A világ jobb lenne a Fidesz nélkül!

David Attenborough a minap a természet és az élővilág állapotát látva (gondolom, keserűségében) azt találta mondani, hogy a Föld jobban járna, ha nem élnének rajta emberek. Vélekedését erős túlzásnak tartom, de a kiváló környezetvédő tudós és filmes gondolkodásmódja valamelyes mintául szolgálhat, amennyiben országunk állapota, ellenzéki szóvivők átkai és a magam tapasztalatai alapján vélelmezhetem:

Magyarország jelene jobb lenne, jövője ígéretesebb lehetne Orbán Viktor és a Fidesz nélkül.

Az ellenzéki politikusokról, támogató szavazóikról (és a pennarágókról) ilyesmit már mondott a Fidesz vezérkar csaknem minden hitszónoka, Orbán Viktor, Kövér László, Kocsis Máté is.  Ilyenformán itt és most az lehet az érdeklődő polgárok benyomása, hogy a politika berkeiben kormánypárti és ellenzéki figurák egymást gyalázó sárdobálással múlatják az időt, miközben dühöng a járvány, s az egészségügy már nemigen győzi a betegek ellátását; a gazdasági válság pedig százezreket taszít nyomorúságba és teljes létbizonytalanságba, mert a kormány nem segít rajtuk. Csak kivételezett fideszes haverok kapnak komoly közpénzeket, a többieknek csak morzsák jutnak, ha jutnak.

De a helyzet megítélésének alapja csak az ország tényleges viszonyai lehetnek,

amiért elsősorban a kormány, vagyis a hatalom, s így a közkassza birtokosa felel – annál is inkább, mert ez a kormány már jó régen meghódította az állam minden, elvben független hatalmi bázisát.

Kövér László nyíltan kijelentette, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere hülyeség.

Mármost a tények azt mutatják, hogy a minden hatalmat gyakorló kormányban egy-szerűen nem lehet megbízni semmilyen közügyben, mert ha Orbán Viktor reggel bal lábbal kel fel, akkor a tegnapi ígéretek másnapra füstté válhatnak. A Fidesz pedig – valójában nem lévén politikai hitvallása és ideológiai meggyőződése – minden erkölcsi aggályoskodás nélkül követi saját, nem is titkolt politikai alapvetését, amely ebben a jelszóban összegezhető: „Csak a Fidesz“. Orbán pedig örök! – tette hozzá hűségnyilatkozatában Lázár János. A párt (vagy inkább politikai maffia) szép pályaívet írt le az 1990-es évek konok liberális akarnokságától a középre tartó mérsékelt jobboldaliságon át az illiberális keresztény katyvaszig, és most az Európa Tanácsban a szélsőjobboldal mellett elfoglalt új pozícióig. Hogy közben Magyarországgal mi történt, azt mind többen tapasztaljuk mindennapi kenyerünk fogyatkozásán, és persze a bőrünkön. Mindannyian! A Fidesz választói és szimpatizánsai éppen úgy, mint az ellenzékiek, vagy a politikailag közömbösek.

Az orbáni időszámítás kezdete, vagy 2010. óta ez így van

A Fidesz ennek ellenére uralma tíz éve alatt megőrizte támogatóinak sokaságát, s a felmérések szerint csak a legutóbbi időben vált világossá, hogy immár többen kívánnak szabadulni Orbán Viktortól, mint ahányan még tovább szeretnék látni a hatalomban. De ez még nagyon kevés országunk felszabadulásához és későbbi boldogulásához. Ha ugyanis a Fidesz eddigi kormányzata alatt valamiben sikert ért el, akkor az nem más, mint az ország népének politikai, erkölcsi, sőt nemzeti szempontok alapján történt végzetes megosztása. Ez a megosztottság a Fidesz hatalmának egyik fundamentuma. A Fidesz választási győzelmeinek elemzése, a megszerzett kétharmados többségek történetének alapos vizsgálata meghaladná e cikk kereteit, de az kétségtelen, hogy a Fidesz választási rendszerében a fideszes szavazó voksa kettőt ér, a nem fideszesé jó esetben egyet, de néha akár semmit.

