Az „Ajándék” Erzsébet utalvány esetében két kézenfekvő indok is kínálkozik. Kérdés csak az, hogy melyik hatott erősebben a döntéshozatalnál. NER-en innen NER-en túl Az egyik: a...
Lassan minden nyugdíjas otthonába megérkezik a kormányfő őfőméltósága által neki juttatott és dedikált Erzsébet-utalvány, nézzünk kicsit körül milyen volt az ajándék fogadtatása! Nehéz a postástáska 1....
Budai Gyula újra csúcsra jár, azt ókumlálta ki, hogy Czeglédy Csaba nem más, mint Gyurcsány Ferenc strómanja. Feladata, hogy megfelelő mennyiségű pénzt teremtsen elő a DK...
A rászorulók segítésének évről-évre egyre nagyobb a jelentősége, mert ma Magyarországon – az Eurostat legfrissebb jelentése szerint – már több mint 3,1 millió ember súlyosan nélkülöz. Emellett...
A gyerekek majd’ mindegyikének álma egy kedves, gömbölyded szőrpamacs, apró kölyökkutya. Érte könyörög születésnap, karácsony tájékán. Egy élőlény sorsa fölött rendelkezni nagy felelősség Ám elmúlnak az...
Nem volt nagy tolongás a kilenc házból, egy utcából és erdős részből álló német településért. Mindössze egyetlen licitáló akadt Elárvereztek egy német falut, az egyetlen licitálónak...
Ágoston László énekművész, a Moltopera vezetője nem rejti véka alá tűpontos véleményét a magyar közélet történéseivel kapcsolatban. Ebben az írásában azon mereng, hogy önként és dalolva...
A Monarchia végnapjaiban épült bérházban lakom: van benne cselédlépcső is. A ház az egyik Teleki grófé volt, egész emeletet foglalt el benne, ahol nagy lehetett a...
Azt hallották, hogy Pécsett fideszes képviselő líg-lóg le a „mindenki karácsonyfájának” ágairól? Nem csomagot formázó dísz, nem csillagszóró, nem is gyertya, ahogy illik, hanem óvodások-gyártotta Hoppál-fotós...