Connect with us

Kerítésen túl

Nincs kegyelem!

Megosztás

Nem részesülhet kegyelemben az orosz börtönben éhségsztrájkoló Oleh Szencov ukrán rendező Thorbjörn Jaglandnak, az Európa Tanács (ET) főtitkárának kérelme alapján – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.

Már 44 napja éhségsztrájkol

Arról, hogy az ET főtitkára kegyelmi kérvényt intézett Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, kedden az Amerika Hangja ukrán nyelvű híroldala számolt be elsőként, az ET sajtószolgálatára hivatkozva. A főtitkár az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján fordult az orosz vezetőhöz. Az ukrán filmrendező immár 44 napja nem vett magához ételt.

Szencovot humanitárius megfontolásból szabadon kell engedni

A Kreml szóvivője megismételte, hogy a kegyelemben részesítést az orosz jogrend szerint az érintettnek kell kérvényeznie. Kijelentette, hogy Szencov ügyében semmilyen elmozdulás nem történt.

Jagland múlt szerdán járt Moszkvában, ahol Putyinnal, Szergej Lavrov külügyminiszterrel és Tatyjana Moszkalkova emberi jogi biztossal tárgyalt. Daniel Holtgen, az ET főtitkárhelyettese szerint az orosz elnökkel folytatott eszmecsere során nem vetette ugyan fel az ukrán politikai foglyok kérdését, de Moszkalkovának hangsúlyozta, hogy Szencovot humanitárius megfontolásból szabadon kell engedni.

Húsz év börtönre ítélték az ukrán filmrendezőt

Szencovot 2015. augusztus 15-én húszévi szabadságvesztésre ítélte az észak-kaukázusi körzeti katonai bíróság, azzal az indokkal, hogy „terrorcsoportot” hozott létre az Oroszország által Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten. Ennek tagjai 2014 tavaszán Szimferopolban felgyújtották a Krím Orosz Közössége elnevezésű társadalmi szervezet és az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország helyi szervezetének irodáját. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint a csoport tagjai arra készültek, hogy 2015. május 9-én, a második világháborúban a náci Németország felett aratott győzelem évfordulóján bombát robbantsanak a szimferopoli örök lángnál és Lenin-szobornál.

Az ukrán politikai foglyok szabadulásáért küzd

Szencov nem ismerte el bűnösségét. A rendező mellett számos nemzetközi hírű filmes kollégája kiállt, köztük Pedro Almodóvar, Aki Kaurismäki, Ken Loach, Daniel Olbrychski, Bertrand Tavernier, Andrzej Wajda, Wim Wenders és Krzysztof Zanussi. Támogatására Európában több akciót is szerveztek.

Oleg Szencov május 14-én kezdett határidő nélküli éhségsztrájkba azzal a követeléssel, hogy bocsássák szabadon az Oroszországban őrzött összes ukrán politikai foglyot. Ügyvédje szerint a rendező a maga számára nem kíván kegyelmi kérvénnyel fordulni Putyinhoz.

Az orosz ombudsman kéri, hogy engedjék be Szencovhoz az ügyvédeit és az orvosokat

Az orosz emberi jogi ombudsman, aki kedden Kijevben találkozott az Azovi-tengeren az ukrán parti őrség által márciusban elfogott Nord halászhajó legénységével, kijelentette, hogy az ukrán fővárosból visszatérve fel fogja keresni Szencovot. Elmondta: kérte az orosz büntetés-végrehajtás vezetését, hogy az elítéltet felkereshessék az ügyvédjei és a hozzátartozói által javasolt orvosok.

Még nincs halálos veszély

Moszkalkova szerint ugyanakkor Szencov „azt mondta, hogy semmilyen orvossal sem kíván találkozni”.„Remélem, sikerül őt meggyőzni arról, hogy meggyőződése mellett más eszközökkel is kiállhat” – tette hozzá a biztos.

Szencov állapotával kapcsolatban azt mondta, hogy nem lát „halálos veszélyt”, de „komolynak” nevezte a több mint 40 napja tartó éhségsztrájkot.

Kapcsolódó

Üzenet a Csillag börtönből: a fogoly esetéből tanulni kell mindenkinek! – Interjú az interjúról

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük