Kerítésen innen
Médiaháborút indított a regnáló – Felbontja a szerződést a közmédia az ellenzéki városi tévékkel?
A kormánypárt valóban „emelt fővel” viseli a választók kritikáját. A gond, hogy nincsenek tisztában a fogalom jelentésével. Az ellenzéki vezetésű városokban azért döntöttek a voksolók úgy, ahogy, mert betelt a poharuk. Meg is jött a nem első Fidesz-reakció!
A Népszava körkérdésére
Nagykanizsáról, Miskolcról, Pécsről és Szolnokról is megerősítő válasz érkezett: náluk is felmondta a helyi televíziókkal műsorgyártásra kötött szerződéseket az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
A Szolnok TV Zrt. és az MTVA között hosszú évek óta szerződés van,
mely alapján a szolnoki helyi tévé az MTV részére is készít tudósításokat. Ez évente nagyjából 20 millió forint bevételt jelent a helyi tévének. Most ezt a szerződést mondta fel indoklás nélkül az MTVA. Ez a Fidesz válasza arra, hogy eltávolítottuk a tévé éléről kedvenc vezérigazgatójukat.”
Szolnoki Többség közösségi oldalán
Noha a portál birtokába került a szerződés felmondásáról szóló levél, az MTVA sajtóosztálya érdeklődésünkre azt állította:
semmilyen szerződést nem bontottak fel a Szolnok TV Zrt.-vel, sőt, a 2019 december 31-éig érvényben lévő szerződés újratárgyalását kezdeményezték.
Ez utóbbit megerősítette Tóth József, a szolnoki tévé új vezetője: kinevezése után nem sokkal valóban kapott egy emailt a szerkesztőség központi címére, amelyben az MTVA jelezte egyfajta tárgyalási szándékát, de ennél bővebbet egyelőre nem tudott. Egy helyi portál szerint a város fideszes polgármestere Szalay Ferenc járt közben az MTVA-nál, hogy gondolják újra a szerződés felbontását.
Az MTVA-t megkérdezték
arról is, hogy az országban hány helyi televízióval, és mekkora összegben szerződtek tudósítások készítésére évente, s ezek közül mennyit mondtak fel az októberi önkormányzati választásokat követően. Erre nem kaptunk választ.
Körkép
kiderült: a szolnokihoz hasonló tartalmú felmondólevelet kapott több más olyan nagyváros helyi televíziója is, ahol az őszi önkormányzati választásokat követően vezetőváltás történt. Ezeknél a televízióknál sehol nem kaptak a szolnokihoz hasonló értesítést arról, hogy az MTVA esetleg még tárgyalna a szerződéshosszabbításról.
A pécsieknek is postázták az elbocsátó üzenetet az MTVA-tól
– itt körülbelül 10-15 millió forintos bevételt jelentett a köztévével kötött szerződés. Nagykanizsán ugyan a polgármester-választást a Fidesz-KDNP nyerte, ám a közgyűlésben – akárcsak Szolnokon – az ellenzéki összefogás szerzett többséget, amely a múlt csütörtökön leváltott nyolc városi cégvezetőt, köztük a médiaközpontét is. Itt az MTVA még a múlt heti közgyűlés előtt felbontotta szerződését a médiummal.
Egerben a helyi televízió főszerkesztőjét nem tudta elérni a portál,
jelenleg ugyanis betegszabadságon van, de az ellenzéki összefogás vezette képviselő-testület egyik tagja lapunknak azt mondta: fel vannak rá készülve, hogy ezt a várost is eléri az MTVA „pörölye”.
Szombathelyen már február végén
– amikor az ellenzék többségbe került a közgyűlésben – leváltották a helyi tévé és médiacentrum vezetőjét. Az MTVA akkor nem lépett, sőt a választások óta sem: úgy tudjuk, a Szombathelyi Televízió a mai napig forgat anyagokat a köztévének.
Megkerestünk olyan szerkesztőségeket is, ahol nem történt ősszel fordulat,
s amely jelenleg is kormánypárti vezetésű városban működik, de például sem Kaposváron, sem Nyíregyházán nem kaptak az együttműködést felmondó levelet. Mivel a szerződésük nekik is az év végéig hatályos, s azt elvileg harminc nappal hamarabb kell felmondani, így – mondták a vezetők –
nem is számítanak arra, hogy megszűnik a kapcsolatuk az MTVA-val.
Így vircsaftol a közpénzen fenntartott köz(?)média.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat