Connect with us

Kerítésen túl

Apa, kezdődik! – Orbán beszéde nem fér bele az EP nyitóprogramjába

Apa, kezdődik! - Orbán beszéde nem fér bele az EP nyitóprogramjába
Megosztás

Orbán Viktor nem mondhat beszédet az Európai Parlament első plenáris ülései egyikén, mert az Elnökök Értekezlete – a napirendet meghatározó frakcióvezetők testülete – „nem talált helyet ennek a napirendben”- értesült az Euronews két hiteles forrásból is.

Mielőtt hazai használatra elmagyaráznák, hogy így akarták….

Az unió soros elnökségét átvevő tagállam kormányfője eddig hagyományosan felszólalt a váltást követő első plenáris ülésen.

A portál értesülései szerint Orbán jelezte az EP-nek, hogy kedden vagy szerdán ismertetné a magyar elnökség programját, erre azonban nem lesz idő, mivel a menetrendet az új parlament elnökének és alelnökeinek megválasztása tölti ki. Csütörtökön Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének újbóli megválasztásáról döntenek a képviselők, a péntek pedig a magyar miniszterelnöknek nem alkalmas.

A plenáris ülés napirendjén július 11-én, csütörtökön véglegesítik, ha addig sikerül megoldást találni, akkor Orbán Viktor felszólalhat az Európai Parlamentben, ellenkező esetben jó eséllyel csak szeptemberben kerülhet sor erre.

Egy, az Euronews-nak nyilatkozó szóvívó szerint a két lehetőség közül az utóbbinak nagyobb a valószínűsége.

Orbán önjelölt békerepkedése döbbenetet és tiltakozást váltott ki

A magyar kormányfő több váratlan látogatást is tett az elmúlt napokban, és bár azt mondta,

nem az Unió soros elnökeként tárgyal, hanem csak beszélget, és helyzetet mér föl egyfajta békemisszió keretében, mert ő az egyetlen nyugati politikus, akivel mindenki szóba áll, az EU vezetése tiltakozó és elhatárolódó posztokat és nyilatkozatokat tett közzé azt hangsúlyozva, hogy Orbán Viktornak nincs semmiféle felhatalmazása az Unió nevében tárgyalni sem Kijevben, sem Moszkvában, sem Pekingben.

Vlagyimir Putyin mindenesetre az Európai Unió soros elnökeként köszöntötte a Moszkvába érkező magyar kormányfőt. Orbán hétfőn reggel Pekingben tárgyalt a kínai elnökkel, majd onnan pár órával később tovább utazott Washingtonba, ahol a NATO közgyűlésén vesz részt.

Vélemények, köntörfalazás nélkül….

  • „Amióta átvette az EU soros elnökségét, Orbán Viktor úgy cikázik a világban, mint egy bekristályozott macska” – ezzel a felütéssel kezdi a magyar miniszterelnök „békemissziójáról” és annak nemzetközi visszhangjáról szóló összefoglalóját a Politico hozzátéve: „Orbán Viktor kinevezte magát Európa elnökévé, szokjatok hozzá”, írja címében az uniós politika vezető portálja.
  • Az Euractiv arról ír, hogy a többi európai tagállam nagykövete szeretne többet megtudni arról, milyen eredménnyel járt pontosan a magyar miniszterelnök, illetve arra is törekednének, hogy megzabolázzák az elszabadult hajóágyúként elnökösködő magyarok „destruktív viselkedését”. Szóba kerülhet a magyar elnökség által szervezett magas szintű magyarországi találkozók egy részének lemondása, de feltételesen akár a magyar elnökség megszüntetése is azzal, hogy előrehozzák a lengyel elnökséget.
  • A System oknyomozó projekt megszerezte Orbán Viktornak a moszkvai találkozó után Azerbajdzsánból írt levelét, amelyben beszámolt tárgyalásáról az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek és más uniós vezetőknek. Ebben azt írja, hogy Putyin szerint az idő a harctéren Oroszországnak dolgozik. Az ukrán halottak számát az orosz vezető havi 40-50 ezerre becsüli, szemben az ukránok által bevallott összesen 30 ezer halottal vagy az Egyesült Államok által becsült összesen 70 ezer halottal. Orbán azt írja, Putyint meglepte, hogy Zelenszkij nem fogadta el a tűzszünetet, noha ő maga is tartott attól, hogy azt Ukrajna arra használja, hogy megerősítse a védelmét. Azt is írta, hogy Putyin a rendezés alapjának a 2022-ben keletkezett úgynevezett isztambuli jegyzőkönyveket tekinti, amelyek egy semleges Ukrajnát írnak le. (Ukrajna szerint ezek a jegyzőkönyvek, amelyekről végül nem született semmiféle megegyezés, az orosz külügyminisztériumban készültek.) Orbán a levélben leszögezi, hogy nem tárgyalt az Unió nevében, hanem megpróbált információhoz jutni.

Szerző