Az ellenzék most végre igazi kísérletet tesz úrrá lenni saját belső megosztottságán,

s előválasztás révén próbálja meg választási egységbe kovácsolni a voltaképpen eléggé tulitarka politikai színezetű, nem fideszes választók hadát. Az ellenzéki szövetség szavazói most többségben vannak, mert aki nem csak néz, hanem lát is, annak számára világos lehet, hogy az ország bajait megoldani s az újabbakat megelőzni csak egység-ben és csak Orbán Viktor és közvetlen követői nélkül lehet. De nem a fideszes választók nélkül. Az előválasztás és maga, a jövő évi választás politikai harcban dől el. Ám a járvány okozta válságok leküzdése és a IV. Köztársaság alapjainak megteremtése csak akkor remélhető, ha ebben a majdani munkában a nemzet egésze vagy legalább túl-nyomó többsége képes és hajlandó lesz kibontakoztatni alkotó energiáit. Az új kormánynak és az ellenzéki politikai koalíciónak meg kell találni a kiutat abból a mély erkölcsi válságból, amelybe az ország népét Orbán taszította, különben, hiába lesz kormányváltás, nem lesz sem korszakváltás sem újabb rendszerváltás.

Csak ismételjük: Orbánnal és a személyes szolgálatára rendelt senkiházi lakájhaddal semmilyen közös nemzeti céllal békét kötni nem lehet

Manapság még fideszesek is orrot kapnak Orbántól, ha bármely közhasznú céllal együttműködést terveznek az ellenzékkel – lásd a szombathelyi oltópont sorsát. A kormány minden értelmes ellenzéki és szimpla polgári kezdeményezést elutasít – csak azért, mert nem fideszesek az ötletgazdák. Vagy csak úgy! Csak! Még nincs rá bizonyíték de lehetséges, hogy a kormány (élve a kivételes felhatalmazással) a választások elhalasztását tervezi, ha a veszélyhelyzetet először szeptemberig, utóbb decemberig, vagy netán időhatár nélkül meghosszabbíttatja az engedelmes, bátor 133-akkal. (Kecskeméten és Székesfehérvárott a Fidesz már megkezdte az ellenzéki előválasztások megfúrását arra hivatkozva, hogy ilyen járványveszélyes időkben ezzel nem kellene a polgárok nyugalmát megzavarni. És lesz még rosszabb ötletük is!)

Ha és ameddig Orbán marad a hatalomban,

addig marad a velejéig hazug, fideszes cifra nyomorúság, s ha az Európai Unió bírósága végül ítéletet hoz a jogállamisági per dolgában, és elapad az uniós pénzfolyam, akkor Orbán Viktor első dolga lesz kivezetni az országot az Európai Unióból. Na akkor aztán lehetünk jó barátai sőt testvérei a távoli Kínának, Putyinnak és a Türk Tanács vezéreinek.

“…gondoljátok meg proletárok–“!

 

fidesz

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

2 hozzászólás

  • Avatar
    2021.04.28 - 06:39
    Közvetlen hivatkozás

    Végtelenül elkeserítő számomra, hogy egy olyan tehetséges, karizmatikus férfi, mint Orbán, a tehetségét nem az ország javára és meggazdagodása érdekében használta, használja. Sajnálom azokat, akik beléje vetették vak bizalmukat, és egyszer majd felébrednek. Nehéz lesz megemészteni, hogy milyen ostobák voltak. /Valószínűleg sosem fogják bevallani./ Akik pedig sosem ébrednek fel, mert ilyenek is lesznek bőségesen, belefulladnak a saját gyűlöletükbe, frusztrációjukba, ha majd valamikor győz az ellenzék. Érdemes megnézni más oldalak kommentelőit, micsoda fröcsögés megy minden oldalról, és véleményem szerint ez a gyűlöletet nem lehet egészséges, nem csodálnám, ha egy vizsgálat kiderítené, hogy az ilyen kommentelők /nem a fizetettekre gondolok/ nagy része beteg /nem elme-, hanem szervi, idegi/. Szeretnék emberibb hangot a politikában, a közéletben, a kommentekben.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük