Vége a csaknem egy évtizede tartó titkolózásnak, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) kéntelen előjönni a farbával. Immár jogerősen pert nyert egy mentőorvos a köztestülettel szemben, amelynek...
Úgy tűnik, megszületett a diagnózis, kiderült, mi okozza a hazai egészségügy állatorvosi lovának, a sürgősségi ellátásnak a tüneteit. Ahogy a legutóbb megígértük folytatjuk a sürgősségi ellátás...
Az orvoskamara elnöke szerint minden rendben van, a köztestület átláthatóan gazdálkodik és eredményesen működik. Másképpen látja a dolgot az egyik mentőorvosként dolgozó tag, aki megpróbálta szembesíteni...
Nem csak a magyar közvélemény, de az egész világ fellélegzett, hogy legyőztük a koronavírust. Így van ez az emberiség vészhelyzetek megszűntével mindig hajlamos hamis biztonságérzetbe ringatni...
A képviselők a kormánypártok kezdeményezésére 140 igen, 36 nem szavazattal, kétharmados többséggel fogadták el Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását. Egyik -bár kétségtelenül nem a legfontosabb, inkább szimbolikus-...
Érdekesek vagyunk mi, emberek! Az, hogy a kormány éppen most zilálja szét egyik napról a másikra többszázezer család megélhetését és a kilátás, hogy pár hónap múlva...
A katát érintő fontosabb változásokról beszélt már nem először az MKIK elnöke, Parragh László. Két jelentősebb módosulás lenne, az éves összeghatárt felemelnék 12-ről 18 millió forintra,...
Plusz pontokat kapnak a felsőoktatási felvételihez azok a fiatalok, akik az egyetem előtt fél- vagy egy évet szolgálnak katonaként, jelentette be Benkő Tibor honvédelmi miniszter pénteken...
Most, hogy a virológusok szerint is elkerülhetetlen a járvány negyedik hulláma érdemes felidézni Kunecz Zsombor egészségügyi szakértő egy korábbi pontosabban a az első hullám legelején kelt...