Ez a nap
Orbán és az égig érő Gulág – emlékmű

A második világháború után megtanultuk, hogy Magyarország legértékesebb vagyona a szuverenitása – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Óbudán, a szovjet megszállás áldozatainak emlékműve átadási ünnepségén.

Orbán a szabadság záloga?
„Deportáltak, elhurcoltak és kitelepítettek százezreivel fizettük meg a gyengeségünk, a függetlenségünk elvesztésének árát” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint Magyarország szuverenitásából azért nem lehet engedni egy jottányit sem, mert „jól tudjuk, ha csak a kisujjunkat nyújtjuk is, már rögtön az egész karunkat vinni fogják”.
A miniszterelnök közösségi oldalán ezt a filmetűdöt osztották meg:
A Gulág-emlékmű egy olyan Magyarország megteremtését követeli – folytatta Orbán Viktor -, ahol nem történhetnek hasonló események, ezért minden életszerűtlen ideát, zavaros gondolatot, idegen érdeket szolgáló tervet a határokon kívül kell tartani.
Az orbáni cinizmus
Európa korszakalkotó eszmék és világpusztító ideológiák hazája egyszerre: a nemzetiszocializmus, a nemzetközi kommunizmus, sőt a népeket gyarmati sorba terelő modern imperializmus is tőlünk nyugatra ütötte fel először a fejét – fejtette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva: büszkének kell lenni arra, hogy Magyarország sohasem termelt ki elnyomó ideológiákat, senkit nem akart gyarmati sorsra ítélni. Szavai szerint
„a mi népünk a józan emberek országa, tudja, hogy a békesség, a szabadság, a függetlenség nem csak nekünk fontos, ezért tiszteli és elismeri más népek jogát is erre„.
A fentiek szellemében
„a kommunista vezérek szobrai számos európai politikus fejében még most is állnak (..) nem hajlandók tudomásul venni, hogy Európa egyesüléséhez Marx és Lenin szobrainak ledöntésén keresztül vezetett az út. Mi tudjuk, nincs emberarcú kommunista rendszer, a kommunizmus valódi arcát Gulágnak hívják”
Példaként említette, hogy a „nem Brüsszel szája íze szerint” alakult olaszországi választással kapcsolatban volt, aki azt mondta, „majd a piacok megtanítják választani az olaszokat”. És vannak, akik „különféle eljárásokat akarnak a nyakunkba varrni csupán azért, mert másként látjuk a világot, mint ők, és mi nem akarunk bevándorlóországgá válni”
A miniszterelnök kiemelte továbbá: a mai szabad, demokratikus világot véletlenül sem szabad természetesnek gondolni, sokkal inkább kivételesnek, olyan kegyelmi állapotnak, amely csak úgy tartható fenn, ha „elszántak vagyunk arra, hogy soha többé nem engedjük meg, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjen velünk”.
Az Árpád fejedelem útja mellett fekvő parkban lévő Gulág – emlékmű, amely egy 10 méter magas fekete gránit obeliszk, azoknak állít emléket, akik egy gonosz, embertelen ideológia miatt szenvedve hazájuktól több ezer kilométerre végeztek kényszermunkát, és életüket adták a hazájukért, magyarságukért, vallási, politikai identitásukért. A beszédet ide kattintva hallgathatja meg.
(forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”