Budapesti hétköznapok
Metró-szauna vár idén is az utazókra – Csak, hogy ne feledjük: volt nekünk egy Tarlósunk…..
Tarlós István, amikor nyilvános lett, hogy légkondi nélkül rendelte meg a régi-új(?) metrókocsikat az orosz gyártótól úgy fogalmazott, hogy „nem is baj, mivel a metrók 25 méterrel a föld alatt közlekednek, ahol nem tűzi őket a nap”. Tegye fel a kezét, aki egyszer is találkozott az akkori főpolgármesterrel metro-szaunázás közben!
Lázár úr, ez is benne van a bérletárban?
A Népszava arról számolt be, hogy bár a közbeszerzést a budapesti 3-as metró klimatizálására már kiírták, továbbra sincs elegendő pénz rá, így kevés az esély arra, hogy az orosz kivitelező beleegyezzen a munkálatokba. Ráadásul, ha anélkül vágnak bele, akkor lőttek a garanciának.
„A közbeszerzési eljárás jelenleg tárgyalási szakaszban van”
– közölte a BKV arra a kérdésre, hogy mikorra várható a 3-as metró klimatizálása. A lap kiemelte, hogy
a BKV idei elfogadott üzleti tervében sincs nyoma a beruházásnak, így most már biztos, hogy idén nyárra is klíma nélkül marad a vonalon közlekedő 222 metrókocsi.
69.000 millióért még légkondit is? Ne már….
Mint ismert, a fővárosi M3-as metróvonalon közlekedő régi szovjet gyártmányú járműveket 69 milliárd forintért gyártotta újra az orosz Metrowagonmash. Az akkori városvezetős nem kért bele klímát, mégpedig takarékossági okokból. Ezzel kapcsolatban Tarlós István korábban úgy fogalmazott, hogy nem is baj, mivel a metrók 25 méterrel a föld alatt közlekednek, ahol nem tűzi őket a nap. Ennek ellenére minden nyáron szaunapartikat lehet rendezni a szerelvényekben. Karácsony Gergely még főpolgármester-jelöltként egyszer 34,8 fokot mért a metrószerelvényekben, majd főpolgármesterként ígéretet tett rá, hogy megoldják a problémát. Ám ez a problémamegoldás nem olyan egyszerű.
Állambácsi benézhetne a bugyellárisba, hátha….
Az utólagos klimatizálás árát előzetesen 6-10 milliárdra becsülték, de mostanra már drágulhatott.
„A klimatizálás elsődlegesen nem pénz kérdés, szükség lenne hozzá az orosz gyártó hozzájárulására, amire kevés az esély. Ha enélkül nyúlunk a kocsikhoz, elvész a garancia. A helyzet tavaly óta nem változott, idén nyárra objektíve lehetetlen a légkondicionáló berendezések felszerelése”
– fogalmazott Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki megerősítette azt is, hogy
a munkát a kötbér terhére rendelnék meg.
Vitézy-olvasat
Vitézy elmondta, ő a 3-as metró ügyében a kezdetektől fogva azon az állásponton volt, hogy új metrókocsik beszerzésére van szükség, nem pedig arra, hogy az oroszok újítsák fel a régi szerelvényeket. Szerinte az elmozdításában ez játszott szerepet, nem pedig az, amiről Tarlós István beszél, hogy megelégelte a kommunikációját és nem szeretett volna együtt dolgozni vele. A főpolgármester-jelölt nem csupán Tarlós István és a kormány, hanem Karácsony Gergely, valamint a mögötte álló ellenzéki politikusok felelősségét is felvetette az ügyben. Vitézy Dávid szerint ugyanis Karácsony Gergely 2019-ben még úgy nyilatkozott, hogy a 3-as metró szerelvényeinek felújítása az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botránya, ehhez képest mégsem történt semmilyen érdemi vizsgálat az ügyben, a felelősségre vonás is elmaradt, pedig annak idején a jelenlegi főpolgármester börtönnel fenyegetett mindenkit.
Vitézy szerint a két politikai oldal ebben az ügyben összejátszhatott egymással. Ezt bizonyítja az is, hogy még ma is az a Bolla Tibor a BKV vezére, aki annak idején megkötötte a szerződést az orosz kivitelezővel. A főpolgármester-jelölt úgy látja, valamilyen politikai alku miatt egyszerűen szőnyeg alá söpörték az ügyet.
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is