Connect with us

Banánköztársaság

„Már gyurcsányok vagytok, mert nem én vagyok Gyurcsány”

Megosztás

Szerinte a „Gyurcsány” már egy jelző lett, a küzdés, a kitartás szinonimája és arra bíztatta az embereket, küzdjenek, tartsanak ki, merjenek gyurcsányok lenni, építsenek pártot, ne hátráljanak.

Megosztás

Amíg van esély megfordítani a történelem kerekét, addig küzdeni kell – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a párt politikai tanácskozásán, szombaton, a választási eredményeket értékelve.

Bezárult a Fidesz ellenzéket érő ostromgyűrűje Orbán Viktor kormányzásának 12 éve alatt, de ez nem jelenti, hogy a vereséget szenvedő oldalnak meg kellene adnia magát — mondta Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke beszédében világossá tette: hibásnak tartja az elgondolást, hogy ellenzéki képviselők ne vegyék fel a mandátumukat.

„Méretes pofonokat elszenvedve nem túlságosan fontos, hogy a vereséget szenvedett oldal

legnagyobb pártja lett a DK”

— mondta, ugyanakkor hozzátette, hogy ez a siker nem fedi el az ellenzék kudarcát. Ezzel együtt szerinte pont a DK lehet az, amely legelőbb józanodhat ki, és láthat majd tisztábban, messzebbre.

Márki-Zay Péter legutóbbi kijelentésére reagálva — amelyben azt állította, hogy a hat párt vezetői nem álltak egységesen mögötte — Gyurcsány azt mondta:

„Demoralizálja a sereget, ha valaki utólag azt mondja, hogy az ellenzék nem is igazán akart győzni”.

Ugyanakkor szerinte az ellenzéknek továbbra is együtt kell maradnia, mert bár az ellenzéki szavazatok valóban nem adhatók össze egyszerűen, de a választók többsége követi pártjának kérését.

„Aki azt állítja, hogy ha jobb lett volna széjjelmenni, az

semmit nem ért a magyar választási rendszerből”

— húzta alá.

„Az a vád, hogy a Jobbik együttműködése többet vitt, mint amit hozott, az megalapozatlan, igaztalan”

— fogalmazott a Jakab Pétert ért vádakkal kapcsolatban.

Gyurcsány Ferenc szerint öngyilkosság volt, hogy olyan jelöltet választottak miniszterelnök-jelöltnek, aki le akarta váltani az ellenzéket, ami élén győznie és kormányoznia kellett volna. Hozzátette: menti a jelöltet, hiszen ő elmondta az elképzeléseit és mégis őt választották, és csak Dobrev Klára mondta azt, hogy a jelölt alkalmatlan.

„Dobrev Klárával győztünk volna”

A jövőről szólva elmondta, létrejött a hat párt között a választási politikai egység, de ahhoz, hogy jobb eséllyel szálljanak küzdelembe, létre kell hozni a stabilabb, politikai és érzelmi egységet is az együttműködő pártok között. Felhívta a figyelmet a pártszervezés fontosságára és arra, meg kell mutatniuk, van egy másik ország, és amíg ezt nem mutatják meg a választóknak, addig vereséget fognak szenvedni.

Úgy vélte, egységesebb és szervezettebb, vezetettebb ellenzék kell a következő években, a parlamenti mandátumból eredő plusz erőforrásokat pedig arra kell fordítani, hogy eleven, színes közösségi világot létrehozva többen kapcsolódhassanak be a jó haza, a politika szolgálatába.

A DK elnöke szerint sokan azt gondolták, hogy ez a választás sokak fejében olyan volt, mintha két fél állt volna szemben egymással szemben felvértezve, ám valójában

“bennünket .. a mai hatalom 12 év kormányzás után … körbekerített, ostromzár alá vett és ez az ostromzár 12 év után teljes lett”

— mondta.

“Ez az ostrom szorító fojtogató erővel nehezedik ránk…Az államhatalom működése elvesztette” pártmentes jellegét, a másik oldalon a választási törvény teljesen világosan a hatalmon lévő fél szolgálataira épül”

— fogalmazott.

Úgy vélte, a „gyucsányozás” a miniszterelnök szájából a gátlástalanság megnyilvánulása, az ellenzék részéről pedig az intellektuális és erkölcsi silányság kérdése.

A gyurcsányozás szerint nem más, mint

“egy viselkedést leíró jelző: az a magatartás, hogy az istennek nem akar elmenni, itt van és küzd, és csinálja. Hogy a Jóistenben nem pusztul már el!”.

Elismerte ugyanakkor múltbeli hibáit, de hangsúlyozta: továbbra is küzd és csapatot épít, másokat is erre buzdít.

“Akarjatok küzdeni, nem feladni, velük szembe menni, kitartani, pártot építeni, nem hátrálni: legyetek Gyurcsányok”

Szerinte az ellenzékből nem a változatosság, hanem a stabilitás hiányzik, túl nagy a pártok fluktuációja az ellenzéki oldalon, és emellé szervezne még Márki-Zay Péter egy új pártot.

“Egységesebb és szervezettebb ellenzék kell a következő években. Nem holnaptól, lassan, de az irány teljesen világos”

— mondta.

Úgy véli, a DK-nak nagyobb lesz a mozgástere, amit arra kell felhasználni, hogy mind többen kapcsolódjanak be a közösség szolgálatába.

“Kevesebb önzés és több felelősségvállalás kell”

— üzente Gyurcsány Ferenc az egész ellenzéknek.

Forrás: MTI/Nyugati Fény

Négyen a bukás után: Márki-Zay Péter, Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Donáth Anna

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Gyurcsány célja - Nem mondod! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük