Budapesti hétköznapok
Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
„Ilyesmi nincs többé, ennek vége van. Ugye korábban se kellett volna, hogy legyen” – fogalmazott Orbán Viktor hozzátéve: eddig azért tarthatták meg mégis a Pride-ot Magyarországon, mert az amerikai nagykövet állt a menet élén”. Ezután felgyorsultak az események és egy nap alatt 137 igen, 28 nem és egy tartózkodás mellett első napirendi pontként tárgyalta és a nap végén megszavazta az Országgyűlés a Pride betiltását is célzó Fidesz-KDNP törvénymódosító javaslatot, amit Hende Csaba nyújtott be.
Ehhez képest….
2026-ban 30. alkalommal szervezik meg a Budapest Pride Közösségi Fesztivált és Felvonulást, melynek szlogenje:
Itt(hon) vagyunk.
Az új szlogen kifejezi, hogy az LMBTQ-emberek a magyar társadalomnak ugyanolyan szerves részei, mint bármely más polgártársunk. Most az esemény megnyitójának házigazdájának kilétére is fény derült:
Lilu lesz a műsorvezető
-olvasható közösségi oldalukon, hozzátéve:
„Ennek különösen örülünk, többek között azért is, mert Lilu az elmúlt években rendszeresen és bátran fejtette ki véleményét az emberi jogok védelme érdekében. Nyíltan áll ki a közösség mellett – most pedig június 6-án a megnyitó színpadán is velünk lesz.”
A Budapest Pride Közösségi Fesztivál 2025. június 6-a és 29-e között zajlik Budapesten és szokás szerint több más városban, míg a felvonulást az 1969-es Stonewall-lázadás napján, június 28-án tartják.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>
Emlékeztetőül….
Gulyás Gergely a február 27-i kormányinfón erősített rá Orbán Viktor évértékelőn elhangzott kijelentéseire, amikor is azt üzente a miniszterelnök a Pride szervezőinek, hogy ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter elmondása szerint
a józan ész bizonyítja, hogy a felvonulás káros a gyerekek testi-lelki fejlődésére.
Úgy véli,
családos ember nem szokott a Pride közelébe menni, hanem elkerüli azt.
Csak úgy…
2025. március 18-án írtuk: „Kövér László nagy napra ébredt: kedden kioszthatja fennállása legtöbb és legnagyobb bírságait a parlamenti patkóban ma történtek okán. Botrányba fulladt a Pride-ot tiltó törvényjavaslat megszavazása, füstbe borult a Parlament.
137 igen, 28 nem és egy tartózkodás
2025. március 17-én írtuk: újabb megjegyzendő nevek a majdani „fülke magányában” meghozott döntéshez: Selmeczi Gabriella (Fidesz), Juhász Hajnalka (KDNP), Vejkey Imre (KDNP), Dunai Mónika (Fidesz), Hegedűs Barbara (Fidesz), Hollik István (KDNP). Ők adták a szignójukat a törvényjavaslathoz, amely alapján betiltanák a Pride-ot. Ismerve a „bátrak” szavazóhajlandóságát, nincs sok kétség…. A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról című javaslat szerint a törvény azzal egészülne ki, hogy:
tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért.
Aki pedig megtévesztve a hatóságot mégis ilyen gyűlést tart vagy azon részt vesz, szabálysértést követ el, és pénzbírság szabható ki rá,
„amelyet adók módjára behajtandó köztartozásként kell végrehajtani, az így befolyt összeget pedig a gyermekvédelem céljaira kell fordítani”.
A javaslatban arról is írnak, hogy hogyan azonosítanák a szervezőket és résztvevőket:
„Szabálysértés elkövetésével gyanúsítható személy személyazonosságának megállapítása érdekében, ha az elkövető ismeretlen, a bíróság, a szabálysértési hatóság, az előkészítő eljárást lefolytató szerv az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló törvényben meghatározottak szerint az arcképelemző tevékenységet végző szerv arcképelemző tevékenységét veheti igénybe.”
Karácsony Gergely különvéleménye…
„Budapest nem hagyja magukra, megvédi mindazokat, akiknek volt is, van is bátorságuk kiállni az önbecsülésükért, kiállni a közösségükért, kiállni a szabadságért, a szerelem erejéért. Pride lesz! Még az is lehet, hogy nagyobb, mint valaha….”
Szerző
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…