Kerítésen innen
Neba…raftingpálya az Alföldön – Orbán elszabadult
Stadionország már vagyunk, – ezer hála – most a vadvízi evezés népszerűsítését tűzte ki célul a valakiknek kedves vezető. A kiskörei vízlépcsőt alakítják át 241 millió adóforint átcsoportosításával. Orbán Viktor saját kezűleg rendelte el az aktust.
Vadvízi evezés az síkságon – világszám!
Bruttó 241 millió forintot csoportosít át a kormány a kiskörei víztározónál építendő raftingpályára
– derült ki a december 22-i Magyar Közlönyből.
A HVG talált rá az Orbán Viktor aláírásával megjelent kormányhatározatra, amiben az olvasható, hogy a
„Kiskörei Vízerőmű környezetének turisztikai és sportcélú fejlesztésének előkészítésére”
kincstári díjakkal együtt bruttó 241 442 100 forintot csoportosítanak át. A határozat szerint az előkészítési fázisokat legkésőbb 2018. április 15-ig kell megvalósítani.
A beruházást Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos készíti elő a nemzeti fejlesztési miniszterrel közösen, az előkészítést pedig a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) valósítja meg. A bringaminiszter már decemberben belebegtette, hogy ismeretei szerint nem okoz gondot, hogy gyakorlatilag nincs szintkülönbség, majd csinálnak.
Két éve – egy lightos raftingpályának beillő, 1300 méter hosszú, 30 bukóból álló hallépcsőt adtak át. Ez és a kiskörei vízerőmű között épül ki a sportcélokra alkalmas vadvízi meder.
Révész Máriusz már azt is megálmodta, hogy a hajókat felvonórendszer szállítaná vissza a nagy kaland után a kiindulópontra, a „legénység” a parton gyalogolna.Ép magyar testben, ép nemzeti magyar lélek!
(forrás: HVG)
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
George RONA
2017.12.28 14:48 at 14:48
Mártíriusz álmaira semmit sem sajnálunk! =))
[Tölgyes]
2017.12.28 15:18 at 15:18
Ennek aztán semmi sem drága!