Ez a nap
LMP: fel kell függeszteni a devizahiteleseknél a kilakoltatásokat!
AZ LMP szerint fel kell függeszteni a végrehajtásokat a devizalapú hitelszerződések esetében. Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón arról beszélt: bár a kormány hazug módon azt mondja, hogy a kérdést megoldotta, pontosan lehet tudni, hogy a devizakockázatokat kizárólag a fogyasztókra terhelték.
Perek sokasága van folyamatban itthon és az Európai Unióban is, ezek során azt vizsgálják, teljes körű volt-e a tájékoztatás, és tisztességes-e, hogy a kockázatviselés egyoldalú – mondta az ellenzéki politikus. Hozzátette: Magyarországon „pontosan tudjuk”, hogy a tájékoztatás „minimum hiányos volt”, így viszont a fogyasztók nem tudtak felelős és megalapozott döntést hozni.
Csárdi Antal leszögezte: amíg ezeket a kérdéseket bíróságok vizsgálják, addig fel kell függeszteni a végrehajtásokat. „Ma családok (…) tízezrei vannak olyan helyzetben, hogy bármikor elvihetik a fejük fölül a lakást” – fogalmazott.
A politikus közölte, a parlament szerdán dönthet arról a törvényjavaslatról, amely felfüggesztené a végrehajtásokat. Akkor ki fog derülni, hogy a Fidesz a magyar társadalom vagy a bankok oldalán áll – hangoztatta.
A hajléktalanságot nem üldözni, hanem megelőzni kell
Csárdi Antal elmondta, pártja jogszabállyal biztosítaná, hogy fizetési meghagyásokat csak bíróságok adhassanak ki, a hitelintézetek ne adhassák át behajtó cégeknek az adósságokat, továbbá bevezetnék az „elsétálás jogát”, ami azt jelenti, hogy ha az adós elvesztené az ingatlanát, akkor utána már ne legyen tartozása. A javaslat a forintosítás újraszámolását is előírná – tette hozzá.
Kitért arra is, hogy a kilakoltatások hajléktalanságot eredményeznek, viszont a hajléktalanságot nem üldözni, hanem megelőzni kell.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…