Kerítésen innen
Orbán Ráhel mentorprogramot indít? Mire „oktathat”?

Mentorprogramot indított a Magyar Divat és Design Ügynökség – adta hírül az MTI. A HVG tavaly nyáron írta meg, hogy „a szervezet élére Orbán Ráhelnek és családjának személyes jó ismerőse, Bata-Jakab Zsófia került, de az egész szakértő csapatban alig lehet olyat találni, aki valamilyen formában ne kötődne a Tiborcz–Orbán házaspárhoz”

Bata-Jakab Zsófiával márciusban a Magyar Hírlap készített interjút, amelyből kiderül, hogy az ügynökség
három éves stratégiai megállapodást kötött az olasz nemzeti divatintézettel,
a Camera Nazionale della Moda Italianával; hogy
céljaik között szerepel az iparág korszerűsítése, a gyártásfejlesztés, az oktatás; hogy kiemelt figyelmet kívánnak fordítani a fiatal tehetségek támogatására.
Még azt is megtudhatjuk, hogy jön ide a turizmus – azon vannak, hogy „többen megismerjék a magyar tervezők munkáit, itthon és külföldön is, illetve hogy az idelátogató turisták tudatosan keressék ezeket a termékeket”. Mindezt megsegítendő
1 milliárd közpénzt adott a kormány tavasszal a Magyar Divat & Design Ügynökségnek

Aha….
A program keretében tíz tehetséges magyar divattervező kap lehetőséget arra, hogy elismert hazai szakemberektől sajátítsa el a márkaépítéshez és -fejlesztéshez szükséges üzleti, stratégiai és marketing elméleti tudást
– közölte az ügynökség csütörtökön.
A program célja, hogy minél több stabil, sikeres magyar márka jöjjön létre és a legjobban teljesítők tovább léphessenek a nemzetközi mentoring programba is – áll az ügynökség MTI-hez elküldött közleményében.
A mentorprogram célkitűzése,
hogy a résztvevők átadják azt az elméleti tudást a márkafejlesztés legfontosabb területein, amelyek nélkülözhetetlenek egy sikeres brand építéséhez.
A közlemény szerint a hazai szakemberek workshopokon és személyes találkozókon fejlesztik majd a résztvevőket, míg a program végén a nemzetközi szakemberek döntése alapján a legjobban teljesítő márkák folytathatják az ügynökség és a Camera Nazionale della Moda Italiana közös nemzetközi mentorprogramját is.
A szakmai szempontok alapján kiválasztott mentorok
- Chen Mónika Emma (márkafejlesztési menedzser és kommunikációs tanácsadó),
- Ádám György (ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara bizottsági tagja),
- Kárpáti Kriszta (szabadúszó divat PR-szakember),
- Kázsmér Nikolett (befektetési menedzser, inkubációs terület),
- Bernát Sára Emília (divat, luxus stratégiai tanácsadó),
- Szentesi Réka (divatkutató),
- Tátrai Péter (befektetési igazgatóhelyettes),
- Horváth Alexandra (CFO, Aeron),
- Lilit Boninsegni (Polimoda),
- Martényi Tímea (értékesítési és fenntarthatósági szakértő)
a divathoz és márkaépítéshez kapcsolódó különböző területeken szerzett tapasztalatuknak köszönhetően pontosan látják a márkák erősségeit és fejlesztendő területeit.
Az utolsó workshopokra 2020. márciusában kerül sor,
addig pedig olyan témakörökben fejlesztik majd a márkákat, mint a divatkommunikáció, termékértékesítés, védjegyeztetés vagy épp a digitális marketing.

A programban résztvevő designerek
- a Kata Szegedi,
- a Nini Molnar,
- a The Four,
- a DÜSK,
- a Vecsei Millinery,
- a Peter Mero,
- a Gabriella Veszpremi,
- az Anna Daubner,
- az Alma Vetlenyi
- a ZIA
– egytől egyig olyan tehetségek, akik a mentorprogram elvégzése után tovább fejleszthetik vállalkozásukat.
Szerző
Friss
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?