Kőszeg Ferenc, az 1990 előtti demokratikus ellenzék tagja, a Beszélő szerkesztője volt. Később az SZDSZ parlamenti képviselőjeként dolgozott az új Magyarországért. A Magyar Helsinki Bizottság jogvédő...
A tavaszi választáson csak azok a szavazatok eredményezhetnek változást, amelyeket az MSZP-Párbeszéd által létrehozott nyitott szövetségre adnak le, minden más voks a jelenlegi kormánypártokat támogatja –...
A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy vegyék el azoktól az ukrán és orosz állampolgároktól a magyar nyugdíjat, akik csak a nyugdíj miatt jelentkeztek be...
Kirekesztés, ezzel az egyetlen szóval jellemezhető a két, magát még nagynak képzelő baloldali párt, az MSZP és a DK magatartása a demokratikus ellenzéki szövetség tárgyában – állítja...
Nincsenek szavak arra, ami a hatalom által fosztogatott Orbániában brüsszelezésben, migráncsozásban és sorosozásban történik, mégpedig évek óta. Az egész hecckampány annyira hazug és primitív, bunkó és...
70 százalék nem ért egyet a határon túli magyarok szavazati jogával, 40 százalék el is venné azt. A társadalom negyede még az állampolgárságtól is megfosztaná a...
A Republikon Intézet közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a választók szívesen néznének miniszterelnök-jelölti vitát, függetlenül attól, hogy a kormánypárt vagy az ellenzék szimpatizánsai. A Republikon Intézet ezúttal azt...
Ugyan miért kellene? A közmunkás csak átnevezett segélyes, nincs státusza, nincs joga, nincs jövője, nincs élete. Nagy tudású kormánypárti megmondóemberek már kihozták a közmunka világából, és...
A Jobbik a legutóbbi hírek szerint már konkrét, és igen záros határidőt is kapott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott bírság befizetésére. Az okot már régebb óta ismerjük....