőleg. Az ellenzék csak azt kéri, amit a járvány elejétől fogva kért, hogy teszteljenek, ingyen és sokat. Amikor nemrég volt olyan nap, hogy 13ezer körüli tesztet csináltak, és találtak ezervalamennyi fertőzöttet, dicshimnuszokat zengtek O.ék a sikerességükről. Állandóan tömjénezik magukat, hogy milyen jól állunk beoltottságban, ami igaz is, de ha az ellenzék felhívja a figyelmet, hogy sajnos a halálozásokban is az élre kerültünk, az szerintük politikai uszítás, elbizonytalanítás, kampány, meg aztán, másképp mérik a többi országok a COVID áldozatait, mint mi. Talán akkor nekünk is úgy kellene mérni, nem? Talán akkor nem a miénk lenne lakosságarányosan, Gibraltárt leszámítva a legmagasabb halálozás. 26 ezernél többen haltak meg, az ég szerelmére, és nyitni akarnak? Az ablakomból látom az utcán sétálókat, sokukon nincs maszk. Nem félnek a 4. hullámtól? Ki bizonytalanított el kit, amikor az első hullámnál azt mondogatták, hogy egészséges embernek nem kell maszk, ami igaz lenne, ha nem tudtuk volna, hogy a COVID olykor tünetmentes, és nem tudni, ki hordozza és terjeszti a vírust. De aki ezt hirdette, még mindig a helyén van. A köztévében naponta százszor nem a sikeres oltakozással kellene kampányolni a FIDESZnek, vagy nem csak azzal, hanem elmondani, hogy viseljék – és hogyan, meddig, melyiket – a maszkokat. Nem ugyanazt a kis kéket heteken át. A teraszok nyitása: evés közben nem kell viselni, mondják. Egy tüsszentéssel az összes teraszon ülő megfertőzhető! Ezt akarják? Mert én nem!

  2. Pingback: Rendkívüli bejelentés! Müller Cecília elrendelte a tömeges oltást! - Városi Kurír

  3. Pingback: Lejárt a védettségi kártyája? Fújhatja, nem hosszabítható! - Városi Kurír

  4. Pingback: Így utazhatunk nyáron külföldre! - Városi Kurír

  5. Pingback: Rosszkedvünk tele... - Orbán III. Richárd monológját idézi, aki éppen újabb politikai bűneire készül! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük