Kerítésen túl
„Magyarország elveszett”
Fidesz-nyelvezet
A szerző hosszan és részletesen elemezte a Fidesz nyelvezetét, jelképeit és értékeit, és megállapítja: a 2010-es választás óta a konzervativizmust elnyelte az orbánizmus, amelyet sem szabályok, sem törvények, sem erkölcsi parancsolatok nem tarthatnak fel. Orbán illiberális gyűlöletretorikája villámsebesen terjedhetett, és módot adott arra, hogy jobbra tolja az EU-t, mert nagyon sokáig sem az EU, sem az Egyesült Államok, sem a nemzetközi szervezetek nem mondták fel az együttműködést a magyar kormánnyal. Csak nemrég szánta el magát az EPP a Fidesz tagságának felfüggesztésére, amelyet hazafelé diadalként propagál a kormány.
A lépéssel az EPP tökéletes lehetőséget teremtett Orbánnak arra, hogy elhalaszthassa döntését, és kivárja az európai választás eredményét.
Amennyiben megerősödnek a jobboldali pártok, Orbán ki fog lépni az EPP-ből, és a jobboldali tábor élére áll, ha nem, akkor a konzervativizmus megmentőjeként, újra megerősödve marad a pártcsaládban, de addig is belülről bomlasztja azt. Az általa okozott egész felfordulás azonban csak a figyelemelterelést szolgálja arról, hogy továbbra is zavartalanul sikkassza el a közpénzeket és kiélje hatalomvágyát. Nem szabad esetlegesnek tekinteni Orbán lépéseit, mert van bennük rendszer
– írta a szerző, és beszámolt a CEU, valamint az MTA ügyéről, és ezek, valamint a közigazgatási bíróságok megalakításának példáján mutatta be Orbán Viktor „pávatánc” módszerét.
Rámutatott:
2018-ban Orbán belpolitikailag nem csak a választást nyerte meg, és terjeszthette ki hatalmát, propagandagépezete hatékonyságát, hanem a félelem, a gyűlölet és a verbális agresszió zavarba ejtő mértékét hozta létre. Például sem a Soros elleni kampányai, sem beszédei nem kimondottan antiszemita töltésűek, de a magyar társadalom kulturális kontextusában félreérthetetlenül megjelenik az antiszemitizmus, és a világ szemet huny efelett
– írta a szerző, és az antiszemitizmus fokozódását mutató ismert adatokat hozott fel.
A „Kiút Európa számára” című fejezetben
az esszé megállapította: a világra látszólag nyitott Budapest vonzó felszíne alatt egy elvérző demokrácia romjai rejlenek, és ha netán sikerülne is Orbánt holnap elzavarni, akkor is legalább két-három generációnyi idő kellene ahhoz, hogy új életre keljen az a Magyarország, amelyet a szerző és kortársai még ismertek. Talán a távoli jövőben helyrehozható lesz az a hatalmas kár, amelyet Orbán az állami intézményekben, az oktatási és egészségügyi rendszerben, a kulturális életben, színházakban, irodalomban, művészetekben, tudományokban és a kutatások terén okozott, de a mai generációk életében már nem hozható helyre a gyűlölet, a rasszizmus, a szétrombolt társadalmi kohézió és az öntelt, pimasz gazemberség, amelyet elfogadott a társadalom.
„Ezért meg kell állapítani, hogy Magyarország elveszett. De az EU és a tagállamok még megmenekülhetnek”
– írta a szerző.
Megállapítja:
az EU-nak több alkalma is lett volna arra, hogy megvonja a támogatásokat, de arra hivatkozott, hogy nem avatkozik be a belügyekbe. Ha az EU kiközösítette volna Orbán Viktort, talán nagyon hamar Európa-baráttá lett volna. A gazdasági összeomlás kétségtelenül nagyon fájdalmas lett volna, de az állami intézmények legalább megmaradtak volna. A gazdaság egyelőre még botladozik, de Magyarországon mindent teljesen elölről kellene kezdeni, elölről fel kell építeni az intézményeket, a jogrendszert, a társadalmi, együttműködési és kommunikációs struktúrákat, amelyek ma mind romokban hevernek, miközben a szükséges tudást elűzték az országból, vagy nyugdíjazták. Ma már késő ahhoz, hogy az uniós pénzek megvonása hatással legyen, mert Orbán uralmi rendszerre kevesebb forrással is működőképes és fenn tudja tartani magát, különösen, ha a német iparral az EU-tól függetlenül is meg tudja kötni az alkuit.
Nem kell az ellenzék irányváltásától tartania,
és attól sem, hogy az általa kialakított véleménymonopólium körülményei között tudatváltozás következne be. „Így Magyarország a széthullás felé sodródik. Ennek ellenére azonban segítene, ha az EU legalább a pénzmegvonás forgatókönyvével szorítaná sarokba Orbánt. Ez lehetővé tenné az unió számára, hogy ellenőrzése alá vonja a pénzfolyamokat, és Magyarországon uniós hatóságot hozzon létre a pénzügyek, valamint a megrendelések kiadásának ellenőrzésére, továbbá, hogy kialakítson egy uniós bíróságot, amely gondoskodik arról, hogy az ország tartsa magát az uniós alapjoghoz. És nem utolsó sorban indíthatna egy szabad tévé- és rádióadót, hogy ellássa a lakosságot független híradással. Még jobb lenne, ha az EU felhagyna azzal, hogy Magyarországot továbbra is demokráciának tekintse, és annak bizonygatásával, hogy ez nem diktatúra. Az EU intézményei és az egyes tagállamok kitartanak meggyőződésük mellett, hogy egy demokrácia meg tudja védeni önmagát. Pedig már régen nyilvánvaló, hogy nincs gyengébb államforma a demokráciánál, amelyben mindenki indulhat politikai tisztségért.
Tény, hogy a demokráciának ez a gyengéje egyben nagy ereje is, mert a rendszer viszonylag gyors korrekcióit teszi lehetővé. Ám csak a történelmi visszapillantás teszi lehetővé annak felismerését, hogy egy demokrácia elérkezett-e, és ha igen, mikor érkezett el ahhoz a ponthoz, ahol elkezdődik önrombolása.
Ideje a jó példaképekre hivatkozni,
és megtanulni, hogyan működik az ellenállás, és hogyan kell harcolni a felvilágosodásért, az emberi jogokért, a parlamenti vitákért és a nemzetközi együttműködésért. Itt az ideje, hogy az emberi jogokról szóló diplomáciai tárgyalások helyett, amelyek úgy tesznek, mintha az ilyen értékek alku tárgyát képezhetik, mindenki komolyan vegye a hatalomsóvár, vérszomjas, tekintélyelvű politikusokat.
Az Európai Unió egy jelentékeny részén a szélsőjobboldaliak már magukhoz ragadták a nyilvános diskurzust, de a többség még az egységes, toleráns és együttműködésre épülő Európa mellett van. Még
– figyelmeztetett a szerző.
Fordította: Ara-Kovács Attila
Szerző
