Rudolf Péter lett egykori szakmai bölcsője a Vígszínház igazgatója. Az utóbbi évek olykor botrányos működése után most talán egy elmélyültebb korszak következhet. A művész a Fidelionak...
Kovács Patrícia ritkán szólal meg, elmondása szerint a mostanihoz is az kellett, hogy érezze, túlcsordult a csendben tűrés pohara. Őszintén beszél a Magyar Hangnak adott interjújában...
Két fővárosi színház igazgatói posztjára is lejárt a beadási határidő. Mindkettőre 3-3 pályázó dolgozta ki ötleteit. Vígszínház A Népszava értesülése szerint a Vígszínház igazgatói pályázatára hárman...
Tavaly december elején megmozdult a színházi világ. A december 9.-ei tüntetésen a szakma Fideszhez nem kötődő legnagyobb alakjai ott voltak, Eszenyi Enikő kivételével. Erről is kérdezték...
Meg van ki kapta Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az idén a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján. A színészt másodszor jutalmazták a díjjal A Vígszínház társulata Lukács Sándornak a...
Megöregedett, elhájasodott fidesziták mentek neki a kultúrának és a náluk jóval fiatalabb generációknak, megy lefelé az illiberátus, a fideszútálati hangulatométerő kiakadt most is néhányszor. Rab László...
Szinte hihetetlen, de Kaszás Attila már 12 éve nincs köztünk. Tragikusan hirtelen halála örökre beleégett a rajongókba: a Nemzeti Színházban épp a Tizenkét dühös ember című...
Az Idea Intézet a nők közéleti szerepéről szóló kutatása és elemzése szerint a válaszadók kevéssé hisznek a civil szereplők politikai képességeiben. Miniszterelnöknek inkább választanák Dobrev Klárát...
Kiváló kollégánknak, a Pécsen élő Cseri László fotóművésznek eddig csak a képeit láthatták. Most emlékeibe is beavatja olvasóinkat.