Blogbazár
Magyar György: Az Alkotmánybíróság szerint a decemberi parlamenti rendzavarás elveszítette a balhé jellegét
Ha az Országgyűlés ülésén olyan rendzavarás történik, amely a tanácskozás folytatását lehetetlenné teszi, az elnök az ülést határozott időre felfüggesztheti vagy berekesztheti. Csakhogy ez nem lehetne szabadon választott opció: amennyiben nincs esély a Ház törvényes működésének fenntartására, be kell zárni a boltot. A parlamenti törvénnyel ezért alapvető bajok vannak.
Nem állapítható meg közjogi érvénytelenség a munka törvénykönyvének módosítása és a közigazgatási bíróságokról szóló törvény elfogadása kapcsán – döntött az Alkotmánybíróság (AB) kedden. Az indokolás külön kitér arra, hogy az ellenzéki képviselők maguk idézték elő azt a helyzetet, amely miatt azután megtámadták a „rabszolgatörvény” elfogadásának módját.
Az alkotmánybírák ezért elutasították az ellenzéki képviselők indítványát,
amely szerint a túlóratörvénynek nevezett csomag tavaly december 12-i megszavazása közjogilag – formai okok miatt – a körülmények miatt érvénytelen volt. Az AB arra hivatkozik, hogy az ellenzék obstrukciója – amikor megakadályozták azt is, hogy a házelnök feljusson a pulpitusra – nem volt jogszerű, ezért az országgyűlés rendeltetésszerű munkájának helyreállítása azonnali megoldást követelt. Az AB szerint a házszabályból pedig nem következik, hogy az ülést csak az emelvényről lehetne vezetni, mert az alapvetően praktikus célokat szolgál. A testület ugyanakkor a törvényhozásra vonatkozó alkotmányos elvekkel ellentétes rendzavarásnak nevezte, hogy a levezető elnököt nem engedték fel az emelvényre.
Az alkotmánybírák következtetése azonban alapvetően téves,
hiszen ha az Országgyűlés ülésén olyan rendzavarás történik, amely a tanácskozás folytatását lehetetlenné teszi, az elnök az ülést határozott időre felfüggesztheti vagy berekesztheti. Ebből pedig nem következik az, hogy a parlament rendeltetésszerű munkájának helyreállítása azonnali megoldást követelt. Az AB érvelése ezért egyértelműen téves. Ráadásul rossz a szabályozás is, hiszen amennyiben a tanácskozás folytatását lehetetlenné tevő rendzavarás történik, az elnöknek csak egyetlen feladata lehet: felfüggesztheti vagy berekesztheti az ülést. Az viszont, hogy a számára ezt csupán lehetőségként írták elő, egyértelmű jogalkotási hiba.
Igaz, ki gondolt volna arra, hogy az ellenzék egyszer elállja majd a parlament levezető elnöke előtt a pulpitus felé vezető utat?
Tavaly decemberben viszont ez történt, amire tényleg nincs szabály. A törvény csak azt írja elő, hogy amennyiben az elnök az ülés felfüggesztésére vagy berekesztésére vonatkozó határozatát nem tudja kihirdetni, s elhagyja az elnöki széket, az ülés megszakad. Na itt egy újabb joghézag: mi van akkor, ha oda sem jut? Akkor bárhonnan levezetheti az ülést? S ha ezt teszi, az teljesen jogszerű, mert erre nincs külön szabályozás? Megint egy joghézag. Erre sem gondolt korábban senki, de az AB rendet vághatott volna a zűrzavarban. Ám nyilvánvalóan nem akart, különben a Fidesz által választott bírák nem feleltek volna meg a „kenyéradó gazdájuk” elvárásainak.
Ne bonyolítsuk túl a dolgot,
hanem próbáljunk valamilyen más analógiát keresni. Mi van akkor, ha egy üzemben a gyártósor részleges meghibásodása esetén a termelés ugyan folytatódhat, de ezzel a dolgozókat baleseti veszélynek teszik ki? A gépeket nyilván le kell állítani, a hibát meg gyorsan orvosolni kell. Ha a cég nem ezt teszi, súlyos árat fizethet érte.
A törvényhozás sem kevésbé „veszélyes üzem”, hiszen az emberek alapvető életviszonyait befolyásoló döntések születhetnek – adott esetben igencsak zavaros körülmények között. Az AB-nek ezt kötelessége kellett volna megállapítani, hiszen tavaly decemberben a tanácskozás folytatását lehetetlenné tevő rendzavarás történt. Mindenféle magyarázkodás helyett a testület egyetlen jó döntése az akkor elfogadott törvények közjogi érvénytelenségének megállapítása lehetett volna.
Ám nem erre a következtetésre jutottak, hanem tették a dolgukat: megfeleltek a hatalom elvárásainak. Reméljük, hogy talán kissé szégyellik magukat.
Szerző
Friss
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…