Banánköztársaság
„Mit csiripel a kismadár fenn a száraz ágon…“
Honfitársaim! Drága magyar véreim! Matolcsy György és Csizmadia Norbert végre ismét fényt gyújtott az éji homályban, ahol régi dicsőségünk késett. Vörösmarty örülhet. Ezt írják a szerzők, (s e sorok minden olvasóból lelkes honfiúi reakciót váltanak ki, ha egy csepp magyar vér folyik ereikben.)
„Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző
Fénnyel jársz egyedűl. Rajtad sürü fellegek, és a
Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.
Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,
A riadó vak mélységet fölverje szavával,
S késő százak után, méltán láttassa vezérlő
Párducos Árpádot, s hadrontó népe hatalmát?
Hol vagyon?…“
A növekedés.hu portál oldalain!
Honfitársaim! Drága magyar véreim! Matolcsy György és Csizmadia Norbert végre ismét fényt gyújtott az éji homályban, ahol régi dicsőségünk késett. Vörösmarty örülhet. Ezt írják a szerzők, (s e sorok minden olvasóból lelkes honfiúi reakciót váltanak ki, ha egy csepp magyar vér folyik ereikben.) Íme:
„Miért ne kísérelhetnénk meg megérteni a magyar múlt sikereinek forrásait annak érdekében, hogy világosan lássuk a jövő gazdasági felzárkózásának magyar lehetőségeit? Többezeréves történelmünk során már többször hoztunk létre világraszóló, az adott korban kiemelkedő teljesítményt. Ideje felismernünk, hogy ezek döntően olyan forrásokból merítettek, amelyek nyelvünkben és kultúránkban élnek. Ezek a képességek minden bizonnyal a korábbi életmódok nyelvünkben és kultúránkban élő emlékei. Különlegességük, hogy DNS állományunk génjeihez hasonlóan, mémként képesek öröklődni, utazni az időben és hatni a térben.“
No hát bizony miért is ne?
Talán azért, mert van okunk rá! Hogy történelmünk több ezer éves volna, erősen kétséges. De legyen! Végtére is kora eleink éltek valahol, talán nem éppen egységes, önálló nemzetként, de voltak, léteztek, mert mi is itt vagyunk, ámbár génjeinkben állítólag már alig van valami ősi magyar, akkora volt a népek keveredése az évszázadok során. Bizonnyal (és szerencsénkre) így volt nyel-vünkben is, kultúránkban is, és a hülyeség sem csak a mi jellemző nemzeti tulajdonságunk, ha egyes kivételezett pozícióban munkálkodó személyiségek találnak is időt ostobaságok publikálására.
Mindazonáltal én Matolcsy elmélkedésének olvastán oly büszke vagyok magunkra!
Oly büszke vagyok magyarságomra! Talán nincs még egy olyan nép a Földön, amely önnön értékelésében (a kiváló szerzők segítségével) ily magasra tette a mércét, mert lám, mit is ír a kiváló szerzői tandem:
„A magyarság eddigi legnagyobb teljesítménye a fennmaradás, amit a sorozatos újra-kezdések tettek lehetővé.“
Nos, tisztelt Olvasók!
Ez nagyon eredeti! És igaz megállapítás! Talán Babilónia, talán Egyiptom volt a kultúra bölcsője, s hol vannak most? Hol vannak a gepidák, vandálok, a gótok, a hunok, s a többi vándornemzet? Eltűnt a hatalmas perzsa birodalom, amint a történelem süllyesztőjébe került Nagy Sándor, Nagy Károly, Napóleon birodalma, s a valaha hatalmas spanyol és brit birodalom is éppen csak létezik a maga romjain, viszont mi magyarok itt vagyunk, mint a túlélés és az újrakezdés nagymesterei. (No és hát itt vannak a görögök is – parányival régebben mint mi.)
Tovább is van, aki akarja, olvassa, s konkrétan megtudhatja, hogy mi mindent köszönhet a nagyvilág a gondolkodó magyar elmének,
s hogy ezek a hatalmas sikerek miként kötődnek történelmünkhöz. (Csak megjegyzem: a Tatárjárás az elemzésből kimaradt.) A szerzők nem akárkik, Csizmadia Norbert geográfus, gazdasági szakértő, hivatalviselt ember és maga Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, volt gazdasági miniszter, közgazdász. Az említett írás egésze a magam földhözragadt szemléletével teljességgel értékelhetetlen, s leginkább az aggasztó, hogy ily kiválóságok és közéleti tekintélyek jegyzik. Nem tehetek róla, Karinthy Frigyes versikéje jutott eszembe, Pósa bácsiról, a nagy meseíróról írta az Így írtok ti oldalán:
„Mit csiripel a kis madár
Fönt a száraz ágon?!
Azt csiripli: Magyarország
Legszebb a világon.
Muszka bácsi, német bácsi
Be ne tedd a lábad:
Úgy kiverünk, csinnadratta,
Porzik majd a hátad!
Ezeréves Árpád apánk
Uralkodott rajta,
Magyar itten minden ember,
Tõsgyökeres fajta!
Megjárhatja, csinnadratta,
Aki belénk botlik: –
Magyar fiuk, magyar lányok,
Mikor a tyúk kotlik“
(Az utolsó sor más változatban: Idióták, trotlik.)
