Connect with us

Kerítésen innen

Orbánnak fontosabb a pénz, mint az unokája – meg az Öné – jövője?

orban-klima
Megosztás

Azt fideszes, ellenzéki, sőt az is, akit egyáltalán nem érdekel a politika érzi, hogy évről évre elviselhetetlenebb a forróság. Aki picit érdeklődőbb, azt is tudja, hogy a felmelegedés megállíthatatlan és pont úgy, ahogy a csernobili robbanás után nem „láttuk” a gyilkos kórt terjedni, a klímakatasztrófa is alattomosan, de biztosan közelít.

Orbán és családja sem úszhatja meg! – ha elhiszi, ha nem….

Az eredeti tervek szerint beleírták volna a csütörtöki megállapodásba, hogy 2050-re csak annyi szén-dioxidot bocsátanak ki az európai uniós országok, amennyit ki tudnak egyenlíteni.

Csehország, Lengyelország és Magyarország ellenállása miatt nem született végül megállapodás arról a célkitűzésről, amelynek értelmében az Európai Unió gazdaságának 2050-re szén-dioxid-semlegessé kellene válnia

– közölték diplomáciai források a brüsszeli EU-csúcson.

Ha fizettek volna érte, az más…..

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a csúcsra érkezve elég egyértelmű volt:

„Nagyon konkrét feltételek kellenek a lehetséges kompenzációs mechanizmusokról – fejtegette a Politico szerint. – Az igazságos és felelősségteljes energetikai átalakulásról szóló megszövegezés nem elég nekünk.”

Hozzátette, hogy a visegrádi országok „kivételesen egységesek” a kérdésben, ami persze nem igaz, mert a szlovákok nem szavaztak a többiekkel.

Ágoston László közösségi oldalán így ír:

„Esküszöm, olyan mintha a teljes ellentétem lenne ez az ember. Nem csak nekem, sokunknak. Amit én fontosnak tartok, azt ő keresztbe húzza, tönkre teszi, eltöri. Ami számára fontos (a stadionok, az új arisztokrácia építése vagy az orosz/kínai/török diktátor kegyeinek elvtelen keresése) az számomra visszataszító. Ez idáig egy emberi, filozófiai, világnézeti kérdés.

De hogy feláldozza a saját unokája jövőjét (ha már a szavazóié hidegen hagyja), az valahol vérfagyasztó…

Ez nem mérlegelés kérdése. Ha ég a kerület, nem kérek pénzt a tűzoltótól, hogy behajthasson a kertembe oltani a tüzet, hanem előre nyitom az ajtót és még hívom is. Vannak kérdések, amikről vitázunk és vannak, amelyekről értelmes társaságban nem nyitnak vitát. Ha tényleg tenni akar a bevándorlás ellen, talán tegyen a klimaváltozás ellen! Indiában a negyedik legnagyobb városban most fogyott el a víz.

Pár napon belül biztosan Magyarországon is lefordítja majd egy újságíró egy „mínuszosba” a hírt… Ha azt mondom, szégyen, nem mondtam semmit. Az még csak lelkizés volt. De vajon a saját unokája mennyire fogja gyűlölni a nagyapját, amikor az ő ostobasága miatt is fog belehalni a felmelegedésbe? Persze akkorra már Ő nem él. Csak szobrok és mozgalmi nóták őrzik majd emlékét, mint a hősnek, ki csak népének élt…”

Az ostobák bátorsága…..

Orbán szerint Magyarországnak – a többi országgal együtt – vannak klímacélvállalásai. 2030-ig ezeket meg tudjuk valósítani, erre vannak terveink, és ezt meg tudjuk úgy tenni – „pénzünk is van hozzá” -, hogy a klímacélok elérése ne eredményezze a lakások rezsiköltségének növelését – mondta. Hozzáfűzte: úgy tudjuk megvalósítani ezeket a célokat, hogy

„a klíma is javul, és a magyar családoknak sem kell több pénzt fizetni az energiáért.”

Közölte: a javaslat az volt, hogy most menjenek tovább, és 2050-re is tegyenek vállalásokat. A céllal egyetértünk, de amíg nem látjuk, hol van erre a pénz, addig nem vállaljuk – mondta. „Úgyhogy kezdjünk tárgyalni a pénzről!” – fűzte hozzá.
Úgy látja, ha lesz pénz, ha az unió ehhez nyit forrásokat, és meg tudjuk valósítani a magyar energiarendszer korszerűsítését úgy, hogy a családoknak nem kell ezért többet fizetniük, akkor vállaljuk. „Nyitottak vagyunk, tárgyalni fogunk” – jelentette ki.
A magyar álláspont világos:

„ha klímacélokat akarunk elérni, akkor szükségünk van nukleáris energiára”

Hozzátette: ezt egy-két ország vitatja, de kisebbségben vannak.

Mint mondta, ezt az ellentmondást úgy oldják fel, hogy minden országnak megmarad a joga, hogy eldönthesse: szüksége van-e atomenergiára. Magyarország szeretne ilyet, mert „Paks nélkül nincs alacsony rezsi” – tette hozzá.
A miniszterelnök kiemelte: a szabályozás célja az, hogy az embereknek jobb legyen, nem pedig rosszabb, és

„ha jobb a klíma, de nem tudják kifizetni az energiaszámláikat, akkor az egyik ügy megoldásával egy még nagyobb bajt idéztünk elő. (…) Olyan megoldás kell, hogy klímacélok is legyenek, és meg tudjuk védeni az olcsó rezsit is, ehhez pénz kell, erről pedig tárgyalni, egyezkedni kell.

Idézzék fel magukban a Csernobil című minisorozat utolsó epizódját – aki nem látta, feltétlenül nézze meg – és gondolkodjanak el……

A Greenpeace Magyarország közösségi oldaláról.….

„FRISS: a magyar kormány blokkolta az uniós klímastratégiát! ? Ezzel a kormány a klímapusztításra szavazott a klímavédelem helyett, a magyar emberek és a Föld érdekeivel teljesen szembe menve. Tombol a klímaválság, mindent meg kéne tenni azért, hogy megmentsük a bolygót, és elkerüljük a klímakatasztrófát.

Ehelyett Magyarország, Lengyelországgal, Csehországgal és Észtországgal közösen megakadályozta, hogy minden tagállamra kötelező klímavédelmi megállapodás szülessen a brüsszeli EU-csúcson.
Így, a végső szöveg szerint, csak az „országok nagy többsége” számára lesz kötelező, hogy 2050-re klímasemlegessé váljon.

Érthetetlen és felháborító, hogy miközben Magyarország a világátlagnál gyorsabban melegszik, a magyar kormány mégsem áll ki a magyar emberek érdeke mellett!”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük