Connect with us

Ez a nap

Leszólt az MSZP vezetése vidékre: az LMP-vel sem lesz összefogás

molnar-gyula
Megosztás

Ahol erős LMP-s indul, ott eddig a helyi szocialistáknak lebegtették a visszalépést. A héten azonban új üzenet ment: tessék kampányolni az egyéni jelöltért is.

Kedden egy vidéki város szocialista politikusától úgy értesült a 444, hogy az MSZP felső vezetéséből megüzenték a helyi kampány szervezőinek, hogy ne számítsanak visszalépésekre, nem lesz összefogás.

Az illető egy olyan választókörzetben él, ahol komolyan felmerült, hogy az LMP jelöltje javára visszalépne a szocialista jelölt.

„Eddig inkább azt mondták, hogy kampányoljunk a listás szavazatokért, de az egyéni jelöltünket inkább rejtsük el. Mostanra viszont már az szivárgott le, hogy álljunk bele az ő kampányába is teljesen, mert nem lesz megegyezés” – mondta feldúltan, mert személy szerint bízott abban, hogy legalább az LMP-vel sikerül néhány körzetben megegyezni a kölcsönös visszalépésekről.

A kampány kezdete óta állandó téma, hogy az egyéni körzetek többségében csak visszalépésekkel lehet legyőzni a Fideszt. A hódmezővásárhelyi polgármester-választás óta különösen felerősödtek a várakozások, hiszen ott magabiztos fölénnyel győzött egy olyan független jelölt, akit az MSZP-től a Jobbikig minden ellenzéki párt támogatott.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje hivatalosan azt mondta eddig, hogy ők csak akkor akarnak megegyezést, ha abban minden komolyabb ellenzéki erő, így a Jobbik is részt vesz, erre azonban az MSZP nem mutatott hajlandóságot. Hogy emiatt rekedtek-e meg az egyeztetések, vagy a színfalak mögött ennél rugalmasabbak voltak az álláspontok, az nem világos.

(Forrás: 444)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük