Van, aki méltósággal viseli. Tudomásul veszi. Elfogadja. Neki a hatalom nem cél, csupán eszköz. Lehetőség arra, hogy az általa vezetett közösséget egy jobb világba vezesse.


Aki nem éget fel maga mögött minden hidat,

maga körül mindent és mindenkit. Aki tisztában van vele, hogy a hatalom illékony anyag, ahogy jön, úgy megy is. Hogy egyszer majd ki kell szállni a páncélozott autóból, eltűnnek a testőrök. Ismét eljön majd az a pillanat, mikor neki kell lemenni a sarki fűszereshez egy kiló krumpliért. És nyugodt, mert megteheti. Mert megmaradt a tisztesség, a méltóság. Mert nem őrült bele, nem élt vele vissza, nem részegítette meg. Ember maradt. Van visszaút.

Hol kapott gellert Orbán személyisége? – hogyan lett Orbán fiatal demokratából öreg diktátor?

És vannak a despoták.

A piti diktátorocskák. Akik beleőrültek, visszaéltek az egyik leginkább illékony dologgal, a hatalommal. Akik nemcsak mondják, de hiszik is: ők az isten. Akiknek a hatalom az egyetlen cél, és ez a cél szentesített számukra minden eszközt. Akik közjó helyett saját beteg világukat építették, isteni és természeti törvényeket írtak át. Akik felégetnek maguk mögött minden hidat, mindent és mindenkit. Akik nem tudnak méltósággal bukni, mert nem tudtak méltósággal élni sem!

Nyüszítenek, ha jön az elkerülhetetlen vég,

mert bármennyire is őrültek, tudják, hogy a felégetett hidakon, nincs visszaút. Akiknek nem tudják, nem akarják elfogadni, hogy rövidesen ki kell szállni a páncélozott autókból, és el fognak tűnni a kurva testőrök is!

Hogy tükörbe kell majd nézni, és onnan nem a dicsőséges isten, de még csak nem is ember fog visszanézni, hanem egy dagadt, lógóhasú, szétesett fejű törpe. Egy senki, aki soha nem mehet majd le a sarki fűszereshez, mert oda a tisztesség, a méltóság, oda a hatalom, ami megrészegítette, amivel visszaélt, amibe beleőrült!

Orbán hírhedt lett! – A világsajtó helyszíni tudósítókkal erősítve közvetíti a tüntetést

És nincs visszaút a való világba, mert mindent felégetett maga mögött!

HALLOD, ORBÁN! Olyan ez, mint a MÁV. Nem siet, nem késik, jön, amikor jön! EZ A BUKÁS!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét