Voks 2022
Orbán lányos zavarában ostobaságokat beszél

Orbán Viktor miután a tök üresre ciánozott szavazóhelyiségben leadta szavazatát, néhány mondatra méltatta a sajtót és még a Borkai-ügyet is megemlítette.
„Megvárom a győriek véleményét”
Ő majd a győriek után mondja el a véleményét, mert szerinte ez a helyes sorrend, pedig nem. Győr, ha nem tudná Orbán, egy város, így az itt élők úgy szavaznak, ahogy akarnak, hiszen csak a lakhelyük köti össze őket, tehát szívük joga akár még a kurvázást is elnézni valakinek, mert ők egy város, és ne, egy értékközösség, szemben egy párttal, mint mondjuk a Fidesz nevű.
A helyes sorrendről
A pártok értékek mentén jönnek létre és a külső támogatók is ezekért az értékekért támogatják azokat. Tehát a kereszténységgel, a család szentségével „házaló” Fidesznek kutya kötelessége lett volna kizárni Borkait legkésőbb abban a pillanatban, amint a cáfolhatatlan videóval szembesültek. Ezzel szemben a vezérkar erre kijelölt tagjai, köztük a lehető leggusztustalanabb módon még az egyetlen női alelnök is, igyekeztek mentegetni, relativizálni a védhetetlent.
Az is lehet persze, hogy mindaz, amit Borkai képvisel, belefér a Fidesz filozófiájába, de akkor meg sürgősen tisztítsák meg maguktól a kereszténység magasztos képét.
Úgyhogy miniszterelnökelnök Úr(?),
megint kibújt a szög a zsákból, önöket más sem érdekli, mint a hatalom, abban bíznak, hogy Borkai hátha még így is nyer és majd a vihar elültével lemondatják, közben pedig felépítenek ott egy „valakit”, aki esetleg sikerrel indulhat az időközi választáson.
Mindennél jobban félnek attól, és ennek elkerülése végett, még a kereszténység látszatát is hajlandók beáldozni, hogy elvesztenek egy fontos várost, márpedig, ha nem győz Borkai, akkor ott a Fidesznek annyi.
Kíváncsian várjuk, mit mond holnap, mert az látszott az arcán, hogy még ön sem tudja, hogy lehetne arcvesztés nélkül megúszni ezt a botrányt.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
- Majka: fenntartom a jogot magamnak arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok (…) részemről az ügy lezárva…
- Az esőisten is megsiratta az éhezőket – közel 150 vendég a debreceni ételosztáson
- Póló-diplomácia: Orbán miniszterelnök erős üzenete Sulyok köztársasági elnöknek – Veszi az adást? – Frissítve!
- Böjte-testvér gyermekmentő, vagy sanyargató – Nincs szerencséje mostanság a Fidesznek a papjaival
- Juszt László szembesíti Orbánt a valósággal – Szikár dolgok a tények
Bokor Attila
2019.10.13 17:34 at 17:34
A szokásos nesze semmi fogd meg jól-milyen véleményt vár még a Győriektől ? Megtették- elmondták véleményüket , folyamatosan , mióta nyílvánosságot nyert, ocsmány pártfogoltja , mocskos ügye-valóban fél-tehet róla-féljen is ! Még pár óra és újraszámlálás következik ! Itt nem fognak lapot osztani a fidesznek ! Vége ! Végre !
László Bedécs
2019.10.19 10:51 at 10:51
Lányos zavarában,ostobaságokat beszél,Sokan úgy vélik,hogy neki állandóan lányos zavara van.