Karácsony Gergely budapesti főpolgármesternek, valamint az ellenzék színeiben a minapi választások nyomán polgármesteri, képviselői mandátumhoz jutott tagjainak nem a jelenlegi magyarországi kormányerő a legnagyobb ellenfele – legfeljebb ellensége.


Egy kijelentés – két baj

Állítom ezt annak ellenére, hogy nincs semmi kétségem: a magyarországi első szolga békülékenynek tűnő szavai mögött nincs fedezet – pontosabban megértés. Hiszen a kormányfő azt mondta: Karácsonynak meg kell adni az esélyt, a kormány ezért tartja magát a Tarlós főpolgármesterrel kötött megállapodáshoz a fővárosnak a központi költségvetésből juttatandó „támogatás” ügyében.

Két baj is van ezzel a kijelentéssel. Az egyik: Karácsony Gergelynek és csapatának nincs szüksége „esélyre” a kormánytól – az esélyt a 353 ezernél is több választótól, a szavazott polgárok 50,86 százalékától kapta. Pontosan úgy, ahogyan a többi városban, és néhány kisebb településen is, ahol az ellenzéki jelölt a helyi lakosok adtak esélyt az irányításra. Annak ellenére, hogy a kormányerő mindent bevetett az ellenzékiekkel szemben.

A másik, nagyobb baj, hogy úgy tűnik: a Fidesz feje nem értette meg: Magyarország – pont úgy, mint minden normális állam polgárainak összessége – nem egyforma, nem gondolkodik azonosan. Sőt, a többség sem azonos és állandó: a választók többsége hol ezt, hol azt gondolja helyesnek, jó útnak. Ezért az irányításra adott ajánlatok (a politika) győzelme időleges, és a győztes nem teheti meg, hogy a kisebbségbe szorult elképzeléseket eltapossa, erőszakkal, diktált törvényekkel megsemmisítésükre törjön. Ahhoz pedig végképp nincs joga, hogy azt, aki a haza, a nemzet boldogulását másként képzeli – például nem a „nemzeti burzsoázia” mindenáron, minden eszközzel való megteremtésében, azt árulónak bélyegezze.

Összetörhet „a haza atyjáról” évtizedek óta farigcsált szobor

A kormányfő ezúttal nem használta kedvenc szavajárását, hiszen tudja: ha nem sikerül végre konszolidálnia uralmát, összetörhet „a haza atyjáról” évtizedek óta farigcsált szobor. Ezért az árulózást egyelőre ráhagyja némethszilárdságú, konyabajszú talpasaira.

De ez legyen a magyarországi – méltatlanul kivégzett – konzervatív, keresztény és jobboldali erők dolga. A hóhérmunkát a soviniszta, irredenta „egyatábor” végezte el.

Mellékszál: a központi költségvetés – amely felett természetesen a mindenkori parlamenti többség diszponál – majd ötödét a fővárosi adófizetők adják össze. A bevételek 99 százalékát viszont a központi költségvetés elvonja – hogy aztán a kormányerő „nagylelkűen támogatást” adjon. Félreértés ne essék: természetesnek, sőt, kötelezőnek tartom, hogy a gazdagabb települések jövedelmeiből részesüljenek a falvak, városok – nekünk, fővárosi magyaroknak is érdekünk, hogy a nemzet egésze jusson élhető környezethez, elérhető közszolgáltatásokhoz (út, rendelő, iskola stb.). De legalább ne utáljanak ezért.

Márpedig úgy tűnik,

a NER most majd a vidék-város mindig is megvolt ellentéteinek felkorbácsolásával akarja megerősíteni agyaglábú hatalmát. Sajnos a nemzetközi körülmények is segítik majd: hiszen a Türk Tanácsban a török invázió üdvözlése újabb százezernyi menekült érkezését vetíti előre. (Jelzésértékű, hogy a magyar diplomáciai naptárban ismét szerepel Erdogan látogatása. Egyes hírek szerint Putyin elnöké is.)

Mit tartok a fent vázolt lehetőségekkel szemben mégis a Karácsony személyével jelzett politikai irányzat legnagyobb ellenségének? Magunkat. Élünkön a magyar nyilvánosságban apró szigetekként létező, úgynevezett „független” megmondókkal.

Mondok példát:

az egyik legnagyobb ilyen, a több százezer hallgatót elérő (nem mellékesen e hallgatók jelentős támogatásával életben tartott) fórumban mondta hallgató: azt a 70 milliárd forintot, ami a számítások szerint a fővárosi költségvetésből megtakarítható, osszák ki a szegények között. A javaslattevő arra is utalt, hogy a főpolgármester tett volna ilyesmi ígéretet. És a műsorvezető nem sikított föl, hogy NEM! Ehelyett együttérzően hümmögött.

Pedig sem Karácsony Gergely, sem más nem tett ilyen ígéretet, és a programban sem szerepel.

Szerencsére – hiszen mi, volt „szocialista” országokban élők tudjuk a legjobban: az észnélküli osztogatás, meg államosítás, javak elvétele szinte biztos garanciája mindenki elszegényedésének. Ma Magyarországon a jövedelembevallási viszonyok enyhén szólva is ellentmondásosak – tehát a hivatalos jövedelmek köszönő viszonyban sincsenek a valóságos bevételekkel. (Kivéve persze az alkalmazottakat, közalkalmazottakat, akik ily módon a költségvetés összeadásának legsúlyosabb terhét viselik.)

A valódi rászorult nem jut segélyhez

Ezért is alakulhatott ki az általános ellenérzés a segélyprogramokkal szemben. Hogy a köznép azt láthatta: miközben sok-tízmilliós terepjáróval érkeznek némelyek a segélyt felvenni, a valódi rászorult nem jut segítséghez – sok esetben nem is tud a lehetőségről.

Karácsony és csapata ezzel szemben az ígérte: a félmilliárd (500 millió) forintnál drágább ingatlanok tulajdonosaira vet ki adót. Ez rendkívül méltányos, mert a fővárosi ingatlanárak elszabadulása ellenére sem érint tömegeket. Az ebből befolyó pénzből pedig a legszegényebbeknek jutna lakhatási támogatás, ami mérsékli annak veszélyét, hogy újabb tömegek veszítsék el otthonaikat.

Köztudott – bár lehet, nem is annyira, hiszen az említett műsorvezető sem tudott erről –, hogy a Párbeszéd Magyarországért (PM) párt programjában szerepel a feltétel nélküli alapjövedelem fokozatos bevezetése. Fokozatos, hiszen egyelőre Zuglóban – a Karácsony által eddig vezetett kerületben – sem „feltétel nélküli” az a havi 20 ezer forint: azt is a rászorultság elvén juttatják, a segélyrendszerek fent vázolt ellentmondásaival együtt, a realitásokkal kiegyezve.

Ez a dolga a politikusnak:

a kényszerek és a lehetőségek szűk ösvényén tartva, irányítsa közös dolgainkat – békésen, a tézisek és antitézisek egyenlítésével szintézisre törekedve. Az ellenzéki programok ezt ígérik – nem gátlástalan osztogatást. Ezt világossá kell tennünk mindenki, főként a most az ellenzék jelöltjeire szavazott állampolgárok számára.

A helyhatósági programok – elsősorban a fővárosi – fókuszában mindenütt a környezetvédelem és a lakhatási problémák kezelése áll. Hagy legyen két szerény javaslatom mindkettőben.

A lakhatás ügyében úgy gondolom, hogy a mindenáron való építkezésnél hatékonyabb – és jóval olcsóbb – lenne, ha a lakásmobilitást segítené a helyhatóság, mert a tulajdon kizárólagossága (Budapesten a lakások 84 százaléka magántulajdon) röghöz kötötté tette a lakosságot.

A szálló por veszélyesebb a füstgáznál

A fővárosi légszennyezésért ma már nagyobb részben felelős a szálló por, mint a közlekedésben keletkezett füstgázok. Természetesen ezek további csökkentése is fontos – elsősorban a tömegközlekedési járműpark cseréjével. A mikroszemcsés porszennyezést viszont az autóval járók/szállítók vegzálása nélkül jelentősen lehetne csökkenteni – a városi utcák rendszeres – legalább havi egyszeri – felsöprésével. Mégpedig a hagyományos söprű-lapát-talicska módszerrel, miután az úttestek mentén álló autók miatt a gépi takarítás nem hatékony.

Ma az a – szerintem teljesen észszerűtlen – rendszer, hogy a főutak a főváros birtokában – és kezelésében – vannak, az utcákról meg a helyi hatóságoknak kell gondoskodniuk. Miután a főutak mentén többnyire megállási tilalom van, ezeket viszonylag egyszerű takarítógépekkel tisztán tartani. A kerületi önkormányzatnak meg kell rendelnie a takarítást a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalattól – népszerű nevén a Főkefétől. Valami miatt a kerületeknek pont ilyesmire nem jut pénzük. Pedig az olyan falusias, családi házak szegélyezte utcákban, mint a miénk, a parkoló autók sem okoznak gondot: a legtöbb a telkeken, garázsokban áll.

Mégsem láttam kilenc éve egyetlen utcaseprőt sem.

Igaz, korábban is csak évente kétszer, avarhullás és hóolvadás után. De tetszik tudni micsoda iszap rakódik az úttestek szélére egy év alatt? Ami a nyári melegben porrá száradva, vidáman szállingózik a levegőben? Akkor is, ha csak a gyalogosan verjük azt föl. Hangsúlyozom: nem a járdákról van szó: bár az is közterület, de világos, hogy a járda tisztán tartása az ingatlantulajdonos dolga.

Létezik ugyan minden kerületben az ilyen feladatok elvégzésére kerületi vállalat. Ezzel kapcsolatban van egy megdöbbentő élményem. Még a szavazást megelőző napon hazaérve, látom, hogy a kerületi vállalat mellényét viselő ember dugdos a postaládákba szóróanyagot, persze kormányhű reklámokat. (Munkaidőben.)

Pista bácsira kell szavazni (?!)

Szóba elegyedtünk. Bizalmasan rám kacsintott: ugye tudjuk, hogy a Pista bácsira kell szavazni! Panaszolom neki, hogy hogy néz ki az utca, az elöregedett, gondozatlan fasor. Amíg ketten voltunk, és jobban bírtam magamat, rendben tartottuk az úttestet is, levágtuk a vadhajtásokat, komposztáltuk az avart. De már, ha a rendbetételre találnék is (nekem sok pénzért) segítséget, nem tudnék mit kezdeni a hulladékkal, amelynek elszállításához nem elég az a pár zsák, amit ingyen lehetne igényelni – minimum egy konténer kellene. Az meg 75 ezer forint – a havi nyugdíjam fele. (Mivel az égetés – a füstszennyezés miatt – tilos, a kerti gaz eltüntetése se egyszerű: a legutóbbi ajánlat 380 ezer forint volt, igaz, a kert rendbetételével együtt.)

Mire ő: naná, ma már fizetni kell, anélkül nem megy – és jellegzetes mozdulattal összedörzsöli az ujjait. Mire én: de hát a közterületről beszélek, az úttestről, az itt álló fákról! Amikhez egyébként tilos is hozzányúlnom. Ő csak vigyorog: a lakótelepiek is hiába ugrálnak – addig van nyugtunk, amíg a Pista bácsiék vannak. (Tarlós Istvánról volt szó.)

Ádáz ellenséggé válhat

Beszélgetőpartnerem nyilvánvalóan a szegények közé tartozik: vélhetőleg nem is alkalmazotti, csak közmunkási státusza van a kerület pénzéből fenntartott cégnél. Mégis ádáz ellensége lesz a kerületben is az ellenzék által megválasztott polgármesternek, ha az rá akarná venni a céget: végezze el a munkát, amiért közös pénzünkből fenntartjuk: vagyis tartsa rendben a kerület tulajdonában lévő ingatlanokat, közterületeket.

Nos, az ilyen ellenállások bizonyosan nehezebben leküzdhetők, mint bármely hatalmaskodó aljaskodás. Amelyek viszont látványosabbak, és a törvényeket is megalkotta hozzájuk a gátlástalan kormányerő.

megosztás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét