A 16 régiós, illetve kínai jegybank vezetőinek tartott budapesti találkozón Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az óvatosak táborához tartozunk az euróbevezetés terén, és az EU tagjaiként nyitottnak kell maradni a világ más térségeinek irányában is.

Jüan, te drága…..

A Reuters tudósítása szerint Orbán úgy fogalmazott:

- Hirdetés -

Az európai közösség szerves része szeretnénk lenni, de ezzel együtt nyitottak akarunk maradni más régiók és közösségek irányába is. Ezt az euróval kapcsolatos döntésünk során is ki kell fejeznünk.

Mindez arra utal, hogy Magyarország Csehországgal és Lengyelországgal együtt továbbra sem siet az euró bevezetésével. Horvátország, Románia és Bulgária azonban ambiciózus pénzcsere terveket jelentettek be az elmúlt hónapokban.

Új, több pólusú gazdasági világrend van kialakulóban, az új erőközpontok között pedig Kína áll az első helyen

– mondta Orbán Viktor, aki a kelet-közép-európai régió országait is felemelkedő erőközpontnak nevezte, rámutatva: azok a következő 5-10 évben Európa gazdasági motorját adják.

Kaját, piát vinnénk Kínába? – Tudják, hogy egy kisvárosban is többen laknak, mint Magyarországon?

 

Devizakötvény

A kormányfő azt is kijelentette, hogy ha Magyarország a továbbiakban még devizakötvény kibocsátást hajtana végre, akkor az csak keleti devizában, valószínűleg jüanban denominált lesz. Ez lényeges üzenet azután, hogy az elmúlt években a devizakötvény kibocsátások domináns részét a hagyományos nagy devizákban, dollárban, euróban, jenben bocsátotta ki Magyarország és csak kis részét jüanban.

Az MTI később megjelent tudósításában ez a rész így szerepelt Orbán Viktortól:

Ha bocsátunk ki külföldön kötvényt, az a keleti irányba fog történni

– fogalmazott és elmondta: keresik a módját annak, hogy a kétoldalú kereskedelemben a jüan legyen az elszámoló pénz. Szerinte ebben inkább a lehetőséget, és nem a veszélyt kell látni.

Kínai és kelet-közép-európai jegybankelnökök találkozója // Meeting of Chinese and Central and Eastern European central bankers

Kínai és kelet-közép-európai jegybankelnökök találkozója // Meeting of Chinese and Central and Eastern European central bankers

Gepostet von Orbán Viktor am Freitag, 9. November 2018

(forrás: portfolio.hu)

Orbán arccal Kína felé – a vizit “ráébresztette”: ők a legújabb “jó haverok”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét