Connect with us

Kerítésen innen

Reszkess Európai Unió! A CÖF felgyűrt ingujjal várja a járvány végét – Békemenet „újratöltve”!

bekemenet-cof
Megosztás

Nem szívesen lennék most Európai Unió! Nem elég a pandémia, a gazdasági visszaesés, a kekeckedő zsarolás-kísérletek, még a CÖF is belengette, hogy amint tehetik, megmutatják, mit tudnak. Hogy ne érje váratlanul az urakat és hölgyeket, nyílt levélben és közleményben is tudatták: visszatérnek!

A címzettek: Ursula von der Leyen és David Sassoli

„Hazánk lassan tíz esztendeje egyfajta „csatatérállamnak” minősül persze nem a választott vezetők, nem is az őket támogató széles tömegek, hanem megítélésünk szerint elsősorban az országunkat és a nemzetet egyaránt ellenségnek tekintő, egyúttal a kereszténydemokrata-konzervatív legitim kurzust folyamatosan legyűrni kívánó külső és belső erők nyomásgyakorlási kísérleti következtében.

Megjegyzendő, hogy ezen csoportosulások (pártok, NGO-k) egyik legfőbb eszköze az a dezinformációs kampány, amelynek elsődleges célja a magyar nemzet lejáratása, diszkreditálása részben az uniós intézmények és azok elöljárói szemében. Ez utóbbi szándék megnyilvánulásaként értékeljük, hogy hat parlamenti és azon kívüli ellenzéki párt vezetője nyílt levelet intézett az Unió intézményeihez, amelyben az említett baloldali politikusok egypártrendszert vizionálnak és a törvényesen immár háromszor meggyőző többséggel megválasztott nemzeti kormányt és annak legitim miniszterelnökét megpróbálják a magyar emberekkel szembe állítani szokásosnak mondható módszerrel, valótlan és féligazságokat tartalmazó kijelentésekkel.”

Szövegértési probléma: nem Magyarország, hanem a Fidesz a ludas

„A magyarok döntő többségének nehéz elviselni, hogy az Európai Parlament, a magyar ellenzékkel összebútorozó szocliberális képviselők, a legitim és demokratikus körülmények között megválasztott országgyűlésünk döntéseit támadva, politikai érdektől vezérelve, az EU közös értékű jogszabályozását semmibe véve, országunk ellen fordítja.

Szervezetünk, amely a több százezres magyarországi békemenetek fő szervezője, a COVID járvány elmúltával ismét szükségét érzi a magyar polgárok változatlan erejét megmutatni, a népfelség, a jogállamiság és a demokrácia melletti kiállással.

Az EU szövetségi rendszerét bomlasztó, hazudozó Gyurcsány Ferenc vezette,

ellenzéki törpepártokat integráló tevékenység ellen fellépésünk elkerülhetetlen.

Az Unió intézményrendszerével 2002-2010 között bolondját járató, hatalom mániákus DK-s bukott miniszterelnök üzeneteit, és a hozzá csatlakozó törpepártok kiszolgáltatott hétköznapi figuráinak feljelentéseit komolyan venni súlyos hiba.”

A jog kizárólag az övék?

„A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány, mint a magyar nemzeti közösség meghatározó civil ernyőszervezete az Európai Civil Együttműködési Tanácskozással karöltve határozottan visszautasítja azt álságos és igaztalan törekvést, amely

azt a látszatot kívánja kelteni, hogy a töredezett, konfliktusok által terhelt, a legutóbbi időközi parlamenti választáson megrogyott baloldali ellenzék jogot formálhatna arra, hogy valamennyi magyar ember nevében folytasson párbeszédet, akár az EU akár annak szuverén tagállamai vezetésével. Ez nem csupán nevetséges, hanem nélkülöz mindenféle közjogi és közpolitikai realitást is.

Ahogy Alaptörvényünk foghalmaz,

mi nemzeti civilek is büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit. Mi is valljuk, hogy Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk.

Többségükben azok a magyarországi ellenzéki erők, akik ma „demokratikus ellenzéknek” állítják be magukat, részben a nemzetiszocialista, részben az államszocialista nézetrendszer mentén kezdték politikai pályafutásukat, elévülhetetlen bűnöket elkövetve az uniós alapértékek tekintetében is.”

Az aláírók….

„A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Civil Összefogás Fórum nevében

  • Dr. Csizmadia László,
  • Dr. Bencze Izabella,
  • Dr. Fricz Tamás,
  • Dr. Ifj. Lomnici Zoltán”

Diana

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. csipetke

    2020.11.20 16:54 at 16:54

    Azt írja a cikk, hogy csoportok, amelyeknek célja a magyar nemzet lejáratása. Hááát, ahogy Orbán lejáratta az országot, úgy nem járat le senki. És a békemenet, amire buszokkal hordták a külhoniakat? Ráadásul úgy hallani, hogy pénzért.
    A cikk nagyrészt hülyeségeket tartalmaz, amikre normális ember csak legyint

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük