Connect with us

Ez a nap

Orbán pénteki szeánszán: első víruscsata kipipálva, Soros újra lesben áll, a fertőzés „nyári szünete után” szeptemberben visszatér…..

Megosztás

Magyarország az első csatát megnyerte a koronavírussal szemben, de a szakemberek szerint a vírus várhatóan októberben, novemberben második hullámban újra támad majd – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A vírus nem szabadult el, sikerült kialakítani a védekezés módszereit,

„időt nyertünk”, és sikerült felkészíteni az egészségügyet a védekezésre, így ha mostantól bármilyen okból hirtelen nagy hullámban támadna a járvány, akkor sem maradna ellátás nélkül senki – fejtette ki a kormányfő, hozzátéve: az egészségügyben most egyszerre kell járványügyi készenlétet tartani és végezni a normális gyógyítási munkát.

A vírus nem ment el – folytatta -, csak „felkészültünk a vírus következő támadásának kivédésére”, mert a szakemberek szerint „lesz második hullám” – egy nyári lassulás után – várhatóan október-november környékén.

A védekezés következő szakaszában

is fenn kell tartani az időseket védő szabályokat, és külön előírások kellenek a legfertőzöttebb Budapestre és Pest megyére, az elhunytak 80 százaléka ugyanis innen származik. Így az ország központjában a kijárási korlátozások fennmaradnak, viszont a többi helyen új, könnyebb szabályokat, védelmi intézkedéseket vezetnek be.

Ha Budapesten sikerül a halálozási arányt csökkenteni, nem fognak habozni, hogy a fővárosiaknak is újraindulhasson a normális élet.

A következő napok legfontosabb kifejezése a szigorú menetrend és a fokozatosság

– mondta, megismételve: a kormány az osztrák tapasztalatokat is figyelve jár el, de a cseh lépéseknek is vannak hasznos következtetései Magyarországra nézve.

Különleges jogrendet

annak éppen az az előnye, hogy – nem különleges jogokat ad, hanem – különleges gyorsaságra ad lehetőséget a kormánynak.

Új döntéseket kéthetente érdemes hozni, ennyi idő alatt lehet felmérni a változtatások következményeit

Soros újra soros….

A különleges jogrend miatti külföldi támadásokról azt mondta: miután kiderült, a járványt nem sikerül lokalizálni a gócpontokban, biztos volt benne, hogy megjelennek a pénzügyi spekulánsok válságfinanszírozásra vonatkozó javaslatai, amelyeknek a haszonélvezői a pénzügyi befektetők.

„Ha ezek között a befektetők között nem tűnt volna föl hazánk egyik legtehetségesebb fia, Soros György, na, azon aztán végképp nagyon meglepődtem volna”

A migráció esetében is megjelent egy „Soros-terv”,

az volt az első, majd

a járványnál is jöttek a pénzügyi befektetők és Soros György „kettes számú terve”, amely úgy kínál pénzt az európaiaknak, hogy a tőkét nem is kell visszafizetni, „elég, ha a kamatot”, de azt „hetedíziglen”

– fejtette ki a kormányfő, aki arra is számított: a spekulánsok tervét ellenző Magyarország szavának gyengítéséért meg fogják támadni a magyarokat, úgy, hogy diktatórikus módszerek alkalmazásával vádolják meg az országot. Így akarták kikapcsolni a magyarokat és a szintén a sarkukra álló lengyeleket is – mondta.

Ám a magyar rendkívüli jogrend sorról sorra elolvasása után nem találtak benne semmit,

ami szembemenne az EU-s civilizációs hagyományokkal – emelte ki, megjegyezve: normális esetben most óránként kellene fogadnia Magyarországnak az elnézést kérő leveleket, ám nem számít ezek nagy tömegére. A „Soros-féle hálózatnak” a liberálisok körében van a legerősebb hídfőállása, ők, akik „azon a köldökzsinóron lógnak, amelybe Soros György pumpálja az életnedveket”, világkormányzást akarnak teremteni.

a magyar ellenzék tagjai között is látott olyan parlamenti képviselőt, aki szégyellte magát, miközben támadta a kormányt, és ezt meg is érti.

A járvány miatti gazdasági helyzetről

azt mondta, az összkép „nem lelkesítő”, de mint a 2008-09-es gazdasági válság kezelésekor, most is a munkahelykérdés a legfontosabb szempont, mert ha van munka, van esély.

Annyi munkahelyet fognak létrehozni – amiért személyes garanciát vállal -, amennyit a vírus megszüntet

A munkanélküli segély 3 hónapra szól, az ezt követő jövedelempótló támogatásból pedig valóban nem lehet megélni, de e mellett, illetve helyett

kínálnak majd fizetett képzést, közmunkát, állami cégek is növelhetnek létszámot bizonyos munkákra, az életerős fiatalokat pedig szívesen látják a hadseregben is

Hozzátette, a válságkezelésben a gazdasági összefogás kulcskérdés, hogy az ország visszatérhessen a teljes foglalkoztatottság körüli állapotba.

Román elnökről…..

Az interjúban szó volt a román elnök minapi nyilatkozatáról is – amelyben Klaus Iohannis az ellenzéki szociáldemokratákat „Erdély magyaroknak adásával” vádolta -, amelyről Orbán Viktor úgy fogalmazott:

az elnök személyében egy tiszteletreméltó embert ismert meg, aki kiáll az elvei mellett, így Magyarország tiszteli Romániát és elnökét.

Ezért is értetlenséggel figyeli a történteket, mert ilyen mondatokat „a legrosszabb antidemokratikus, zavaros időszakokban sem hallottunk Romániából”.

„Várok egy kicsit, hogy letisztuljon a helyzet, és megértsük, mi történt. (…) Ha persze rákényszerülünk, majd felvesszük a kesztyűt, de most nem javaslom, hogy az elénk dobott kesztyűért lehajoljunk”

– mondta, jelezve: nem tudni, provokációról, „balesetről” vagy egy hosszabb távú román nemzetstratégia első mozzanatairól van-e szó. A miniszterelnök azt javasolta, várjunk, hogy ez kiderüljön, és Magyarország inkább törekedjen a jószomszédi kapcsolatra, adja meg a tiszteletet a románoknak, de ugyanezt elvárja a Romániában élő magyarok, a magyarországi magyarok és a magyar államiság iránt is.

Végül a közelgő anyák napjáról azt mondta:

azt kívánja mindenkinek, találja meg a módját, hogy „az édesanyja érezhesse, hogy van fia”, a fiúk pedig, hogy van édesanyjuk.

És a lányok….?

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük