Connect with us

Ez a nap

Nyelvtanulásra is igényelhető lesz a diákhitel

Megosztás

Erre októbertől van lehetőség – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a műsorban elmondta, a Diákhitel 2-t, amely kamatmentes, képzési díjakra lehet felhasználni.

500 ezer forint vehető fel

Idén körülbelül 24 ezer olyan diák van Magyarországon, akit önköltséges szakra vettek fel, és a 25 százalékuk igénybe veszi a Diákhitel 2-t.

Hozzátette, a kormány döntése nyomán a második gyermek megszületése után a hitel 50 százalékát, míg a harmadik gyerek után a teljes hitelt elengedik.

Még májusban jelentették be, hogy októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel, amely az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében.

Nyelvtanulásra 500 ezer forint vehető fel.

(Forrás: MTI)

megosztás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük