Kiemelt hírek
Na jó, látni korlátozottan lehet, de szurkolni annál lelkesebben! – 200 milliárdért mit akarunk még?
Eljött végre ez a nap is! Meghirdették a Puskás Aréna első meccsére a jegyelővételt, ami fogy is rendesen. Kicsi bökkenő, hogy nem mindenhonnan látható majd a pálya és a csodás magyar labdarúgók minden megmozdulása.
A mi stadionunk olyan…..
Nagyon nagy érdeklődés mellett már több tízezer jegy elkelt a Puskás Aréna nyitómérkőzésére, a Magyarország-Uruguay találkozóra – hirdeti közösségi oldalán az MLSZ. Azt is hozzáteszik, hogy
„Több kategóriában vannak még szabad belépők a Magyarország-Uruguay találkozóra.”
Ezekről a „kategóriákról” nyilatkozott rendkívüli módon elkeseredve a pletykák miatt a Puskás Stadion tervezője. Arról szól a fáma, hogy vannak székek, ahonnan nem látni a pályát. Skardelli György a Sport TV Mai helyzet című műsorában leszögezte:
„a mi stadionunk olyan, hogy minden áldott székből, mind a hatvanhétezer-kétszáztizenöt székből a teljes küzdőteret lehet látni, és olyan feltételek mellett lehet látni, ahogyan azt az UEFA és a FIFA előírja számunkra.”
Hozzátette: „emellett vannak más előírások is ezektől a nemzetközi szervezetektől, amik a biztonságot szolgálják. Például az, hogy a huszonöt foknál meredekebb lelátón minden sorba be kell tennünk korlátot, a különböző arénatöltőkbe, lépcsőkhöz mindenhova be kell tenni korlátot, mert tömeges érkezés és távozás van, és a biztonság mindent megelőz. Nyilvánvaló, hogy ezek a korlátok belelóghatnak bizonyos látószögekbe, ez kivédhetetlen.
A világon nincs olyan stadion ebben a méretben és ezzel a felszereltségi fokozattal, ahol ez nem jelentkezik, de erre azt mondani, hogy nem lehet látni a küzdőteret, ez nagyon bántó, és nagyon félreértelmezett, mondhatnám azt is, hogy egy picit rosszindulatú is.”
Skardelli kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nincs kedvenc részlete, számára az egész épület kedves, minden részlete kedvence. Hat éve kel és fekszik a stadionnal, a két és fél éve tartó építkezés minden napján ott volt. Azért drukkol, hogy szeressék az emberek az épületet, legalább annyira, mint a régit. (24.hu)
Ámde….
A fentieket kissé árnyalja, hogy az MLSZ hivatalos Twitter oldalán az alábbi kiírás jelent meg:
Majd alatta:
… és egy találó hozzászólás:
„A bejáratnál osztogatnak majd Szokol rádiókat, ahol hallhatjuk a mérkőzést kommentár nélkül?”
… meg még egy:
„Azt a tervet elvetették amiben atlétikai pálya is volt, pedig az lett volna a logikus mivel ez a stadion nemigen fog megtelni, lásd az eddigieket. Így ha atlétikát akarnak új stadion kell. Ez a takarékosság magyar módra.”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Az alulinformált miniszter, Hankó Balázs esete a Magyar Színházi Társasággal
- Péntek reggeli igehirdetés – Orbán, csakúgy mint máskor
- Hidvéghi parlamenti államtitkár úr, az a gáz, hogy az internet nem felejt, a hablatyát egyszer megtalálhatja az unokája….
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
Ender Tibor
2019.11.02 17:08 at 17:08
Egy a bökkenő! Ez a kép nem a Puskás Arénában készült. Ott ugyan is nincs futópálya.