Connect with us

Banánköztársaság

Mit értettünk félre?

Megosztás

Hollik István képviselő (Fidesz-KDNP) magyarázkodásra kényszerült. Nem csoda, eléggé méretes malőr volt az előzménye. Ám magyarázkodása csöppet sem nyugtatott meg. Ugyanis – vélem –, most épp a lényegről hallgatott mélyen. Miért is? Talán csak néhány gól hiányzott hozzá …

Hollik (Megmondó) István nem „akárki” és nem is „senki”.

A kormánypárti nomenklatúrában ő is „valaki”, akárcsak Békés Márton. Sőt, még nála is valakibb!  Kurta, de nagyívű karrierje során az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke, elnöke is volt, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri kabinetjében, majd a kormany.hu, a kormányzati portál főszerkesztői székében ült, s az Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai főtanácsadói posztján osztott észt. Ám mindez nem bizonyult a számára elégséges „iskolának” ahhoz, hogy ne váljon közelképedés/közfelháborodás/közröhej tárgyává a labdarúgó vb. döntője előtti posztjának elhíresült (és a 4-2-es eredmény után, épp az általa vágyottal ellenkező hatást kiváltó) két mondata.

„A világbajnoki döntőnek Európa jövője szempontjából is fontos üzenete lehet, hiszen egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország!”

No ezt próbálta utólag kimagyarázni az  ATV Egyenes beszéd Kontrában. Nem akárhogy ám! Azt fejtegette: ez csupán egyszerű ténymegállapítás volt, amit „az értett félre, aki félre akarta érteni, s ő véletlenül sem akar beleszólni abba, hogy a franciák hogyan akarnak élni”.

Van azért ezzel némi gubanc.

Például, hogy az első mondat épp annyira egyszerű ténymegállapítás, mint amennyire nem. Bár mindenki, aki olvasta vagy hallotta, jól tudhatta, hogy ezzel a gondolattal valami nagyon nem stimmel, de azt hiszem, csak az nem értette félre, aki pont annak akarta érteni, aminek ő maga szánta. Ez a mondat ugyanis a mai magyar kormánypropaganda szája íze szerinti, politikailag „előre hangolt” minősítése volt két európai államnak.

Nem véletlenül ám, ne legyünk naivak! Mert ugye, a döntő előtt még kétesélyes volt a második mondat – az elfogult „drukkolás” – végkimenetele. Benne volt a pakliban a franciák győzelme épp úgy, mint a horvátoké. Méltó ellenfélként, keményen küzdöttek egymással.

És ha a horvátok nyernek?

De most képzeljük csak el, mit is mondott volna Hollik (Megmondó) István, ha a horvátok nyertek volna 4-2-re a döntőn! Akkor nyilván nem emlegetett volna utólag egyszerű ténymegállapítást, hanem azzal érvelhetett volna – pártja és vezére legnagyobb megelégedésére –, hogy lám-lám, a zöld gyepen, az eredmény révén is bebizonyosodott a „nemzeti identitására büszke, keresztény ország” fölénye egy „bevándorló országgal” szemben…  Tán még azt sem említette volna, hogy ő „véletlenül sem akar beleszólni abba, hogy a franciák hogyan akarnak élni”. Inkább valamiféle tanulságra célozgatott volna, amit a franciák is levonhatnának, ha komolyan vennék a migráció Európát és az európai kultúrát veszélyeztető hatását …

Hanem azt is közölte még Hollik (Megmondó) István:

„A foci persze arról szól, hogyan küzd két csapat a pályán. De a foci ennél mindig sokkal többről szól.”

Miről még?

Ja, persze, a politikáról. Mint mindig… Hanem mi is ezzel az igazi baj?

Mindössze az: csak egy focimeccs eredményén múlik, hogy a kormánypropaganda magyarázkodni kényszerül-e, vagy gátlástalanul rázúdíthatja a gyűlölet kultúráját Magyarországra. Utóbbi esetben a „gyüttment”  (nem fizető) idegenek elől elzárkózó fehér keresztény nacionalizmus fölényét hirdetheti meg a „migránssímogatókkal” –  a menekülteket segítő civilekkel, az idegeneket befogadó, színes, multikulturális társadalmat természetesnek tekintő ellenzékkel, a számára „idegenszerű” liberálisokkal és a baloldaliakkal, kódoltan: a „plutokráciával” és az „internacionalizmussal” – szemben.

Háromharmados hatalom

És akkor már egy árva menekült sem kell a belső leszámoláshoz. Akkor jöhet az egypártrendszer, a totális, háromharmados hatalom. Amikor csak egy csapat marad a pályán. Hollik (Megmondó) István pedig olyasmit nem említett, hogy ő, meg a pártja „véletlenül sem akar beleszólni abba”, hogy mi, magyarok, hogyan akarunk élni…

Na ez az, amiről mélyen hallgatott…

 

 

 

 

 

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük