Blogbazár
Lendvai Ildikó: Tüntető kitüntetések
Nem túl rokonszenves hatalmak regnálása idején születhetett a mondás: ‘Nem elég a kitüntetésüket visszautasítani. Úgy kell élni, hogy eszükbe se juthasson.’ Sajnos esetünkben ez a bölcsesség használhatatlan. Egyeseket éppen azért tüntetnek ki, mert úgy élnek, hogy ez normális mércével mérve teljességgel alkalmatlanná tenné őket az elismerésre. Nem figyelmetlenségről van szó. Hatalmi szempontból ez a rezsim nagyon is éber: nem szokott óvatlan vagy aluszékony lenni, hiszen más sem érdekli, mint a hatalom maga. És éppen erről van szó. Néha a kitüntetés egyik célja éppen a froclizás. Tüntető hivalkodás azzal, hogy bármit megtehetnek. Próbálgatása annak, hol vannak a falak. Egyszer még kellene mutatni nekik.
Fogadni mernék, legtöbbjüknek fogalma sincs arról, mi az a falerisztika. Forduljanak hozzám bizalommal: én tudom. Igaz, csak tegnap óta, de így is fejjel emelkedem ki honfitársaim közül. Mint megtudtam, a falerisztika kitüntetéstudományt jelent. Az ilyen tárgyú szakkönyvekben külön fejezetet jár majd Magyarországnak.
Trócsányi igazságügyminiszter például a minap Nemzeti Cédrus lett
Nagyon büszke vagyok rá. Noha Csontváry képei óta a cédrus a mi szívünkhöz is közel áll, Budapesten eddig egyetlen példány volt belőle, Fedák Sári egykori parkjából maradt a második kerületben. Most már kettő lesz, a második a miniszter, aki Libanonban megkapta a Nemzeti Cédrus Rend parancsnoki fokozatát. Azt nem tudom, vannak-e alacsonyabb fokozatú cédrusközlegények is, de a szépséges fa Libanonban nemzeti jelkép, rajta van az ország zászlaján. Trócsányi azzal érdemelte ki, hogy a magyar kormány félmilliárd forinttal támogatja 33 ottani templom felújítását. Ami – őszintén mondom – derék dolog, Libanon ezer megpróbáltatáson ment át, minden segítséget megérdemel. Azon lehet vitatkozni, mire van a legnagyobb szükség egy olyan országban, amelyet 15 éves polgárháború dúlt, ahol nincs elég iskola, kórház, folyóvíz, áram, és milliónyi menekült család sátrakban húzza meg magát, de a fő, hogy a jótett fejében egy kormánytagunk Nemzeti Cédrussá nőtte ki magát. Addig sem szekál minket közigazgatási bíróságokkal.
Na és milyen volt, amikor az azeri diktátor felesége (sajnos nem eléggé közismert) érdemei elismeréseként egy rangos kitüntetés középkeresztjét vihette haza emlékbe?
A nők szeretik az ilyen cuki szuveníreket, és ez mégiscsak mutatósabb, mint egy „I love Budapest” feliratú kötény vagy a matyó legénykét formázó dugóhúzó. Remélem, zárható vitrinbe tették, mert a hölgy párjának kezéhez olykor odaragadhat valami, pár éve az első volt a világ legkorruptabb politikusainak listáján. Tavaly Szijjártó mindenesetre átadott egy medált azeri kollégájának is. Nem kell sok idő, és a gyilkos is kap valami szép érdemérmet, elvégre ő alapozta meg a meghitt viszonyt. „Mostan baltás gyilkosról álmodom” – mondogathatta egymásnak Kosztolányi után szabadon a két külügyminiszter.
Meg vagyok győződve, hogy kitüntetési jogszabályaink titkos záradéka előírja az ú.n. „frocli-kvóta” alkalmazását.
Bizonyos számú díjat kizárólag abból a célból kell adományozni, hogy a jónép a plafonon legyen. Máshol a nemzeti ünnepek csendes unalomba fúlnak, bezzeg nálunk! A „frocli-kvóta” helyes érvényesítése nyomán jelentős társadalmi csoportok levegőért kapkodnak, szerencsés esetben egyesek felháborodva visszaadják korábbi kitüntetéseiket.
Az első komoly kísérlet 2013-ban történt, amikor egyszerre sikerült kitüntetni a Magyar Gárda indulóját komponáló Kárpátia zenekar vezetőjét, a Szálasit pozitív színben bemutató kiállítás létrehozóját, valamint Szaniszló Ferencet, az Echo Tv műsorvezetőjét. Ő volt az, aki „ingyenélő emberszabásúaknak” nevezte a cigányokat, de hihetetlen leleménnyel fejtette meg a vörösiszap-katasztrófa titkát is: a magyargyűlölő IMF csinálta az egészet, NATO-repülőgépekkel bombázván a tározót. Az első próbálkozás bizonytalanságát mutatja, hogy a kormány ekkor még megingott: a felháborodás hatására rávette Szaniszlót, hogy adja vissza önként a díjat.
2016-ban Bayer Zsolt lovagkeresztje kapcsán már sem a kitüntetett, sem a kitüntető nem jött zavarba. Csak az országnak az a része, amely olvasta-hallotta legalább egyszer az új lovagot. 2018-ban a „frocli-kvóta” hézagmentes betöltéséhez már két jeles személyiségre is szükség volt. Egyrészt díjazták a botrányos arkangyalos emlékmű alkotóját, hadd üsse meg a guta a Szabadság téren évek óta tiltakozókat. Másrészt nők ezreinek hörgése közepette Tisztikeresztet kapott Varga István, aki fideszes képviselőként a családon belüli erőszakról szóló vitában kifejtette, hogy ha az asszonyok holmi „önmegvalósítás” helyett rendesen szülnék egymás után a gyerekeket, mindjárt kevesebb pofont kapnának otthon.
Idén a frocli már rutinszerűvé vált
Kásler miniszter kitüntette az 56-os emlékév botrányában elhíresült Dózsa Lászlót, aki magát hazudta egy igazi „pesti srác” plakátjára. A Mazsihiszt és még sokakat a félrasszista (fél?) Takaró Mihály felmagasztalásával hergelték. A kormányzati példát követik a lojális szervezetek. Polt Péter ügyészsége emlékéremmel ismeri el Handó Tünde „kiváló együttműködését”, aki közben beletapos a Bírói Tanács alkotmányos jogaiba. Hja, tudni kell, kivel érdemes együttműködni, kivel nem. A dél-békési kistérségi társulást sem zavarja Simonka György kitüntetésében, hogy a fideszes képviselőt még Polték is kénytelenek voltak meggyanúsítani bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekményekkel. Az idei „frocli-kvóta” szerintem kimerítve, de sosem lehet tudni…
Addig is, csak hogy edzésben legyünk, tanulmányozhatjuk a miniszterelnök díjainak impozáns listáját. Ami igazán elbűvölt benne, az a tokiói Dzsószai Egyetem „a szabadság és demokrácia iránti elkötelezettségért” adományozott díszdoktori címe. Azért van ezeknek a japánoknak humoruk.
(Az írás eredetileg a nepszava.hu-n jelent meg. A szerző portálunknak írt előszavával és engedélyével tesszük közzé.)
Szerző
