Connect with us

Banánköztársaság

Orbán könnyes beszéde a járvány végén

orban
Megosztás

Mikor eljön a járvány vége,(mert eljön egyszer) akkor a Vezér kiáll majd az ő szeretett népe elé. Előtte alapvető élelmiszerként lenyom egy felest, amiből megfáradtan is erőt merít. Hiszen hatalmas munkát végzett. Megmentette a Hazát! Ideje hát köszönetet mondani az ő hűséges alattvalóinak, mélymagyar testvéreinek, akik együtt küzdöttek meg vele a Soros által terjesztett covid vírussal és a minket leigázni akaró Brüsszellel. Először az orvosoknak és más egészségügyieknek mond majd köszönetet.

Aztán az egész Népnek, akik őt győzelemre segítették

A hibbant hívő pedig törölgeti majd a szemét, miközben hallgatja, hogy mit mond ez a szemét. Ezért tényszerűen rögzítek néhány dolgot, mit művelt a Fidesz Orbánnal az élen 2020-ban akkor, amikor tényleg a Hazát, a Népet kellett volna menteni:

  • 1. Csaknem 136 millióért vásároltak Kövér Lászlóék drága szőnyegeket a parlamentbe.
  • 2. 300 milliárdért vásároltak lélegeztető gépet,aminek egy része nem is az, hanem altatógép. Ajándék címén próbálnak túladni rajta, meg vevőket keresnek a több ezer feleslegesre. Közben pl. a pécsi Gyermek Onkológiára alapítványi gyűjtést kellett szervezni modern ultrahang vásárlása érdekében.
  • 3. Elköltöttek 11,5 milliárd forintot Nemzeti Konzultációra. Ebben a Vezér megtudakolta az ő kivétel nélkül orvos és közgazdász diplomás népétől, hogyan gyűrje le a járványt és indítsa újra a gazdaságot. A hülyék meg válaszoltak is neki talán vagy 25 millióan.
  • 4. 2,5 milliárdot adott a kormány a tenisz szövetségnek,amelynek 3,5 milliárd hiánya van, de Lázár János lett az új elnöke.
  • 5. Az új Nemzeti Galéria költségét 2017-ben 26 milliárdra tervezték, még egy kapavágás sem történt, de már 73 milliárdra emelkedtek a tervezett kiadások, amiket Fidesz közeli vállalkozók kapnak majd.
  • 6. 30 milliárdos hitelkeretet nyitott Magyarország nevében Orbán Moldovának. Mert a magyar pénzre itthon nincs szükség. Aztán bejelentette a rádióban, hogy felvettett 900 milliárd forintot kitevő euró hitelt az országgal, aminek felét 10, a többit 30 év alatt kell visszafizetnie a gyerekednek és unokádnak.
  • 7. Az egykor az Origót birtokló cégtulajdonos, Száraz István Fidesz közeli vállalkozó megszerezte a budapesti Culinaris Kft-t, amely prémium élelmiszer bolt hálózatot működtet a fővárosban. Iványi Gáborék szegénykonyhát tartanak fenn adományokból.
  • 8. A Szijjártó külügyminisztert ingyen az adriai yachtján nyaraltató Szijj László Duna Aszfalt cége nettó 92 milliárdért építhet Duna hidat Paks és Kalocsa között.
  • 9. A Magyar Orvosi Kamara és a szakszervezetekkel való előzetes érdemi egyezetét nélkül új egészségügyi szolgálati törvényt fogadtak el, amely tartalmazza, hogy az orvos csak engedéllyel vállalhat magán munkát az állami kórházon kívül, vezényelhetővé válik az ország másik részébe és katonákat tettek a kórházak élére.
  • 10. 22 milliárddal kap többet az állítólagos “közszolgálati” MTVA, amely királyi televíziókat stb. működtetti hazugsággyárként. Immár 188 milliárdból kamuznak a nép arcába az ő pénzén.
  • 11. Előre kifizetik a 2021 évi tüzijáték teljes költségét, 1,3 milliárd forintot a vállalkozónak. Igy én is tudok nyereséges lenni. Odaadnak minden pénzt előre, megcsinálom amit kell jó borsos áron, aztán hirdetem, hogy milyen tutti szakember vagyok.
  • 12. A járványra hivatkozva bevezették megint az ingyenes parkolást, ami az ellenzéki nagyvároskat sújtja leginkább. A Fideszesek majd sutyiban kapnak pótlást.
  • 13. 149,5 milliárd ft támogatást kap a Fideszes Koncz Zsófia tokaji térsége fejlesztési célra. Véletlenül Orbánék saját családi szőllői is ezen a környéken vannak. Majd a Vezér elmondta a rádióban,hogy Soros a világpolitika legkorruptabb embere!
  • 14. Lecserélik a Rába Nyrt. vezetőségét Fidesz közeli személyekre.
  • 15. Az Egyházi Épített Örökség Védelme Program 18 milliárdot kap. Nyilván azért, hogy a lepusztult egészségügy miatt a járvány alatt meghalt magyarokért szép templomokban lehessen gyászmisét mondani!
  • 16. Az ambuláns műtétek kötelező elhalasztását bevezették, noha a valóságban már régóta egyszerű vizsgálatokra is csak hónapokkal későbbre van időpont. A covid osztályokon kb.50 %-os a halálozás, a pszichés megterhelés miatt menekülnek az orvosok, ápolók. Szemészek, pszichiáterek lettek vezényelve haldokló betegek mellé intenzíves képesítés nélkül.
  • 17. Azért, hogy az Unió ne ellenőrizhesse a világjárvány miatt adandó 1800 milliárd elkötését jogállami feltétek között, Orbán megvétózta a tervezet elfogadását és ezzel a jövő évi Uniós költségvetés elfogadását is. Magyarország hatalmas pénztől esik el, noha magyarok pusztulnak, a kórházakban, nincs elég teszt, egészségügyi személyzet, technikus stb.

Az Magyarország személyes tragédiája, hogy nálunk ezek után még mindig vannak megfizetett és/vagy agyhalott Fidesz rajongók. De eljön az igazság pillanata. Ilyen szemét rendszer nem maradhat fenn sokáig.

Ady szavaival:

“Ítél a nép, ítélni fog, S ezerszer jaj a bűnösöknek.”

/Ezt az írást felteszem majd akkor is, ha tényleg vége lesz a járványnak. Mert sok a hibbant ebben az országban, akit emlékeztetni kell a valóságra./

<<< Friss hírek! >>>

koronavírus

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. csipetke

    2020.12.18 23:08 at 23:08

    Az írás minden szavával egyetértek. Ami még kimaradt belőle, pl az önkormányzatok kinyiffantása, ami teljesen nyilvánvaló, hogy nem más, mint orbán infantilis bosszúja az önkormányzati bukta miatt. Az egyszerű ember számára rendkívül dühítő, hogy orbán úgy költi a köz, és EU-s pénzeket, mintha az az ő zsebpénze lenne. Iszonyat-sok pénzt szórtak a külhoniaknak, és már nyomon se lehet követni, hogy még hány helyre indokolatlanul külföldre, mintha itthon már minden rendben lenne. Várjuk már nagyon’22-t, hogy véget vessünk az orbán-rezsim garázdálkodásának

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük