Kerítésen innen
NE CSAPJUK BE MAGUNKAT!

A szombati hatalmas, hömpölygő, izzó tüntető tömeg a szavazatok újraszámlálását követelte és nem pártutasításra.

Most nem voltak sem román sem lengyel bértapsolók
Szélsőbalos antifasiszták sem jöttek balhézni s előre bocsájtom, nem is fognak. Volt viszont szimpátiatüntetés több más mellett Londonban, Lisszabonban és sok más magyarok lakta városban a világon.
Akik a demonstráción részt vettek, önként, hazaszeretetből mentek ki, s azért, mert őszintén fel vannak háborodva és becsapva érzik magukat.
A felszólalások viszont csalódást okoztak. Számtalan tüntetésen vettem részt az évek során, így van összehasonlítási alapom.
Lózung lózung hátán
Miközben hallgattam a beszédeket elszörnyedtem, később meg teljesen eluntam magam. Nyilván akik először voltak kint nem így gondolják, de én azokat a lózungokat, (ne hagyjuk, nem félünk stb.) amik elhangoztak ezerszer hallottam már.
Az egyik felszólaló új választás kiírását követelte s egységes ellenzékről, összefogásról beszélt. Bocsánatot kérek, de ez az ember melyik országban él? Mindannyian tisztában voltunk azzal, hogy április 8 volt az egyetlen esély leváltani demokratikusan ezt a rendszert. Nyilvánvaló, hogy történtek csalások, de az is tény, hogy az ellenzék is csúnyán elszúrta, mert képtelenek voltak megállapodni.
Mi értelme van egy újabb választást kiharcolni? Hozzáteszem a Fidesz ebbe nem fog belemenni akárhányszor megy ki a tüntető tömeg az utcákra.
Mikor volt utoljára egységes ellenzék? Tudtak most alternatívát nyújtani? Volt erős, határozott, elfogadható válaszuk a propagandára? Mi volt fontosabb nekik a pozícióharc vagy a magyar nép?
Mi a megoldás?
Emlékezzünk Gulyás Márton küzdelmére a választási rendszer megváltoztatásáért! Nem vonom kétségbe, hogy ő mindent megtett, amit lehetett, és hol volt az eredmény? Sehol.
Abban az időben, több platformon is megírtam, hogy a kormány biztos nem vonja vissza az általa átírt és neki kedvező választási törvényt. Sokan nem hitték el akkoriban, reménykedtek hátha sikerül.
A bojkott is szóba került, aztán mégis belementek ebbe a lehetetlen helyzetbe. Egyesek állítják, így is le lehetett volna győzni a Fideszt. Nem így történt.
Ne csapjuk be magunkat. Tüntetés sorozatokkal se lehet egy diktatúrát megdönteni. Mi a megoldás? Törni a buksinkat, ismerjük meg a NER működésének lényegét.
Úgy vélem, ha behatóan tudnánk mindent, akkor az ellenszer is meglenne.
Szerző
Friss
- Hiszed, nem hiszed? Vasárapi horoszkóp, 2025. július 20., vasárnap
- A Fidesz taglétszámát még a mesterséges intelligencia sem tudta kideríteni
- Szanyi Tibor: Orbán a pácban
- Előtted a közeljövőd: őszi csodák a csillagok alatt – a horoszkóp megmutatja, kire kacsint most a szerencse és kire a szerelem!
- ‘Kapitány, kapitányom’ – Cseh Sándor, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a kulcs…
- Közös dolgainkban közös érdekeink szerint értelmes döntést hozni!
- Csodálkozom, hogy csak a harmadik nap jelent meg egy „harcos” – kommentelték „napi menetrendszerű” Magyar-gyalázási kísérletet
- Jánosi Orbánról: elképesztő… ez a mindennapi hajlam a rosszra, a hazugságokra
- Széttépte Fidesz-pártkönyvét Beke Mihály András diplomata: „mára a hallgatás is hazugság”
- 4 csillagjegy-tulajdonság, ami sikeressé tesz – Az enyém teli találat, hát a tiéd?