Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint olyan kormánya van Magyarországnak, amely csak hazudozni és megfélemlíteni tud. Karácsony Gergely szombaton több, a Fidesz és a hozzá közeli médiumok által...
Balogh János ORÖ-elnök két hete, mint ahogy azt egy komoly politikushoz illik, úgy érezte, hogy a közpénzből kapott 80 milliós kampánytámogatást nem tudják érdemben felhasználni, vissza...
A Rasszizmus Elleni Harc Nemzetközi Napján, március 21-én délután 17 órakor civilek demonstráltak a korrupció és a rasszizmus ellen az Országos Roma Önkormányzat budapesti székháza előtt....
A héten a Városi Kurír is beszámolt arról Farkas Flórián, a roma Kubatov olyat tett, hogy a fal adja a másikat, című cikkében, hogy az ORÖ hivatalvezetője...
Hódmezővásárhely mégis csak megrengette a földet. Először érezte meg Góliát, hogy mekkorát durran a Dávid parittyájából az olajozott gépezetbe csapódó kavics. Természetesen azonnal reagálni akart a...
Nem könnyű a mai óriási médiazajban tájékozódni. Két ellentétes folyamat között csak kapkodja a fejét az egyszeri médiafogyasztó. Miközben folyamatosan arról siránkozunk, hogy a kormánypárt által...
Úgy látszik Orbán Viktor miniszterelnök a vásárhelyi eredmények után azt ismerte fel, nem elég gyűlöletkeltő Soros György és a migránsok elleni hadjárata, ezért magasabb fokozatba kapcsolva...
Selyemzsinórral ér fel jó pár ősfideszes képviselőnek a szerda este nyilvánosságra hozott országos lista. Így például 24 év után teszi ki egyik legdolgosabb képviselője szűrét a...
Alighogy megkezdődött az országgyűlési választási kampány, magabiztos kormánypárti politikusok máris elutaztak Dél-Koreába. A miniszter társasága A fenti képen a Kangnung Jégcsarnokban önfeledten lóbálja a „Hajrá Magyarország!”...