Connect with us

Bulvár

Helyesbítéssel frissítve! Németh Sándor nem tágít, sőt tromfol – neki a jóga az új Soros

nemeth-sandor
Megosztás

Mint arról beszámoltunk, Németh Sándor, a Hit gyülekezetének első embere a gyülekezete szeánszán „kiprédikálta” a jógát és a jógázókat is. Az erről megjelent cikkek, vélemények, érvek nem győzték meg tévedéséről, sőt, most lendült csak igazán harcba.

„…a jóga kockázatot, méghozzá a lelki egészség kockázatát hordja magában.”

Németh a HVG-nek küldött levelében igyekezett kijelentése hátterét megvilágítani. Eszmefuttatásának alapját egy bizonyos Roland Colhoun ír katolikus pap írása adta, aki pedig Ferenc pápa útmutatásából indult ki. A katolikus egyházfő jelentette ki ugyanis – magyarázza Németh –, hogy

„spirituális kérdésekre ne keressétek a válaszokat jóga órákon, világos tehát, hogy jóga kockázatot, méghozzá a lelki egészség kockázatát hordja magában.”

Németh Sándor maga is foglalkozott is a jógával,

de

„nem adta meg azt a lelki békét és nyugalmat melyet a hit ereje adott”.

Ma már viszont nemcsak a lelki békét hiányolja a jógából, hanem kifejezetten ártalmasnak tartja – írta a portál, majd idéztek a levélből:

A gonosz meditáció….

Az elmúlt tíz évben megszaporodtak a jóga stúdiók és terjedni kezdtek a keleti harcművészeteket oktató iskolák, melyek alapja szintén a meditáció. Ennek civilizációs ártalmai már is megfigyelhetőek. Egyre több a magányos és saját nemének társaságát kereső ember, akik elfordulnak születésük adta hitüktől, kultúrájuktól és közösségüktől. A népességcsökkenés problémája is erre vezethető vissza mivel a keleti okkult tudományok nem a családot és a természetes emberi kapcsolatokat állítják középpontjukba. Az Úr megteremtette Ádámot és Évát, mellyel nem volt más célja, mint a saját képmására formált emberekkel benépesíteni a Földet.

Ma a gonosz mindenhol jelen van és célja az emberiség elpusztítása, de nem tűzzel és vassal ahogy arról a Biblia ír, hanem körmönfont alattomos módon. Ennek egyik eszköze a keleti okkultizmus és a vele járó civilizációs problémák, mellyel a hétköznapi emberek számára még nem észrevehetőek.

Németh Sándor hangsúlyozta, hogy a

kijelentése alapját hosszú hónapok kutatása előzte meg és ezzel kapcsolatos okfejtését a hétvégi nagymisén tovább fogja folytatni.

Forrás

Helyesbítés!

A cikk forrásához érkezett helyesbítési közlemény:

„A Hit Gyülekezete közleményben cáfolta a Németh Sándornak tulajdonított szavakat. A hvg.hu csütörtökön délután „Németh Sándor, Hit Gyülekezete” aláírással, a gyülekezet e-mailjére hasonlító címről levelet kapott. Ennek szerzője kommentárt kívánt fűzni korábbi híradásunkhoz, amelyben beszámoltunk róla, hogy egy videófelvétel szerint a Hit Gyülekezetét vezető Németh Sándor szerint a jógázás démonokat energizál. A hozzászólásnak helyt adtunk, ám csütörtök este a Hit Gyülekezete közleményben jelentette ki, hogy Németh Sándor ilyen levelet nem írt, tehát cáfolják a csütörtöki levélben szereplő, Németh Sándornak tulajdonított mondatokat. Az érintettől és olvasóinktól elnézést kérünk.”

Szerző

7 hozzászólás

7 Comments

  1. apeeng

    2019.11.21 19:49 at 19:49

    ha egyszer megborotválkozna, akkor hitelesebb lenne..

  2. Lőrincz Erika

    2019.11.21 22:05 at 22:05

    Teljesen egyetértek Németh Sándor véleményével. És a jóga mellett még vannak más „felkapott” tevékenységek, szokások, gyakorlatok amik „látszólag” ártalmatlanok de spirituálisan szemben állnak Isten Igéjével (horoszkópok, álomfejtés, ezotéria, akupunktúra, stb.) Isten Igéje a mérőzsinór és Isten parancsolatainak betartásával nemcsak hogy engedelmeskedünk Istennek hanem a mi védelmünkre adta azokat Isten. Dicsőség Istennek!

  3. Palánkai Anna

    2019.11.22 07:45 at 07:45

    Megint csak jó alkalom hogy Nèmeth Sándort megitélhék.Mindenku eldöntheti hogy Istenhez akar tartozni vagy nem?akinek mindegy az hallgasson,ez a figyelmeztetés főleg keresztényeknek szólt és tökéletesen igaz minden szempontból megslapozott

  4. Horváth Attila

    2019.11.22 12:09 at 12:09

    A bölcs ember nem nyilatkozik hülyeségeket arról amiről nem tud!

  5. Sanya

    2019.11.22 12:37 at 12:37

    Szerencsére én piréz vagyok, engem nem érint genetikailag a DNS-embe van kódolva, hogy a jógázó démonok segítenek spirituália fejlődésemben, nem kell a kereszténységtől félnem …

  6. Hatos Hajnalka

    2019.11.23 20:43 at 20:43

    Mikor fogják már ezt az embert tömeghipnózisért felelősségre vonni? Kezdi magától elhinni , hogy tud a vizen járni, pedig egészen egyszerűen Ő a XXI. Század egyik legnagyobb bűnözője. Egyet nem értek! Isten hogyan engedheti ennek az elmebetegnek, hogy az ő nevében baromságokat beszéljen és ekkora tömegeket befolyásoljon? Mindenesetre ha a jóga démonidéző, akkor ez az ember egy jógaóra következménye, az tuti!

  7. Hán szóló

    2019.11.25 14:59 at 14:59

    Keresztény teológiai és világnézeti szempontból teljesen igaza lehet Németh Sándornak. A multikultúrális vagy szellemi dolgokra érzéketlen emberek reagálnak ellenségesen ezekre a kijelentésekre. Egy normális pártatlan embert hidegen hagy egy öreg már-már szenilis önjelölt vezető bolondériája.
    Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy régebben beszéltem egy feketeöves jógással, aki maximálisan tisztában volt a jóga szellemi, démonikus részével. Ő nem tartotta ezt problémásnak, de nem hogy tagadta, hanem szinte büszkén állította a szellem világgal való kapcsolatát.
    A probléma az ebben a jóga dologban, hogy N.S. rosszkor, rossz helyen, rossz motívumból vesézte ki a témát. Az önmagától kapott katedrán a Sz. Pál akadémián biztos nem lett volna ekkora ellenvisszhangja a hallottaknak. Ez egy speciális téma. A materialisták, ateisták, gonosz szellemi erők befolyása alatt lévők azonnal szembe helyezkednek a „HŐS” prédikátorral.
    Az evangéliumokban, vagy az ap. csel. ben sőt még a teljes új. szövben sem olvassuk, hogy démonológiával térítettek volna bárhol. Jéztus vagy Krisztust hírdették szélesebb körben és nem főiskolai tananyagot. Sajnos az evangélium a jó hír lemaradt, helyette megkaptuk az ismeretet ami felfuvalkodottá tette N.S.-t és a hallgatóságot is.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük