Banánköztársaság
Nyelvében és futballjában él a nemzet, s ennek aktuális dőzsölési helyszíne a focialista főtemplom, azaz a Puskás Stadion
Egy szó mint száz,
nyelvében és futballjában él a nemzet, s ennek aktuális dőzsölési helyszíne a focialista főtemplom, azaz a Puskás Stadion. Igen, a magyar nép itt gyakorolja hatalmát a választott és fizetett képviselőin keresztül. Talán nem is kell mondani, hogy az ebben a két páholyban zajló purparlé legkevésbé a fociról, sokkal inkább az istenadta nép sorsának kétes értékű jobbításáról szokott szólni, leszámítva a császári figyelmet, amely nyilván főként a pályára, s talán néha a nézőtérre szegeződik.
Idestova 18 évvel ezelőtt a budapesti Mágnáskert étterem kitelepült tagozata mandulával töltött angolnát, pácolt fogasfilét, erdei gombalevest, borjúsültet, Rigó Jancsit, gesztenyekupolát és diós holdacskát szolgált fel egy kormányülés résztvevőinek, fejenként 7.300 forintba kerülve, amiből Kovács László akkor külügyminiszter legfeljebb egy virslit evett volna meg szívesen barna kenyérrel.
Akkora botrány lett belőle, hogy ettől zengett a fél ország, hosszú időn át
18 év fejlődése azonban oda vezetett, hogy a budapesti főstadion belsejében két VIP-részleg is van, ahol egyes elmondások szerint a söjtöri lakoma egyszerű napközis uzsonnának tűnhet az ott felszolgált finomságokhoz képest, arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi elitnek mondott figurák tetszésük szerint ihatják magukat szutyok részeggé igen becses italokkal, akár jóval a meccs lefújása után is. A két VIP-részleg elkülönítése alighanem ugyanabból a megfontolásból történik, ahogy az ‘anno’ a másik pártállami rendszerben volt például Aligán, hogy t.i. volt egy szigorúan őrzött VIP-szekció az igazi fejeseknek, és egy másik a nyelvüket ügyesen mozgató kiválóságoknak.
Egy szó mint száz,
nyelvében és futballjában él a nemzet, s ennek aktuális dőzsölési helyszíne a focialista főtemplom, azaz a Puskás Stadion. Igen, a magyar nép itt gyakorolja hatalmát a választott és fizetett képviselőin keresztül. Talán nem is kell mondani, hogy az ebben a két páholyban zajló purparlé legkevésbé a fociról, sokkal inkább az istenadta nép sorsának kétes értékű jobbításáról szokott szólni, leszámítva a császári figyelmet, amely nyilván főként a pályára, s talán néha a nézőtérre szegeződik.
Nos, ami legutóbb zajlott, az a labdarúgás tekintetében egy éppen soros, kisebb Mohács volt, a nézőtéren pedig a sokadik rasszista gyalázat.
Hosszú a sora annak, hogy ki mindenki hibáztatható, amelynek az élén nyilván az emberi mivoltukból kivetkőzött ultrák állnak. Többek szerint a nemzetközi futballszövetségek is vastagon ludasak, hiszen a magyar szurkolótáborban mutatkozó őrület folytán büntetésből korábban elrendelt nézőmentességek nem vonatkoznak bizonyos mérkőzésekre.
Dőreség lenne azonban azt hinni, hogy a nemzetközi szalonokból elrendelt szankciók önmagukban bármit is megoldanának
Laikusként azt gyanítom, hogy az üres lelátókra irányuló politikák inkább arra próbálják ösztönözni az adott stadionok közvetlen illetékeseit, hogy tegyenek hathatós intézkedéseket, amennyiben nem akarják megfosztani közönségüket a tényleges játékélménytől. Így aztán óhatatlanul a házigazdák is belesodródnak a vétkesek világába, már amennyiben tehetetlennek bizonyulnak.
A fő vétkes azonban mégis maga a császár, aki a törvényes rend feletti őrködés helyett inkább megértő a rendbontókkal, s amely megértésben aztán felzárkózik hozzá az összes talpnyalója.
Így van ez most is,
hiszen a történészi munkájában kevésbé sikeres ingatlan-oligarcha nagyasszony keményet üzent a budapesti eseményeket elfogadhatatlannak minősítő brit miniszterelnöknek, mondván, hogy ez utóbbi csak egy széteső országocska kancellárja, aki inkább csak sepregessen a maga háza táján. Ha már történész, aki egyúttal nem csupán egy széteső, hanem bő évszázaddal ezelőtt irgalmatlanul lecsonkolt ország leánya, alighanem tudhatná, hogy annak a csonkolásnak konkrétan a fékevesztett és a korlátaitól elszabadult nacionalista vakság volt az oka.
Ostoba gúnyolódásokért persze az angolok se mennek a szomszédba
Nem véletlen, hogy a szigetország, amely egyszersmind a futball szülőhazája, hosszú éveken át volt büntetve a hasonló kivetkőzésekért, mint amit most éppen Budapesten láthattunk. Attól tartok, a legutóbbi EB-döntő kapcsán ismét kemény szankciókat kellett volna rájuk verni, bár soha nem késő. Mindez azonban nem szolgálhat alapul a ‘bibibí’ jellegű üzengetéseknek, kiváltképp felelős vezetők részéről.
Kioktatás helyett inkább hadd mondjam el, mit tettem volna a miniszterelnök helyében
Az első észlelésnél (bőven volt, aki jelentsen) látványosan elhagytam volna a stadiont, majd a dolgozószobámból megüzentem volna, hogy mindaddig be van fagyasztva az összes focira szánt adófizetői pénz, amíg az illetékesek rendet nem tesznek a szurkolóik világában. Ha a mondások szerint valóban csak pár renitensről van szó, akkor abban az országban, ahol egy sima demonstráción a beazonosítástól rettegnek sokan, nem nagy kunszt elkapni a kamerahegyek előtt hőzöngőket. Hab a tortán, hogy a kormányom nevében beterjesztenék egy törvényjavaslatot a szurkolók védelmében, bevezetve az örökös eltiltás intézményét.
Akkor talán a slepp sem zabálná bucira magát önfeledten, netán részegen röhögcsélve a VIP-termekben.
illusztráció: V.K.
Szerző
