Connect with us

Sport

Női kézi-siker Eindhovenben

Megosztás

A magyar női kézilabda-válogatott 23-22-re győzött a világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes Hollandia vendégeként Eindhovenben, míg a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém súlyos vereséget szenvedett el Dániában.

A magyar együttesből Szöllősi-Zácsik Szandra és Klivinyi Kinga váll-, Tomori Zsuzsanna térdsérülés miatt hiányzott, és Bódi Bernadett sem játszott. A Ferencváros két tapasztalt kézilabdázójára, Szekeres Klárára és Szucsánszki Zitára pedig azért nem számíthat Kim Rasmussen szövetségi kapitány, mert mindketten családalapításra készülnek.

A hollandok legjobbjai közül Estavana Polman, Jessy Kramer, Charris Rozemalen és Kristy Zimmerman sem szerepelhetett.

A csütörtöki győri mérkőzés (18-19) utolsó kilenc és fél percében nem tudott betalálni a magyar együttes, amelynek az eindhoveni találkozón négy és fél percre volt szüksége az első gól megszerzéséhez. Ezt követően Kovacsics Anikó vezérletével, lendületes, hatékony támadójátékkal sikerült fordítani (2-3), a hazaiak viszont Lois Abbingh távoli átlövéseivel tartották magukat (6-6).

Mindkét kapusnak, Tess Westernek, illetve Kiss Évának is voltak bravúros védései, ám magyar részről támadásban némi hullámvölgy következett, amikor Rasmussen lehetőséget adott a cserejátékosoknak is. Ennek ellenére a szünetben döntetlen volt az állás (12-12).

Fotó: ANP

Kiss Éva a második felvonás elején is remekelt, tíz perc alatt csak két gólt kapott, de csapattársai ezt nem tudták megfelelően kihasználni, nem alakítottak ki megnyugtató előnyt ebben az időszakban. Ahogyan csütörtökön, ezúttal is két találattal vezettek a félidő közepén a magyarok, de most 65 másodperccel a vége előtt is ez volt a helyzet.

A rendkívül izgalmas hajrában Hornyák Dóra labdaeladása után Danick Snelder betalált, majd Puhalák Szidónia gólját nem adták meg. A hazaiak az utolsó másodpercben ismét gólt dobtak, de ezt a védekező Snelder szabálytalansága miatt a játékvezetők érvénytelenítették, így alakult ki a 22-23-as végeredmény.

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC holland légiósai közül Cornelia Nycke Groot hat, Yvette Broch egy, a Ferencvárost erősítő Laura van der Heijden két gólt szerzett, Danick Snelder ezúttal nem talált be.

A mezőny legeredményesebb játékosa Lois Abbingh volt nyolc góllal.

Fotó: ANP

Kim Rasmussen szövetségi kapitány: „Nagyon boldogok vagyunk mindannyian, hiszen ez a hét bebizonyította számunkra, ha minden beleadunk, küzdünk, és bízunk magunkban, elhisszük, hogy mire vagyunk képesek, akkor bárkit le tudunk győzni! Nagyon sajnáltam a lányokat éppen ezért Győrben, mert nem érdemeltünk vereséget, a mai napon azonban az utolsó pillanatig hittünk benne, hogy győzhetünk, és ez meg is hozta az eredményét, így elérhető közelségbe került a csoportelsőség.”

Kovacsics Anikó: „Nagyon boldogok vagyunk! Elfáradtunk a végére, de küzdöttünk, hajtottunk, és sikerült megnyerni a mérkőzést. Kiss Éva fantasztikusan védett, és végre nekünk jött ki jobban a végjáték!”

A két ország nemzeti csapata 43. alkalommal találkozott, három holland siker mellett a magyarok negyvenedik alkalommal nyertek.

Női Európa-bajnoki selejtező, 4. forduló, 7. csoport:

Hollandia-Magyarország 22-23 (12-12)
Hollandia: Jankovic, Wester (kapusok), Abbingh 8, Amega, Bont, Broch 1, Dulfer, Groot 6, Knippenborg, Malestein 1, Smeets 3, Smits, Snelder, Steenbakkers, van der Heijden 2, van Olphen 1.
Magyarország: Kiss É., Bíró, Janurik (kapusok), Faluvégi, Háfra 5, Hornyák D. 1, Karnik, Kisfaludy, Kovács A. 2 (2), Kovacsics 6 (1), Lukács 4, Puhalák 2, Schatzl 1, Sirián 1, Szabó L. 1, Tóth G.

A magyar válogatott legközelebb, május 30-án Koszovóban lép pályára a selejtezőben.

Súlyos veszprémi vereség Dániában

A svéd Markus Olsson hat gólt szerzett. Fotó: Steffen Bloch

Az előző idényben BL-bronzérmes Veszprém keretéből Nagy László, Győri Mátyás és a francia William Accambray sérülés miatt hiányzott, Ljubomir Vranjes vezetőedző rajtuk kívül két magyar válogatott játékost, Schuch Timuzsint és Jamali Imant is kihagyta a csapatból.

A nyolcadik percig szorosan alakult az állás (4-4), ezt követően viszont elhúztak a házigazdák, és komoly előnyre tettek szert (11-5). A veszprémiek szokatlanul sok lövést elhibáztak, ellenfelüknek viszont rendkívül változatos volt a támadórepertoárja. A 19. percben már hét találattal vezetett a Skjern, ebből a szünetig sikerült némileg lefaragnia a magyar csapatnak (17-13).

A második félidő elején felzárkózott mínusz kettőre a Veszprém (18-16), de Vranjesnek hamarosan ismét időt kellett kérnie, mert a – csoportkör alsóházából továbbjutott – dánok ismét hatékonyabbnak bizonyultak és növelték a különbséget.

A vendégeknek az egyenlítés helyett ismét azzal kellett foglalkozniuk, hogy visszakapaszkodjanak (21-16), mivel ellenfelük gyorsabban és pontosabban kézilabdázott. Emil Nielsen kapus remekül védett, csapattársai pedig minden játékelemben tudásuk legjavát nyújtották, a 47. perc után egy 6-1-es sorozattal kialakították az addigi legnagyobb, kilencgólos különbséget (31-22).

A dánok látszólag a hajrában sem fáradtak el, minden bejött nekik, a veszprémiek viszont szinte összeomlottak, csak a szlovén Gasper Marguc góljaival tudták úgy-ahogy tartani magukat, így a vártnál kevesebb esélyük maradt a negyeddöntőbe jutásra az első meccs után.

A Skjern legeredményesebb játékosa Kasper Söndergaard és a svéd Markus Olsson volt, egyaránt hat góllal.

– Szégyen, amit játszottunk. Van hat napunk hogy összekapjuk magunkat és ledolgozzuk a hétgólos hátrányt – nyilatkozta Ancsin Gábor a Sport TV-nek. – Így nem szabad játszani a Veszprémnek. Semmit sem ér, hogy papíron erősebbek vagyunk. Az nyer, aki szívét, lelkét kiteszi, ez pedig nem rólunk volt elmondható. Dekoncentráltan támadtunk, rengeteg technikai hibát vétettünk, sok labdát eladtunk. Rendre százszázalékos ziccerben jöttek ránk a dánok. Ilyen szintű csapat ellen nem lehet ennyi hibát elkövetni, mert megbosszulja magát. A Skjern könyörtelenül ki is használta ezeket. Mindenkinek magába kell szállnia. Soknak sok a hét gól, de nem lehetetlen a továbbjutás. Hazai környezetben ezt meg kell oldanunk, de ehhez mindenki kell.

Férfi kézilabda BL, a negyeddöntőbe jutásért, 1. mérkőzés:

Skjern HB (dán)-Telekom Veszprém 32-25 (17-13)
Skjern: Ivanisevic, Nielsen (kapusok), Christensen 4, Aastrup, Eggert 4 (4), J. Konradsson 4, T. Konradsson, Mikkelsen 1, Myrhol 5, Olsson 6, Rasmussen 6, Söndergaard 2, Stenbäcken, Tangen.
Veszprém: Mikler, Alilovic (kapusok), Ancsin 1, Blagotinsek, Gajic 1, Ilics 2, Lékai 2, Ligetvári, Manaszkov 3, Marguc 6, Nenadics 4, Nilsson 1, Sulic, Terzics, Tönnesen 5, Ugalde.

A  nyolcaddöntők további eredményei:
THW Kiel (német)-MOL-Pick Szeged 29-22 (14-14)
Kielce (lengyel)-Rhein-Neckar Löwen (német) 41-17 (21-8)
Meskov Breszt (fehérorosz)-HBC Nantes (francia) 24-32 (14-16)
Kristianstad (svéd)-SG Flensburg Handewitt (német) 22-26 (12-11)
Montpellier HB (francia)-FC Barcelona Lassa (spanyol) 28-25 (13-13)

Visszavágók

Március 31., szombat:

17:30 Telekom Veszprém-Skjern Handbold (dán)

Április 1., vasárnap:

17:00 MOL-Pick Szeged-THW Kiel (német)

A csoportelsők, a macedón HC Vardar és a francia PSG közvetlenül a negyeddöntőbe jutottak.

Forrás: MKSZ/MTI/vehirsport.hu

A THW Kiel átgázolt a Szegeden

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük