Connect with us

Kerítésen túl

Merkel furcsának tartja, ahogy Orbán őket szapulja

Megosztás

Angela Merkel német kancellár ugyanakkor azt helyesnek nevezte tegnap Augsburgban, hogy Magyarország védi a schengeni külső határát.

Merkel
Megosztás

Angela Merkel német kancellár ugyanakkor azt helyesnek nevezte tegnap, hogy Magyarország védi a schengeni külső határát.

Az Augsburger Allgemeine című augsburgi lap fórumán azzal kapcsolatban, hogy a 2015-ös menekülthullám idején folytatott tevékenységét szokás különutas német politikaként jellemezni, kérdésre válaszolva kiemelte, hogy egy főre vetítve nem Németország fogadta be a legtöbb menedékkérőt, hanem Svédország, és Ausztria is Németország előtt áll.

Hozzátette: Orbán Viktor magyar miniszterelnök „folyamatosan rámutat arra, hogy milyen jól védi a határt, amit egyébként helyesnek tartok, és soha nem is szólaltam fel a határvédelme ellen, hiszen schengeni külső határa van, de ez a határ sajnos még nem készült el akkor, amikor a sok menekült érkezett”.

Mindennek alapján „kicsit furcsának tartom, ahogyan minket szapul” – mondta a német kancellár.

Arról is szólt, hogy a migrációval és a menekültekkel kapcsolatban meg kell próbálni „megbékíteni” egymással az eltérő álláspontokat, és érdemes nemcsak a múlttal foglalkozni, hanem a jövővel is.

Angela Merkel a többi között elmondta, hogy ismét jelölteti magát elnöknek pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) decemberi kongresszusán, és ki akarja tölteni negyedik, 2021 őszéig tartó kormányfői ciklusát.

Hangsúlyozta: továbbra is az a meggyőződése, hogy a CDU-elnöki és a kancellári tisztség összetartozik.

Azzal kapcsolatban, hogy Szászország tartományi törvényhozás (Landtag) CDU-frakciójának vezetője nem zárja ki a kormányzati együttműködést a CDU-tól és bajor testvérpártjától, a Keresztényszociális Uniótól (CSU) jobbra álló, Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki párttal a jövő szeptemberi Landtag-választás után, kijelentette, hogy „kategorikusan” kizárja az együttműködést az AfD-vel.

Hozzátette: szerinte a szászországi CDU-ban a „túlnyomó többség” éppen így viszonyul a kérdéshez.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Marad-e Orbán Merkel szövetségese?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük