Nincs már se díszrácsos ajtó, se Népszabadság, rohad az egész, egye meg a fészkes fekete fene!

Az újság reggelenként ott volt, az előszobaajtó díszrácsába dugva, ennek is története van, ötvenhat október huszonötödikén egy harckocsi, magyar nevén tank szétlőtte a lakásunkat, két lövés, egy innen, egy onnan, mi a pincében voltunk, hárman maradtunk meg, anyám, az ajtó és én, apám persze szintén, de ő nem volt otthon, aztán utánunk jött a pincébe éjszakára, nagyon büdös cigit szívott, de akkor már szét voltunk lőve.

Szóval az ajtó, az megmaradt, rajta a ráccsal, abba dugták be az újságot,

miután a lakást újjáépítették, ámbár eleve újjáépített lakás volt mert a háború alatt a fél házat lerombolta egy bomba, ez a fele már negyvenöt után épült hogy aztán ötvenhatban megint bummolják. De hát az újság.
Persze, hátulról kezdtem, mint mindenki, a sportrovatnál. Onnan tanultam meg a magyar és külföldi csapatok nevét, játékosait, évtizedekkel később jugoszláv kollégám majd’ hanyattesett, mikor felsoroltam a góllövőket az OFK Beogradból. Onnan tanultam meg, hogy valamikor volt Angol-Egyiptomi Szudán, hogy Guatemala az a United Fruit, és hogy van Ónodi-ügy, de titkolni kell, A Pártélet engem nem érdekeltek, mind egyforma, már a közepén elalszik az ember. A kongresszusi Kádár-show-kat is inkább nézni volt mulatságos, mint olvasni. Abból a lapból fejtettem meg az első keresztrejtvényemet, beküldtem a megfejtést , de nem nyertem semmit és borzasztóan csalódtam, a kiskamaszok csalódottsággal vegyes dühével.

A Népszabadság, a naponta hallgatott Szabad Európával (19, 25, 35 41, 49) kiadott egy teljes információt

Megszoktam betűit, szerkezetét, hazugságait, – a mai hazugságokat már nehezen szokom, öregember vagyok én már, mindet láttam, néha azt szeretném, hogy nem láttam volna, nem láttam volna a Bencsiket a Pártélet rovatban, meg Bayer mellét verő cikkeit, továbbra is a szoccaliznus út-ján, az ember ment, mendegélt, aztán hátranézett, és paff, nem jött mögötte senki, mert elment vállalkozásba, vagy a Kisgazdákhoz , vagy az MDF-be, és ők nem néztek hátra, mert ott is ők mentek, de mint rohadt komcsik, csak épp nem akartak magukkal szembe nézni, – ha a demokrácia új forradalmárai lemészárolták volna a kommunistákat, tömeges lett volna az öngyilkosság.

De hát már nincs Népszabadság,

mert emlékeztet arra, hogy aki fasiszta ellenforradalomnak nevezte, ma Béreltmenetben ünnepli 1956-ot, ezek még mindig nem mernek hátra nézni, és a Népszabadság bizony az, szembenéző, és szégyellnivaló, pusztuljon hát , mint minden, ami nem azt igazolja, hogy mindig is Óceániával háborúztunk, és, ahogy elnézem a nagy hazugságok fennmaradnak, végülis megnyertük a világháborúkat, keretlegények nem is voltak, vagy ha igen, hát hősök lettek, és a P. bácsi azt mondta: azért imádkoztak Ukrajnában, hogy német legyen a keret, mert az rögtön agyonlőtt (miként, ugye, doktor KHG-t), de a magyar, a magyar az kínozott, és örömét lelte benne, most meg emlékszobrai vannak a Donnál, vagy turulmadár a dombon. Brüsszel kommunista, Amerika szintén, őket is le kellen vinni munkaszolgálatra. Csak a Párt szerint szerethetsz, fantomok mennek az iskolákba, saját csapataink ostromolják a határt, megint van Szabad Európa, ismeretlen, gilisztahangú celebekről szólnak a hírek, te húsz évig jártál iskolákba, ők húsz hónapig, de megvehetnének kilóra. Nincs már se bal, se közép, a baloldaliaknak maszkírozottak is új Horthykra szavaznak merő taktikából, el kéne innen menni, de hát öregember már nem tud, előbb kellett volna, inkább szürke közönnyel viseli, hogy nincs már se díszrácsos ajtó, se Népszabadság, rohad az egész, egye meg a fészkes fekete fene.

Forrás

 

Nincs már se díszrácsos ajtó, se Népszabadság, rohad az egész, egye meg a fészkes fekete fene!

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük