Gyerekkoromban többször emlegették az öregek, ha valami nagyra vágytunk, ha valami olyan dologról álmodoztunk, ami elérhetetlen volt, hogy mit szeretnénk még toronyórát, lánccal? Háttérben a parlament...
Parádés indoklással dobták vissza Szél Bernadett feljelentését: szerintük Tállai, a NAV elnöke a köz érdekében járt el. Azért azt mégsem lehet, hogy végleg banánköztársaság legyünk. Feljelentettem...
Döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága: az oroszok Pjongcsangban a februári téli játékokon, nem versenyezhetnek saját zászló alatt. Olimpiai zászló alatt kell indulniuk. A...
Kósa Lajos, a korcsolyaszövetség (MOKSZ) elnöke – mi más és főleg is – a 11 milliárdért átvett CET, illetve Bálna névre hallgató épületben mutatta be a...
A demokratikus ellenzéki pártok közös jelölt-állításának szükségességét fogalmazta meg a jövő évi parlamenti választásokra Gyurcsány Ferenc Barcson. A kormány lehajol minden szavazatért, eladja a lelkét is,...
A Fidesz azt írta: Soros György dollármilliárdokat mozgat meg azért, hogy az általa pénzelt szervezetek segítségével keresztülvigye a „Soros-tervet„. Alaptalan a kötelezettségszegési eljárás? A kormánypártok egyetértenek...
Kerényi Miklós Gábor – az egyike azoknak, akiket molesztálási vád ért – láthatólag nem vette szívére az esetet, mert a szegedi REÖK palotában Moliére: Tartuffe című...
Európa tudományos akadémiáinak friss állásfoglalása szerint sürgős lépésekre lenne szükség az élelmezés- és táplálkozásbiztonság területén. Európának változtatni kell a táplálkozási szokásain, ha meg akar birkózni a...
Tanulni kell megtanítani a gyermekeket, mert nem tudni, hogy aki most kezdi az iskolát, milyen világban kezd majd dolgozni a diplomája megszerzése után. A cél egy...