Lendvai Ildikó: Keresztény nemzeti zokni

Riadó! Aki teheti, azonnal induljon ruhafélét vásárolni a télvégi árleszállításon. Ha többre nem telik a karácsonyi kiköltekezés után, legalább egy pár zoknit. Most még megteheti csak úgy, a saját gusztusa szerint, koordinálatlanul.

De nem sokáig!

A februári Magyar Közlönyben megjelent a kormányrendelet „a magyar divat- és design-ipar átfogó megújításáról”, ennek érdekében egy nonprofit állami vállalat létrehozásáról a Magyar Turisztikai Ügynökség irányításával. Mondjuk, hogy ez mindenkinek „nonprofit” lesz, arra a hasonló példák alapján nem vennék mérget. Máris kaptak a közpénzből 150 milliót, abból azért egy vezérigazgató, néhány helyettes és aligazgató, későbbiekben talán miniszteri biztos évi fizetése csak kijön.

De lesz is dolguk elég.

Ötéves nemzeti divatstratégiát kell készíteniük, ez már bevált az ötéves terveknél. Ez azért jó, mert így előre fogom tudni, 2023-ban mi lesz a divat, és nem követem el azt a ballépést, hogy kidobom a rettenetes mosogatórongy-színű blúzomat, amit csak egy életunt pillanatomban vehettem meg. Tudni fogom, hogy később még divatba jön, mint ez ifjúkorom forrónadrágjával és magastalpú cipőjével már előfordult. (Bár a forrónadrágot már akkor se igen vehetném fel, ha még megvan, de erről nem az ötéves divatstratégia eddigi fájó hiánya tehet.) Erről (nem egykori forrónadrágomról, hanem az állami divattervekről) az MTI is tudósított, pedig az nem fecsérli az energiáit csip-csup hírekre – úgy látom, a miniszterelnöki vő botrányára sem sok szót vesztegetett.

Már egy decemberi konferencián értesülhettünk, mi készül. Az ügynökség honlapja szerint „újító gondolkodású, a maga területén úttörő jelentőségű rendezvény” volt (hát milyen legyen?!). Arra a felismerésre jutottak, hogy a hazai divatstratégiában „egységes, határozott keretrendszer” kell. Ez magyarázza, hogy miért van feltétlen szükség állami iránymutatásra. Az államosításban az a jó: lehet, hogy égbekiáltó baromságokat fognak elkövetni, de legalább egységesen és határozottan. Ennek előnyeit a KLIK-nél és a Nemzeti Hulladékgyűjtés bevezetésénél már megtapasztaltuk.

Ezen a ponton kezdtem el kicsit aggódni.

Mert ugyan az én designomra ráférne az emlegetett „átfogó megújítás” (erről a néhány barnás pöttyről a karomon és az idegesítő vízszintes ráncról az orrom fölött semmiképpen se tessék majd elfelejtkezni), de azért ezt nem egységes nemzeti keretben képzelném el. Az uniformizált lóden-korszakban még kicsi voltam, de a gimis egyen-svájcisapkától már az első sarkon igyekeztem megszabadulni. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy az ilyen központosított divatstratégia egy állami vállalatnál csakis a kurzus által előírt ú.n. „keresztény-nemzeti” szellemben készülhet, és fogalmam sincs, milyen mondjuk egy nemzeti keresztény zokni. Vagy pulcsi. Pláne, hogy Orbán Viktor nemrégiben közölte, egyszínű országnak kell lennünk.

A sokszínűség az ördögtől és Brüsszeltől való, nem hagyjuk, hogy ránk erőltessék. Az egyszer biztos, hogy az állami vállalat első lépéseként országostul ki kell lépnünk az Intercolor nevű nemzetközi „színszervezetből”, ahol a divatguruk az évad divatszíneiről konzultálnak, bár szerintem inkább hangzatos fantázianeveket találnak ki a létező színekre. Mostantól viszont nálunk a legfőbb divatguru maga az állam. Először nem értettem, ezt a fontos feladatot miért éppen a turisztikai ügynökségre bízták („magyar vagyok, nem turista” – horgadt fel bennem a nemzeti büszkeség, ahogy a bőrfejűek pólóján szoktam látni), de aztán kiderült, hogy a dolognak nemzetközi imázsjavító célja van. Megint nem én vagyok az igazi célcsoport. Az ügynökség szerint az állami divatstratégia segítségével „bővíthető a Magyarországról alkotott kép, aminek köszönhetően hazánk friss, fiatalos és modern prémium-márkaként mutatható be.”

Ez az. Ezt szerettem volna mindig:

friss, fiatalos és modern prémium-márka lenni. Vagy ha már nekem nem megy, akkor legalább a hazám. Mi leszel, ha nagy leszel? –„Friss, fiatalos, modern prémium-márka” – mondják majd az „egységes, határozott keretrendszerben” „átfogóan megújított” divatú fiatalok. Már aki még itthon van, de a többinek úgy kell: sosem tudják meg, mi van az ötéves divattervben, csak bóklászhatnak magukra hagyottan London vagy Berlin farmerárusai között.

Minket itthon már fokozatosan rá is hangoltak az új korszakra. És még röhögtünk Handó Tünde bírósági dresszkódján, a heti öt bugyival, kizárólag fekete, fehér vagy testszínű változatban! A sajtónak volt képe az úttörő kísérletet „bugyi-gate”-nek csúfolni. Pedig onnan tudtam meg először, milyen az igazi keresztény-nemzeti szellemű zokni az „egységes arculatot” célzó ajánlás szerint. A pamutzokni csakis fekete, a harisnyanadrág és a bokafíx pedig fekete vagy testszínű. Nix ugribugri. Ja! És nyilván íratlan szabály az is, hogy valaki jót kaszáljon rajta. Kíváncsian várom az állami vállalat vezetőinek és szerződő partnereinek megjelenését. Tudok pl. néhány szép, fiatal luxusfeleséget a politikai bizalmasok köréből, akik máris a szépségiparban vállalkoznak.

A cikk a Népszava oldalán jelent meg, a szerző engedélyével közöljük.

Felejtős, hogy azt vesz fel, amit akar, jön a nemzeti Divatmeghatározó RT.