Ez a nap
Lesorosozták a jótékonykodó alapítványt Pécsett, ők nem hagyják annyiban
Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével az Emberség Erejével Alapítvány, mert a pécsi önkormányzat által működtetett Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. nem adott bérbe termet a szervezetnek. Előzőleg az önkormányzat Soros-bérencnek minősítette az alapítványt és illegális migránsok betelepítésével rágalmazta meg őket.
Rágalmazás felsőfokon
Az Alapítvány egyúttal azt kéri, hogy tiltsák el a jogsértéstől a kft-t, és kötelezzék bírság megfizetésére is – írta az ataszjelenti.blog.hu.
A pécsi közgyűlés azért támadta az alapítványt, mert forrásokat nyert a Nyílt Társadalom Alapítványtól. A városi közgyűlés kormánypárti többsége sietve elfogadott egy határozatot, melyben a karitatív szervezetet „Soros-féle kampányközpontnak” állította be. Megrágalmazta azzal, hogy a szervezet célja illegális migránsok betelepítésének elősegítése, és felszólította a pécsi polgárokat, vállalkozásokat, hogy ne adjanak neki bérbe semmilyen helyiséget.
Közben az alapítvány kisebb nehézségek árán irodához jutott: nem mindenkit sikerült megfélemlíteni. A források elosztása is megtörtént: jutott pénz gyermekklubra, kispályás focikupára, autista emberek megsegítésére, kiállításra és gasztronómiai fesztiválra is – csupa olyan dologra, amit a pécsi közgyűlés kormánypárti képviselői szerint meg kellene akadályozni.
Ezután az Emberség Erejével még márciusban szeretett volna termet bérelni egy rendezvényéhez az önkormányzati tulajdonú Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-től. Hamarosan meg is érkezett az elutasító válasz. Az alapítvány szerint azonban az elutasítás nem más, mint közvetlen hátrányos megkülönböztetés, mely súlyosan jogsértő, ezért fordult az Emberség Erejével az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz.
Érdekesség, hogy ugyanez az önkormányzati cég tiltotta le nemrég Alföldi Róbert fellépését, akinek pécsi előadása így el is maradt.
(Forrás: ataszjelenti.blog.hu, hvg.hu)
Kijózanodás napja – Tüntetés Pécsett egy nyugat európai „migráns” szervezésében
Orbánék sz@rnak az Emberi jogok nyilatkozatára – Coki, felvilágosodás
Szerző
Friss
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője egykori államfő „elküldte gyufáért” Donald Trtump elnököt, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….