Connect with us

Kerítésen túl

Merkel: egy demokráciának tények és információk kellenek

Megosztás

Gondoskodni kell arról, hogy az újságírók szabadon végezhessék munkájukat, és tisztelni, becsülni és támogatni kell ezt a munkát – mondta Angela Merkel német kancellár szombaton annak alkalmából, hogy 75 éve alapították meg az első lapokat a második világháború utáni Németországban.

A sajtószabadság dicsérete

Angela Merkel videoüzenetében kiemelte, hogy a németek „büszkeséggel, de hálával is” gondolhatnak arra, hogy több mint hét évtizede érvényesül német földön – és a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) bukása óta az újraegyesített Németországban – a sajtószabadság.

Mint mondta, „autoriter rezsimekből ma is tudjuk, hogy amikor hatalomra kerülnek, legelsőként a sajtószabadságot nyomják el, és nem lehet többé szabadon újságírói munkát folytatni”, ezért is igen lesújtó, amikor „a mi demokratikus társadalmunkban megtámadnak riportereket és újságírókat”.

A sajtószabadság állapota „fokmérőként” mutatja meg „demokráciánk” állapotát, ezért „ki kell állnunk a szabad újságírás és az újságírók szabad munkája mellett” –

mondta a német kormányfő.

Nélkülözhetetlen a szabad sajtó

Arra a kérdésre, hogy miért annyira fontos a sajtószabadság a demokráciához, elmondta, hogy a szabadságot szerető embereknek „nélkülözhetetlen a szabad sajtó”, mert a szabadság mások véleményeinek és meggyőződéseinek megismerését is megbecsülését is jelenti, és azt is, hogy mindenkinek mindig próbára kell tennie saját gondolkodását és megrögzött, régi meggyőződéseit.

Kiemelte, hogy „egy demokráciának tények és információk kellenek”, és „különbséget kell tennie az igazság és a hazugság között”.

Lehetővé kell tenni, hogy az emberek sok különböző nézőpontból tekinthessenek rá a valóságra, és a szemléletmódok sokasága alapján formálhassák ki a véleményüket.

Hozzátette, hogy „egy demokráciának nyilvánosság kell”, szükség van egy „térre, amelyben közösen megegyezésre juthatunk a törvényeinkről, de az értékeinkről is”, és amelyben „lehet vitatkozni és ki lehet fejteni különböző véleményeket, hogy kifejleszthessünk belőlük közös megoldásokat”.

Ehhez az eltérő vélemények iránti megértés, tolerancia szükséges, de a saját véleménnyel szembeni kritika elviselésének képessége is.

„Ha mindezt megszívleljük, nyitott társadalmunk megtalálja a legjobb megoldásokat” – fejtette ki a német kancellár.

(MTI)

Szintén Merkel

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kiss+Lajos

    2020.05.17 09:39 at 09:39

    Így kell hazudni! Okos a Mama!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük