Connect with us

Kerítésen innen

„Most lőtték lábon, szúrták tüdőn, fojtották ólomba…” a betegek lakásán nyújtott orvosi ellátást!

Megosztás

Gulyás Gergely szájával jelentette be a kormány, hogy a benzinárstop nem vonatkozik a céges autókra. Hogy végig gondolták-e a sebtiben összedobott rendelkezés megírásakor, hogy a háziorvosok is ebbe a kategóriába tartoznak, azt nem tudni.

Dr. Kunetz: újabb százmilliók az Országos Mentőszolgálat nevű pénznyelőbe
Megosztás

Gulyás Gergely szájával jelentette be a kormány, hogy a benzinárstop nem vonatkozik a céges autókra. Hogy végig gondolták-e a sebtiben összedobott rendelkezés megírásakor, hogy a háziorvosok is ebbe a kategóriába tartoznak, azt nem tudni.

Vegyük sorba….

Kunetz Zsombor doktornak azonnal feltűnt a kormány-gondatlanság, -mert remélhetőleg erről és nem más megfontolásról van szó- közösségi oldalán osztotta meg, mi vár a rászorulókra szombat déltől:

Most lőtték lábon, szúrták tüdőn, fojtották ólomba azt a már alig-alig működő rendszert, amely a betegek lakásán nyújtott volna bármiféle ellátást is, beleértve ebbe az otthonápolásra szoruló betegeket, azokat az időseket, és betegeket, akik nem tudnak eljutni a háziorvoshoz.

Vegyük sorba, – az otthonápolást végző szakdolgozókat kiherélték a KATA-val, ezen szektorban sokan így dolgoztak különböző szolgáltatóknak. – a háziorvosokat, és a fogorvosokat falhoz fogja állítani a „rezsicsökkentés”, ugyanis

számos háziorvos vagy maga fizeti a rendelő kiadásait, vagy valamilyen megosztásban az önkormányzatokkal.

Azonban ők kiesnek a lakossági jóból,

így a költségük jelentősen növekszik majd.

Várhatja a beteg a háziorvost a jövőben a lakásán, ahogyan a nővért is.

A kormány mai rendelkezése alapján nagyon meg fogják szűrni a háziorvosok, hogy kit látogatnak meg a lakásán, ugyanis a mai naptól nagy részük már teljes áron tankolhat. Hiszen a háziorvosok jelentős része céges gépjárművet használ.

Közlöny van róla – ez gyorsan ment!

Már meg is jelent a benzinárstop szigorításáról szóló kormányrendelet: szombat déltől már csak a magyar rendszámú, magántulajdonú autókba, taxikba és mezőgazdasági erőgépekbe lehet 480 forintos benzint és dízelt tankolni.

A rendelet szerint az üzemanyag nem hatósági áras termék

  • a külföldi rendszámú járműveknek,
  • a személytaxi-szolgáltatást nyújtó jármű kivételével a jármű forgalmi engedélye szerint nem természetes személy által üzemeltetett járműveknek (magyarul céges autóknak, a taxik kivételével),
  • ha nem az üzemanyagtöltő állomáson töltött jármű üzemanyag tankjának töltése céljából értékesítik (kannás értékesítés).

A jogosultságot a benzinkutasok ellenőrizhetik a rendeletben meghatározottak szerint:

  • jogosultak ellenőrizni a gépjármű forgalmi engedélyének segítségével legalább a töltött gépjármű rendszámát, gyártmányát, típusát, színét és üzembentartóját annak érdekében, hogy tőle elvárható gondossággal meggyőződjön a töltött gépjármű hatósági áron való töltésének jogszerűségéről.
  • Hatósági áron való töltés esetén jogosult a forgalmi engedélyen lévő vonalkód leolvasására vagy a gépjármű rendszámának feljegyzésére és számítógépes rendszerében a hozzá tartozó bizonylattal visszakereshető módon való tárolására.
  • Amennyiben az üzemanyagtöltő állomás üzemeltetője az adatokat rögzíti, úgy azokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részére továbbítja adóügyi ellenőrzés céljából.
  • Ha a hatósági áras üzemanyag-vásárlás feltételeinek megléte okirattal hitelt érdemlően nem igazolható, az üzemanyag hatósági áron nem értékesíthető. 

Friss híreink!

Szerző