Blogbazár
Ne felejtsék: aki holnap megfertőződik, az 5-10 nap múlva fog leghamarabb a statisztikákban megjelenni!

Figyeljünk a lényegre a miniszterelnök mondandójából: azért oldja fel – Budapestet kivéve – a korlátozásokat, mert a kórházak már felkészültek a koronavírus-fertőzött betegek tömeges fogadására!

Van két halálos tévhit Magyarországon, amit a kormány ámokfutása még veszélyesebbé tesz
Az egyik hazugságot a propaganda nyíltan veri az emberek fejébe:
nálunk különösen jók a járvány számai.
Részben ennek a hazugságnak köszönhető a másik tévhit:
ez a járvány „túl van spirázva”, hiszen „alig van halott”.
Egyelőre csak néhány megjegyzés a fentiekhez:
- Szinte hihetetlen, hogy Orbán ezt a kis országot a járványügyi védekezés szempontjából is két részre osztja. Így a fővárosiak egy része vidékre „menekülhet”, hogy oda is elvigye nagyobb számban a fertőzést, ahol még csak szórványosan van jelen. Nagyobb baj, hogy előfordulhat: a szigorúbb intézkedést elszenvedő fővárosiak feleslegesen vállalnak áldozatot: amikorra náluk remélhetően lecseng a járvány, máshol a lazítás miatt fellángol, ami nyilvánvalóan visszajut a fővárosba – lehet majd mindent kezdeni elölről. A különbségtétel persze nem lenne teljesen ördögtől való, de ehhez a tesztelést iszonyatosan fel kellene pörgetni. A kormány által bejelentett 17 ezres pillanatfelvétel sajnos még nem ezt fogja jelenteni.
- A világon SEHOL nem lazítanak a járvány tetőzésekor, csak amikor már biztosak abban, hogy stabilan csökken a fertőzöttek száma. Két dolog lehet: a magyar járvány valójában már tetőzött korábban, csak a kozmetikázott számokkal most érte utol magát a kormány ez indokolhatja a magabiztosságot. A másik lehetőség az ostobaság, vagy az, hogy a tanácsadók nem merik a Főnöknek megmondani, hogy azért óvatosabbnak kellene lenni.
- Van egy harmadik magyarázat is a korai nyitásra: ha kormány szeretné felpörgetni a járványt, hogy más országoknál gyorsabban túl legyünk rajta. Gondoljunk vissza a kulcsmondatra: van már elég kapacitás (értsd: hazazavartuk a más betegségben szenvedőket, vagy már be sem engedtük az újonnan érkezőket és műtéteket halasztunk hetek óta), hagy jöjjenek tömegesen a betegek. Mintha nem is számítana arra, hogy ezután kordában tarthatja a járványt!
- A „legjobb európai helyzetről” csak egy szám: amikor Szlovákiában 10 halott volt, nálunk 270. Ilyen halálozási számok mellett az elvárhatóan tesztelő országokban nem 2500 a regisztrált fertőzöttek száma, hanem 10-15000, a fertőzöttek (nagy részük tünetmentes) valódi száma pedig akár ennek 8-10- szerese is lehet. Egy mai adat szerint az OTP 7000 dolgozójának 1 százaléka volt pozitív. Ha ezt az adatot 10 millió lakosra vetítjük, szintén ott vagyunk a százezres nagyságrendnél. De a kormány nem tesztel, hogy a propaganda lobogtathassa a gyönyörű számokat-megtévesztve ezzel mindenkit.
– Egyre gyakrabban hallom, hogy „CSAK” ennyi meg ennyi a beteg. Fentiek alapján és a titkolózás alapján sem lehetünk biztosak a pontos számokban, de az szerencsére valóban úgy tűnik, hogy a kórházaink többsége tényleg nincs túlterhelve. DE: azért „csak” ennyi a beteg, mert az ellenzék és az emberek március 13. körül kikényszerítették a felelőtlen miniszterelnökből a korlátozásokat (emlékezzünk, hogy akkor reggel még a tanárokat fenyegette). A járványnak azért van „csak” ennyi áldozata, mert a magyarok felelősebben viselkedtek a kormánynál. Ha most a hamis propaganda hatására vidéken mindent sutba vágnak, annak következményei szörnyűek lehetnek. És persze: ha valóban ilyen jók a számok, akkor miért kell már hónapok óta kinn tartani az egyéb betegségben szenvedők nagy részét és miért kellett másokat hazazavarni?
– Végül: a maszk kötelezővé tétele helyes lépés. Hetek óta követeljük, miközben M. Cecília hosszú ideig azt hazudta, hogy nincs rá szükség. Csakúgy, mint a tesztelésre, ugye..
A miniszterelnök szavai milliókhoz fognak eljutni, ezek a sorok csak maximum százezrekhez. De aki olvassa, kérem gondoljon bele: a helyzet továbbra is komoly és ha a kormánytól nem is várhatjuk el, magunktól követeljük meg továbbra is a felelősséget!
Ne felejtsék: aki holnap megfertőződik, az 5-10 nap múlva fog leghamarabb a statisztikákban megjelenni!
A grafikon forrása
Szerző
Friss
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..