Kiemelt hírek
Most jó lenni közszolgának! – Orbán Ráhel remek ízlésével már tervezi a hacukájukat
Na jó, fizetésemelés nem lesz, többet kell dolgozni, előmeneteli lehetőség nincs, na de mégiscsak más érzés lesz, ha köztisztviselőként egy eredeti, hamisítatlan Orbánban fogadhatja az ügyes-bajos dolgukkal hozzá fordulókat az ember fia-lánya.
Az Orbán-lány messze-földön híres ízlése
Ráhel már bizonyított: remekül ért az öltözködéskultúrához, kisujjában van a divat csínja-bínja. Feltehetően ő felel édesapja remek megjelenéséért is, hiszen ki tudná jobban, mi áll jól a papának, ha nem Ő.
Orbán-papa gondoskodik melóról mi mindannyian pedig a pénzről
Először Mészáros Lőrincen keresztül oldotta meg az atyuska a focisták öltözködését létrehozva a 2Rule kerítésen belüli világmárkát és egy kalap alatt megoldotta a felvevőpiacát is a cég remekbe szabott cuccainak, hiszen amelyik focicsapat adott magára, abban rúgta a bőrt. Most a közszféra és Ráhel a soros.
„Az állami szerepvállalás a divatban csak itthon tűnik szokatlannak, számos országban ez bevett gyakorlat”
– mondta Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat és Dizájn Ügynökség (MDDÜ) igazgatója a Magyar Nemzetnek.
A divat két éve került a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor kormányfő érdeklődésének homlokterébe. Akkor 2 milliárd forintos költségvetési támogatással megerősítették a Magyar Turisztikai Ügynökség égisze alatt működő divatügynökséget, amelynek élére – havi 2 milliós fizetéssel – Orbán Ráhel barátnője, Bata-Jakab Zsófia került.
Legújabb megbízásuk a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. formaruha tervezése
Ehhez megkezdték a fiatal tehetségek toborzását, ami sejteti, hogy Ráhel és a csajok mégsem annyira pengék ötlet-ügyben.
A HVG forrásai szerint a mostani pályázat nem hirtelen felindulásból született, hanem hosszabb távú stratégia első lépése.
Egy forrás azt mondta,
az összes közhivatali dolgozó öltöztetése is a tervek között szerepel.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Magyar György: a hatóságoknak a tudomásukra jutott bűncselekmény gyanúja esetén hivatalból kell(ene) megindítaniuk az eljárást
- ‘Ha a szendókat is beleszámítjuk pár millát spóroltak az adófizetők’ – kommentelték Szijjártó vonatos sztrotiját
- Országimázs Orbániában: a reptéri buszon a ‘ha nem érvényesíti a jegyét, megbüntetjük’ megy angolul, de a ‘miért állunk’ nem…
- Trump Zelenszkijnek: sosem kellett volna elkezdened a háborút, amit bármelyik féleszű tárgyaló már lezárt volna
- ‘Kiszivárgott’ Orbán-beismerés: ‘politikai korrupció az, amikor valakit azért fizetnek, hogy azt írja, azt mondja, amit kérnek’
- Ruszin-Szendi Romulusz: katonák, volt rendőrök, nem biztos, hogy olyan golyóállók mint én + Hadházyról
- Bocs, de ennek a 3 csillagjegynek nincsenek jó híreink
- Ha ön Telex-, vagy HVG-olvasó, akkor Orbánék kitiltották a miniszterelnöki évértékelőről – Újabb szavazatminimalizáló demokrácia-pofon
- Az FBI-nak köszönhetően maradt el egy iskolai vérengzés Magyarországon
- A Fidesz-gyalog ‘független’ tündöklése és a regnáló bukása egyenes arányos – Kártékony az agyament szervilitás
moareka
2019.09.04 20:55 at 20:55
Ezt is tanították a svájci gazdaasszony képzőben??????
Pingback: Az Orbán - Szijjártó páros az "egyenpóló, egyenháziorvos" elvét vallja - Városi Kurír
Pingback: A Lázár-féle közlekedési központban életbe lépett a "túl rövid szoknya"-projekt | Városi Kurír