Nevetségessé tette magát Újbuda DK-s polgármestere, amikor műveletlenségről tanúbizonyságot téve besétált a szélsőjobboldal csapdájába. Ahelyett, hogy Nelson Mandelát megvédte volna, amihez persze egy kissé fel kellett volna készülnie, belekeverte az egészbe Hitlert. Ezzel aztán teljes lett a szellemi zűrzavar.

Mandela gyalázói

Senki nem hivatkozhat arra, sem a DK-s politikus, sem a stábja, hogy mindez váratlanul érte. Itt, a Városi Kuríron is hírt adtunk a legutóbbihoz hasonló, még a Tarlós-érában történt előzményekről. Azzal, hogy mit hordott össze az újbudai polgármester Hitlerről, sokan és sokat foglalkoztak. Igazából ez keltett figyelmet a közvéleményben, ezért a mondatáért kellett bocsánatot kérnie.

- Hirdetés -

Én itt inkább azzal foglalkozom, hogy mi mindent művelhet a hazai rasszista szélsőjobboldal, gyakorlatilag akadálytalanul, a világtörténelem egyik legkiválóbb polgárjogi hősével.

Bolond lyukból bolond szél

A Jobbik hajdani szélsőségesei, akik mára Toroczkai pártjában tolják a fideszesek szekerét, régóta alkalmazzák azt a módszert, hogy saját sötét ideológiájuknak megfelelő szimbolikus politikai akciókat indítanak helyi és országos szinten. Hol provokatív szobrokat, emléktáblákat avatnak, hol a számukra gyűlöletes jelképekre támadnak. Nelson Mandela számukra ilyen gyűlöletes jelkép. A köztársasági demokratikus erők politikusai pedig sajnos gyakran mellébeszélnek, és rendre felkészületlennek, harmatgyengének bizonyulnak ezekben a vitákban.

Mandela szabadsághős, a békés átmenet jelképe

A szélsőjobboldal Újbudán azzal gyalázza Nelson Mandelát, hogy “fehérellenes rasszista”, “ráadásul kommunista”, a fehéreket elnyomó új rendszert épített ki, fehér farmerek tömeges meggyilkolását is a nyakába próbálják varrni. Arra alapoznak, hogy tudatos híveik, és azok a tájékozatlanok, akiket még el tudnak hülyíteni, úgysem tudnak semmit arról a távoli országról, és első fekete bőrű elnökéről. Mindazoknak a vádaknak, amiket rászórnak, éppen az ellenkezője igaz.

A rendszerváltás hőse

Ha valaki semmit nem tud Mandeláról, néhány kattintással magyar nyelven is olvashat éppen elég megbízható adatot életéről és tevékenységéről. (Például itt, itt, itt.)
Mandela a huszadik század egyik legsötétebb fajüldöző rezsimje elleni harcban vezette népét. Gandhi erőszakmentes eszközeivel hirdette meg a polgárjogi küzdelmet, de nagyon gyorsan kiderült, hogy a második világháború után kiépített apartheid rezsim a békés mozgalomra vérfürdőkkel válaszol. A fehér hatalom Sharpeville-i vérengzése után Mandela és társai földalatti katonai mozgalmat alakítottak, gerilla-és szabotázsakciókat próbáltak szervezni. A magyar szélsőjobboldaliak most ezt nevezik “terrorizmusnak”. (Ugyanazzal a sánta logikával, amivel az 1944-es tömeggyilkos csendőrség ellen fegyveres harcot vívó Ságvári Endrét “terroristázzák”.)

Mandelát nagyon gyorsan elfogták, és ezután élete nagy részét börtönben töltötte. Ezt mondta elítélése előtt a fehérek bírósága előtt: „Egy demokratikus és szabad társadalom eszméje vezet, amelyben mindenki egyetértésben és egyenlő esélyekkel él együtt. Ezért az eszméért élek és ezt akarom elérni. Ha pedig szükséges, ezért az eszméért meghalni is kész vagyok.”

A polgárháború ellen

Mandela életműve igazából az apartheid rezsim bukásának idején és az azt követő években teljesedett ki. A brutális fehér elnyomás alól sebzetten, bosszúvágytól égve szabadult ki a feketék tömege. A széthúzó politikai szervezetek a polgárháború szélére sodorták az országot. Elsősorban Nelson Mandela nagyságának és bölcsességének köszönhető, hogy minden fellépésével az indulatok csillapítása, az ország békés továbblépése felé mozdította a Dél-Afrikai Köztársaság sorsát.

Mandela minden tisztességes demokrata számára példakép

Ha pedig a magyar politikában olyan alakok támadják, amilyenek Újbudán tették, az csak bátorítást jelenthet, hogy tartsunk ki mellette, mert jó úton járunk.

napirend előtti

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét